Valami oknál fogva a Béta nem akart beülni a járműbe.. de fene tudja miért.
– Hagyd már abba a nyüszítést és ülj be! Nem fognak megharapni az ülések, ha nem szállsz be esküszöm felemellek és betuszkollak. Van öt másodperced – emelte fel a kezét amin elkezdte lehajtani az ujjait, de az ezüst hajú továbbra is csak undorral bámulta az autót. – Nekem ebből elég volt – kapta fel derekánál fogva, amire a fiú kapálózni kezdett, meg valami kutya hangot is adott ki hozzá, végül nagy erőfeszítéssel beültette a fiút és becsatolta. – Veled csak a gond van – szállt be ő is s mikor beindította a kocsit BaekHyun nem tetszően felmorrant. – Mi a fene bajod van? – mordult rá. – Hülye kutya..
– Hol? – kezdett rögtön kinézni az ablakokon.
– Te vagy a kutya, Baek..
– Én? – pislogott magára mutatva.
– Ja, majd karácsonyra kapsz egy fejpántot amin fülek vannak és egy nyakörvet. Bár nem lepődnék meg ha saját fülek nőnek ki a fejedből... Új évkor pedig elviszlek sétálni... – nézett rá, ám a fiú éppen nagyon elkalandozott valami. Talán éppen azon gondolkodik hogy miért lenne kutya.
Az utuk LuHanékhoz tizenöt percbe telt, a Béta egész úton némán ült, arcmimikája pedig undort mutatott. Lehet történt vele valami ami miatt ennyire utálja a járművet.. nos, nem mint ha megtudná kérdezni, mert a fiú szótára hiányos... aztán kitudja, lehet eltudja magyarázni.
– Gyere, megérkeztünk – nyitotta ki az ajtót és mikor ki akart szállni a fiú az öv oda tartotta. – Előbb csatold ki magad... – Bár még is ő hajolt be és csatolta ki őt, így már akadály nélkül ki tudott szállni.
A házához sétáltak s becsöngettek, az ajtó pedig egyből kinyílt. LuHan állt ott, babájával a kezében, miközben mosolygott.
– Eh? Hol a fiú akiről beszéltél?
– Éppen a hátam mögött kapaszkodik a kabátomba – próbált elállni, de BaekHyun makacsul ragaszkodott a bujkáláshoz. – Nem fog megenni – nyúlt hátra megfogva a kezét és maga mellé húzta. – Nagyon vigyázz rá, olyan kis tudatlan szegény mindennel képes megsebeznie magát.. Elég csendes.. nos hát.. nem is tudna nagyon miről csacsogni. Délután jövök érte.
– Rendben, odafigyelek rá.. csak nem lesz vele gond.
– Azt te csak hiszed – motyogta magának, majd Baek felé fordult. – Most LuHannal kell maradnod, azért próbálok sietni – túrt bele ezüst tincseibe. – Tessék viselkedni – tette még hozzá s már indult volna vissza, de megragadta a kabátját.
– Ne hagyj el... te i-is.
– Nem hagylak el te butus, visszajövök.
A Béta szeme elkerekedett, és szomorúan félrenézett. Most meg mi baja van?
– Légy jó, BaekHyun – ment vissza autójához s egy utolsó pillantást vetett a fiúra majd elhajtotta.
Argh.. még egy perc se telt el, de már most aggódott a fiúért. Na tessék, kötődik hozzá. Remek, egyszerűen remek. Nos, most a munkája kicsit elvonja a figyelmét és kikapcsolja.. ha már a jövőben BaekHyun miatt semmi szabad ideje nem lesz, és ez ellen nem tehet semmit, nem mint ha akarna.
Leült a számítógépe elé, az épületben már nagyban nyüzsgött az élet, mindenki kávéját iszogatva dolgozott, avagy várt az új szerkeszthető lapokra. Chan jobban szeretett magazinokkal foglalkozni, az újságok több hazugsággal vannak tele, ám nem ő döntötte el mit csinál, hanem a góré.
Miközben az egyik lapot szerkesztette szembe találta magát Baek képével. Ah~ szóval ide be fog kerülni, hogy több esélyük legyen a nyomozóknak megtalálni annak a szerencsétlen gyermeknek a szüleit.
Eszébe jutott ahogyan nézett.. Miért volt olyan szomorú? Hiszen megmondta, hogy vissza megy.
Ó... Basszus!
A rohadt életbe.
Homlokon akarta magát csapni. Ugyan ezt mondták neki a szülei és soha nem jöttek vissza. Ahhh, most biztos azt hiszi, hogy ő is magára hagyta, pedig ez nem igaz! Argh, hogy lehet ennyire hülye.. Remélte így nem csinál valamit, mondjuk bízott LuHanban és rendesen oda fog figyelni rá. Akkor is érdekelte most mit csinálhat, mire gondolhat.. Majd megkéri főnökét hogy előbb elmehessen, amúgy is mindig elvállalja a plusz munkát, szóval tuti elfogja engedni.
Ennyit arról, hogy eltereli figyelmét BaekHyunról. Most meg csak ezen tud agyalni. Máshogy kellett volna mondania, de mivel nem volt hozzá szokva, hogy nem értik meg így csak tovább dumált. Lassabban kell majd beszélnie vele, hiszen még azt se tudja mennyit ért meg belőle. Igen, szokott bólogatni, ám sokszor látta hogy összeráncolja a homlokát egy pillanatra, biztosan a többi szót már csak kikövezteti azokból amit ért. Bárt ki tudja, az is meglehet, hogy hallgatja ahogyan beszél és elraktározza az agyában, de nem meri őket használni, vagy éppen nincs tisztában azzal mikor és mire használja. Pedig muszáj lesz. Tanulnia kell ám egyedül nem fog tudni neki segíteni. Viszont LuHan annál inkább, a kínai srác végtelen türelemmel rendelkezett, nem rég pedig kislánya született, Baek pedig olyan mint egy kisgyerek.. így Lu taníthatná.. Esetleg valami ilyen emberekkel foglalkozó személyt felbérelhetne. Minél több segítséget kap, annál jobb.
Mondjuk honnan a picsából talál olyas valakit? Bár ha jól emlékszik... Mikor még Koreában élt volt egy közeli barátja aki embereken akart segíteni. Talán felhívhatná.. Csak.. nem lenne pofátlanság? Hiszen hány éve nem kommunikált vele. Talán el is felejtette már. Nos egy próbát mindenféleképpen meg fog érni, mindent megakart tenni azért, hogy a fiúnak jó legyen.
Mikor az óra délután kettőt ütött olyan gyorsan állt fel, mint ha muszáj lett volna és főnöke irodája felé véve az irányt benyitott.
Emlékezett arra a napra amikor meglátta a hirdetést miszerint szerkesztőt keresnek, s mivel úgy is szeretett gépes programokkal foglalkozni, jelentkezett. Nem izgult, eléggé magabiztosan állt a dolgokhoz, szimpatikus volt az egész, jól is teljesített végül pedig meg is kapta munkát, s soha nem hitte volna, hogy egy főnök lehet ilyen kedves és elengedő. Bár nem volt az a típus aki elkéredzkedett.. de most mindenféleképpen szeretne előbb elmenni.
~~~°~~~
Olyan gyorsan ment, megvolt lepődve hogy nem bukkant fel egy rendőr se a gyorshajtásáért. Valamiért még se tudta levenni a gázról a lábát, nem bírt lenyugodni. Minél több perc telt el annál türelmetlenebbé vált. Jó hogy nem okoz balesetet.
LuHanék házához - amihez ha normális sebességgel hajtott volna huszonöt percébe telt volna a megérkezése - tíz perc alatt megérkezett. A csengőt is úgy nyomkodta, mint valami mániákus.
– Ó, ChanYeol – nyitotta ki az ajtót Lu elkerekedett szemekkel. – Azt hittem valami idegen hülyéskedik, tudod az csengőt egyszer is meg lehet nyomni és ugyan úgy hallani fogom – tette csípőjére a kezét.
– Sajnálom.. BaekHyun?
– Alszik – állt félre, hogy az Alfa be tudjon lépni. – Valami nagyon felzaklatta és sírt. Próbáltam nyugtatni, de szegényem csak zokogott hangosan tovább, utána bealudt..
– Ahh.. biztos gondot okozott.
– Nem, dehogy – mosolyodott el. – Gondolom megijedt, hogy itt hagytad. Majd hozzászokik, hogy mostantól itt lesz délutánig.
– Köszönöm, hogy vigyázol rá.
– Semmiség – legyintett, közben a babaágyhoz sétált. – Amúgy is szeretnék majd még egy gyermeket és Baek valami olyasmi szinten van, legalább előre gyakorlok ezzel – nevetett.
– Hát azért – húzta el a száját. – Ne teljesen kezeld gyerekként – ült le BaekHyun mellé kinek arca kisimult volt, szemei vörösek. Most hogy jobban megnézte az arcát.. ez a fiú szép. Nem, nem csak szép, hanem gyönyörű. Ha nem érezné, hogy Béta még a végén Ómegának nézte volna.
– Tudom Yeol – forgatta meg a szemét. – Maradtok ebédre? Olaszt csinálok.
– Kecsegtetőnek hangzik, de talán majd holnap – emelte karjaiba az ezüst hajút. Nézte a padlón az agyonjárt cipőket és elfintorodott. – Lu, megtennéd, hogy kidobod ezeket?
– Persze, veszel neki újat?
– Hát muszáj valami ruhatárat kialakítani neki.
– Pedig aranyosan néz ki a te gönceidben.
– Fogalmam sincs mi abban az aranyos, hogy lassan lecsúszik róla az anyag – csóválta meg a fejét. – Tudnád hozni? – pillantott a kabátra, amire a szőke férfi bólintott.
Berakta Baekot a hátsó ülésre a kabátot pedig ráterítette. Megköszönte még egyszer LuHannak a segítséget, meg elmondta neki hogy holnap ugyan abban az időpontban elhozza a Bétát.
Az autóval most lassan haladt, nem akarta felébreszteni a fiút, szerette volna ha a házában ébred fel, hogy könnyebben megtudja majd nyugtatni. Kíváncsi milyen reakciója lesz arra hogy ő eredetileg nem hagyta el, mint szülei.
Az elején segíteni se akart ennek a szerencsétlenségnek.. utána valami intézetbe akarta küldeni.. és most? El sem akarja engedni. Bár alig ismerte őt... a bizalma hatalmas lett felé, ami érthető is, hiszen Baek olyan kis tudatlan, hogy nem lenne képes olyat tenni, amiért véglegesen megutálná, hiszen nincs tisztában azzal mi a jó és mi a rossz.
Vajon milyen lesz a fiú amikor sok mindennel tisztában lesz? Mennyi idejébe fog kerülni? Egyáltalán lehetséges, hogy olyan legyen mint egy normális ember? Vagy ilyen marad?
Azzal se lenne semmi baja... mert ő vigyázna rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése