- Szóval kicsoda ön BaekHyunnek? - tette le a bögrét az aligha álló asztalon.
- Ó, nagyon apró volt mikor rátaláltam, szegény pára nem lehetett több ötnél, nagyon sírt de senki nem vett róla tudomást, megakartam kérdezni hol vannak a szülei, de csak más nyelven tudott megszólalni így nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, ezért magammal vittem. Rendőrségre is el vittem másnap, de el lettünk küldve.. Így én próbáltam nevelgetni, ám.. mivel nem voltam soha pénzes asszony, meg kellett tőle váljak, ettől függetlenül minden héten visszajött s bár sose értettem mit szeretne, csak engedtem, hogy itt aludjon, szereztem neki ruhákat és utána megint hat napig nem láttam. Bárcsak többet tehettem volna szegénykémért.
- Amit tett érte az is elég volt ahhoz, hogy túlélje, köszönöm.
- Akkor most magával él?
- Igen, éppen próbáljuk megtalálni a szüleit. Na meg persze szeretnék hozzá szerezni valami tanárt, hiszen szótára elé hiányos, mondjuk be kell valljam okosan kifejezi magát - túrt ezüst tincseibe, amire a fiú hálásan elmosolyodott.
- Nos örülök, hogy valaki képes rá vigyázni, eddig minden nap aggódtam érte, a kinti világ gyötrelmes.
- Igen, tudom - hunyta le a szemét, mikor visszagondolt arra, hogyan tapizta le Baeket egy idegen. Ha ő nem lett volna akkor ott.. Ah bele se akart gondolni.
- Azért most meglepődtem, van valaki aki segít neki.. és még is visszajött - mosolyodott el az asszony boldogan. - Igazán nagy szíve van. Ne rontsa el!
- Igen is.. - bólintott magabiztosan.
¤ --- ¤
BaekHyun ismét elsírta magát mikor LuHannal akarta hagyni, pedig próbálta elmagyarázni neki, hogy visszajön, de nem szerette volna ha ott hagyja, erősen szorította, alig lehetett leszedni róla.
Az ezüst hajú nem volt boldog. Egy számára idegen kanapéján ült ami kényelmetlen, sokkal rosszabb mint ChanYeol. Eközben a személy az arcát fosztotta meg a könnyektől s nagyon nem tetszett neki a helyzet, ChanYeollal akart lenni, itt minden új és furcsa.
- Nem kell aggódni, Yeol délután már itt is lesz - simított végig az arcán. - Tegnap vettem egy koreai könyvet amiből tanulhatunk - állt fel a guggolásból és a polchoz sétált leemelve róla valami színeset. Baek rögtön érdeklődve figyelte tárgyat amit kinyitott előtte és sok színes képek jelentek meg előtte amitől még kíváncsibbá vállt és közelebb férkőzött.
- Olyan kis édes vagy - nevetett jóízűen. - Na jól van, kezdjük az egyszerű dolgokkal, jó lenne tudnom milyen széles a szótárad
LuHan türtelmesen hallgatta a fiút, a lassú szavait, közben kezeivel próbált segíteni magának, ha ezt egy normális ember csinálná azt mondaná, hogy szegény gyermek fogyatékosságban szenved, pedig ez nem igaz. Sőt, okosnak bizonyult ahhoz képest, hogy milyen fiatalon elhagyták, igazán büszke lehet magára, a tanulásra pedig nyitott, mindenre figyelmesen odafigyelt és visszamondta a dolgokat, utána annak a szónak a képére mutatott amit jelentett. Felemelő volt nézni ahogyan büszkén elvigyorodik minden olyan után amit jól tudott.
BaekHyun hirtelen kapta fel a fejét, mikor meghallott valami sírás szerűt. A szőke hajú férfi ledobta kanapéra a könyvet és a babaágyhoz sétált kiemelve belőle kislányát, elkezdve ringatva miközben valami más nyelven énekelni kezdett. A Béta érdeklődve félrebillentette fejét. Amikor az utcán "élt" akkor is látott ilyen picin embereket, de soha nem volt ilyen közel.
- Ő itt Lyla - mutatta meg a fiúnak. - Nemrég töltötte be a három hónapját. - Kuncogott. - Megszeretnéd fogni? Egyszerű - lépett mellé, felemelte az egyik kezét majd a másikat is. - Tartsd erősen - adta át neki, ám ott tartotta saját kezét esetleg ha Baek nem jól tartotta volna de felfele kunkorodott az ajka mikor stabilan fogta. - Látod nem is olyan nehéz.
A Béta lepillantott az apró teremtésre, fürkészve rajta apró részletet.
- Aranyos - motyogta.
- Ugye? - tette csípőjére a kezét. - Hamarosan délután... remélem ChanYeol most maradni akar.
- ChanYeol... - görbült le az ajka a név hallatán.
LuHan érdeklődve figyelte a fiatal fiút.. arcán szomorúság de szemében több érzelem is tükröződött. Szegény.. olyan édes, ártatlan.. még is hogyan lehetett őt olyan csúnyán magára hagyni? Ha valaki megszül egy gyermeket... s utána hogy lehet csak úgy.. hátat fordítani neki? El se tudná képzelni, hogy Lylat valahol kirakja aztán soha ne nézzen hátra.. Még megtudná érteni ha az ezüst hajú Delta lenne, mivel sok ember ki nem állhatja őket így csak kidobják az utcára.. Undorító dolog de hát tudna bárki csinálni ezzel bármit.
- BaekHyun - mondta ki a nevét felvonva figyelmét ezzel. - Nem tudom ebből mennyit fogsz érteni, de.. ne aggódj soha, oké? ChanYeol már kötődik hozzád és eszébe se jutna elhagyni - tette kezét a vállára.
A fiú csak aranyosan elmosolyodott és bólintott.
¤ --- ¤
BaekHyun próbálta tartani a tempót ChanYeollal. A férfi nagy lépésekkel haladt előre, miközben nézegette a boltokat. Egyszer csak ujjak fonódtak a Béta csuklójára és elkezdte húzni valamerre.
Az Alfa kutatott a ruhák között, tippelve arra mik lehetnek a fiú méretei.
- Gyere ezeket most felpróbálod - sétált vele a fülkékhez. - Na menj be és vedd fel azokat - tolta be és rácsukta az ajtót. - Ha kész vagy nyüszíts, az jól megy neked.
Jó sok időbe telt mire a fiú tényleg nyüszített, így kinyitotta az ajtót.
- Ó, jó egem gyere le - csapta magát homlokon, mikor meglátta hogy magára passzírozta az összes ruhadarabot... mondjuk az egyik farmert csak az egyik lábára sikerült felhúznia. - Nem is tudom mit vártam tőled - csóválta meg a fejét, hangjában semmi él nem volt. - Csak egyenként vedd fel őket, ne egyszerre.
- Segíts! - nyújtotta ki - már amennyire tudta - a karját.
- Nem mehetek be melléd, a végén pedofilnak néznének, old meg.
- Mhm- hevesen rázta a fejét. - Segíts.. - toppantott a lábával.
- Te jó isten segíts meg - morogta, gyorsan közbe nézett, s realizálva a dolgot hogy senki sincs a közelbe, belépett és bezárta magukat. - Komolyan olyan mint ha örökbe fogadtam volna egy gyereket - kezdte róla lehúzni a darabokat. - Tiszta bolond vagy, na vedd le ezt a két gatyát az csak menni fog. - BaekHyun elvigyorodva tette maga mögé a kezét. - Te szórakozol velem.. Nem csinálhatok mindent helyetted.
- Kérlek - pislogott ártatlanul. Ez az ember lesz a halála abban már biztos volt.
- Ez lesz az utolsó, megértetted?! - emelte fel a mutató ujját, amire a Béta bólintott.
*
A ruhák megvitele után cipőt is nézett neki, könnyű volt hiszen nem panaszkodott arra, hogy nem tetszik valami neki, csak hagyta hogy kiválasszon neki mindent, ami nagyjából fekete színűből állt, hiszen nem akart bohócot csinálni szerencsétlenből.
- Remélem hálás vagy, az eltett pénzem egyik részét most rád költöttem... és még én cipekedem - forgatta meg a szemét. Oké, nem mint ha olyan nehezek lennének, na de akkor is... - Akarsz enni vagy haza menjünk és ott megesszük a maradékot tegnapról?
- Enni!
- Most?
- Most!
- Akkor valami gyors kaját eszünk, gyere Kölyök - intett fejével ám Baek egy helyben állt és bámulta az áruház közepén álló hatalmas karácsonyfát, amin arany és vörös gömbök díszelegtek a tetején pedig egy világító csillag volt. - Tetszik? - sétált mellé.
- Szép.
- Mi benne a szép? Ez csak egy fa amit agyondíszitettek - fintorodott el.. az emlékei még mindig ott éltek agyában. Ah, de utálta.
- ChanYeol?
- Igen? - fordult felé és hideg ujjakat érzett az arcán.
- Szomorú..vagy?
- Hát ezt meg honnan veszed? - ráncolta homlokát.
- A szemeid...
- Nem vagyok szomorú - tagadta le, levéve az ujjakat a bőréről. - Menjünk - biccentett.
§ --- §
Csöndben nézte a fiút aki békésen aludt a kanapén, ezüst haja szanaszét állt.
Felsóhajtott. Hány napja is élt itt? Három? Négy? Már nem is számolta, de azt tudta, hogy ez a fiú teljesen felborította unalmas életét, mióta itt élt Kanadában eléggé lapos volt minden, kialakította a napi rutinját amit már gondolkodás nélkül végzett. Mindig is megfontolt embernek tartotta magát, szerette eltervezni előre a dolgokat, ami - most hogy ez a gyerek itt van - a tervei mindig kudarcba fulladnak mivel kiszámíthatatlan.. olyan dolgokat tudott hirtelen csinálni, tele volt meglepetésekkel.
Még se bánta meg hogy befogadta. Igaz, életében nem aggódott ennyit, de mosolyogni se mosolygott úgy mint most, ezt pedig a Bétának köszönheti.
A telefonja hangos csörgésbe kezdett, káromkodva ment ki a nappaliból ne hogy a fiú fel kelljen. Anélkül vette fel hogy megnézte volna ki az. - Igen tessék?
- Kibum vagyok.
- Áh, szia - dőlt a pultnak.
- Olyan szörnyű dolog történt velem - nyafogott. - Képzeld kirúgtak.
- Na mert? Nem voltál elég jó? - nevetett.
- Francokat, én vagyok a legjobb! Csak a sznob szülők nem viselték el mikor beszóltam hogy nem kéne minden édességgel etetni csóri gyereket. Szóval elbocsátottak. Szabad vagyok tehát kellenék még?
- Igen - mosolyodott el boldogan.
- Akkor jó.. és el is szállásolsz? Mármint addig míg nem találok magamnak szállást.
- Hát persze.
- Király - kuncogott. - Majd küld el a címed, három nap múlva megérkezem, puszi!
- Rendben - nyomta ki a hívást. Hát.. egy probléma megoldva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése