Harapás - 15.Rész

         BaekHyun nem volt boldog, egy kicsit sem. Minél több időt töltött ebben a házban annál magányosabbnak érezte magát. Attól függetlenül hogy meleg van a házban, inkább ült volna még mindig azon a padon, inkább borította volna be a hó nyakig, mint hogy hogy ezt kelljen átélje. Mióta véletlenül eltörte a vázát totálisan figyelmen kívül hagyta, annyi öröme lehetett, hogy Kibum végre békén hagyta, el volt foglalva saját bajaival.

Gyengének érezte magát, mivel alig evett, nem azért mert nincs étvágya, egyszerűen nem adtak neki, ő pedig félt bemenni a konyhába. Súlyosan lefogyott s fázott is minden este, mivel három héttel ezelőtt az a vékony takaró amit maga köré tekert, Kibum elvette tőle..

Mit csináljon? Mit tudna tenni azért, hogy minden olyan legyen mikor Kibum még nem tétlenkedett itt? Hiányzik neki LuHan is..a férfi sokkal kedvesebben bánt vele.

ChanYeol se nevezte többé Picinek vagy Kölyöknek, ami rosszul esett neki. Mi történt? Vagy inkább miért történik mind ez? Mivel érdemelte, hogy így viselkednek vele? Hiszen ő csak engedelmeskedett a szavaiknak!

Ha úgy nézzük ChanYeol azóta viselkedik vele máshogy mióta Kibum itt van.. ami annyit jelentett, hogy a szőkének mennie kell! Nem maradhat itt.. talán ez most kegyetlenül hangzott, de akkor is, valamit tennie kell. Csak nem ülhet egy helyben, nem viselheti el azt ami körülötte történik.

De mivel tudná elűzni az Ómegát? Hogyan tudná elérni hogy összepakoljon és elmenjen innen? Talán tehetne valamit azzal amit szeret.. De hogy? A férfi egész nap itthon van, bár... mostanában csak ChanYeol szobájában ült, ebédet és vacsorát még készített, de a reggelit állandóan kihagyja..

Akkor is tennie kell valamit!

Elpillantott a tévéről amibe valami néma film ment s látta hogyan Kibum kicsoszog a szobából, nem nézett ki jól, arca holtsápadt, szeme alatt fekete karikák helyezkedtek el, teste reszketett - talán fázott -, kezét pedig hasán tartotta. Talán beteg? Oldalra döntötte a fejét, felállt és követte a szőkeséget a konyhába. Az Ómega csak figyelmen kívül hagyta, pedig Baek azt várta, hogy megint kutyának hívja és elküldi, még se történt meg.

– Kérsz te is? – kérdezte hirtelen.

– Mit?

– Teát – rakott a kannába vizet.

Megrázta a fejét.

– Hát jó. – Hangja olyan lágy, semmi gonosz indulatot nem hallott belőle ki. Most miért ilyen? Ha mindig ilyen kedves lenne szívesen élne vele egy fedél alatt.

A szöszi benézett a hűtőbe, majd frusztráltan felnyögött s valami olyasmit motyogott hogy be kell vásárolnia.

A Béta nézte ahogyan a vízhez rak valamit, utána kinyitotta az egyik vitrint, kiakart húzni egy dobozt ám hirtelen tenyerét szájára csapta és kifutott a helyiségből.

Hát ez meg? Zavartan pislogott utána, a víz a tűzhelyen sípolni kezdett, így gyorsan elvette onnan. Pontosan tudta hogyan kell teát csinálni, mivel a néni aki minden héten segített neki állandóan ezt a finom meleg italt csinálta, szóval gyorsan agyába véste mit kell és mennyit kell bele tenni, így eldöntötte hogy megcsinálja.

Kibum nyöszörögve csapta le a vécé tetejét, felállt a térdelésből a tükör elé sétálva.. Ez a terhesség teljesen kikészíti.. nem érezte magát jól, ami bőrén is meglátszódott, olyan sápadt.. Megmosta arcát, kiöblítette a száját s kissé görnyedt háttal és remegő lábakkal ment vissza a konyhába.

– Mi a.. – pislogott mikor Baek éppen citromot öntött a teába.

– Megcsináltam! – mosolygott büszkén.

– Oh..

– Meg... kóstolod?

– Hát – húzta el a száját. Mikor eldöntötte hogy csinál valami meleg italt akkor még kívánta, de most még mindig émelygett és a hányinger se akart elmúlni.. még se akarta megbántani a fiút.. – Aha – vett elő egy bögrét, engedve hogy Baek öntsön neki. Vennie kellett egy mély levegőt, a próbálva legyűrni rosszul létét, száraz ajkaihoz emelte a bögrét és megdöntve azt ivott bele.

– Na? – pislogott kíváncsian.

– Ühm.. sót raktál bele..

– Eh?

– Igen, elég könnyű összetéveszteni, nem értem Chan miért tartja egymás mellett őket és miért nem külön, vagy legalább írná rá a dobozra mi-micsoda.. De semmi baj, valószínűleg én is elrontottam volna, amilyen szétszórt vagyok. Azért köszönöm – mosolygott rá őszintén és beletúrt az ezüstös tincseibe.

Lassú léptekkel vonszolta magát vissza ChanYeol szobájába és szenvedve elterült az ágyon. Sokat gondolkodott és.. rájött, hogy semmi értelme annak amit eddig csinált.. Baek egy édes fiú akinek szeretetre van szüksége.. itt fog maradni, hiszen ki ő, hogy kirakja? Inkább csak beletörődik a ténybe, hogy BaekHyun nem megy sehová.. Mert ő fog innen elmenni.

Halk kopogást hallott az ajtón.

– Bejöhetsz – emelte fel fejét a párnáról.

– Sajnálom – nyitott be a Béta.

– Mit? – ráncolta homlokát.

– E-elrontottam.. Ne-nem akartam.

– Nem történt semmi – legyintett.

– C-csináljak má-másikat?

- Nem kell

– Ro-rosszul nézel ki..

– Tudom – nevetett keserűen.

– Esetleg.. Befeküdhetek.. Melléd?

Kibum felhúzta szemöldökét. – Hát... ha akarsz.

Az ezüst hajú lefeküdt az ágyra.. Eh, már el is felejtette milyen kényelmes itt.. Pár percig csak bámulta a fehér sápadt arcot és a behunyt szemeit.. Talán még se kell semmit se tennie.. ha az Ómega mostantól ilyen gyengéden viselkedik.. akkor maradhat.

Közelebb férkőzött hozzá, érezte, ahogyan a másik felemeli a karját ezzel engedélyt adva arra, hogy hozzásimuljon, arcát mellkasába bújtatta.. Kicsit sem volt olyan mikor ChanYeollal feküdtek így.. a szöszi karjai nem izmosak.. még se félt.. Nem rettegett attól, hogy ütést fog kapni.. megnyugodott a teste, lehunyta a szemét s hagyta hogy a fáradtság beszippantsa és mély alvásba küldje őt.

Arra ébredt fel, hogy az ajtó hangosan kicsapódik, érezte s a meleg test eltávolodik tőle.. Finom és vonzó illat.. mi ez? Egyszer már érezte ezt.. de múltkor nem volt ilyen erős. Kinyitotta a szemét, látta, ahogyan ChanYeol neki szorítja Kibumot a falnak.

Mi a? Most bántani fogja? Azt nem teheti! Muszáj valahogy megállítania! Feltápászkodott az ágyról és a férfi kabátjába markolt, erősen és minden erejével elkezdte húzni maga felé, de nem segített sokat, annyit ért el, hogy Yeol levette magáról az anyagot.

BaekHyun mérgesen kezdte el ütni a hátát, ám mint ha meg se érezte volna.

– Ha-hagyd bé-békén! Inkább engem bánts! – kiáltotta kétségbeesetten, megfogva az Alfa vállát.

ChanYeol hátrafordította a fejét, vörös szemei furcsán világítottak, fogait megvillantotta amik valami oknál fogva élesek voltak.. Hogyan lehetséges ez? Végig se tudta gondolni, mert most az ő háta csapódott a falnak, nyakán érezte a meleg leheletét majd... éles fájdalmat érzett, néma kiáltásra nyitotta ajkait mikor a fogai húsába mélyedtek felsebesítve azt. Ujjait a férfi fekete tincseibe markoltatta.

– C-Chan-Yeol.. – próbálta eltolni sikertelenül. – Fáj – nyöszörögte, szemébe könnyek szöktek, teste hirtelen remegni kezdett, kezei meggyengültek.. Mi történik? Miért harapta meg?

Kibum zihálva nézte a történéseket.. Egy pillanatban ChanYeol még őt nyomta a falhoz, most pedig a Bétát. Jól látta, hogy megharapta Baeket.. Hála az égnek.. Zakatoló szívére helyezte tenyerét, miközben próbált stabilan megállni lábain. Nem hitte volna, hogy ma tüzelni fog, nagy meglepetésként érte mit ne mondjon. Az Alfa simán megharaphatta volna ezzel hozzá köze őt.. amit már nem akart.. Oka is volt rá..

"Kibum átölelte a férfi izmos alkatát, fejét a hátába nyomta és motyogni kezdett.

– Egy szavad se értem, Bummie – kuncogta ChanYeol.

– Mit gondolsz a gyerekekről?

– Eh? Aranyosak csak sok a gond velük..

– Sok, hm? És ha és teherbe esnék valahogyan? – harapta idegesen ajkait.

– Kedvellek Kibum de azt mondanám abortálj vagy szedd a cuccod és menj el.. Semmiféleképpen nem akarnék gyereket, kérlek ne vedd magadra, valószínűleg akkor se vállalnék veled babát ha szerelmes lennék beléd."

Azok a szavak mély sebet ütött a szívére. Ha az Alfa nem akar gyereket, akkor nem ő nem fogja erőltetni a dolgokat, holnap összepakol, felmond s visszaköltözik New Yorkba.. vagy talán Londonba is mehetne és egyedül felneveli gyermekét.

Szerelmes a férfiba, de nem annyira, hogy abortáljon, nem fogja életét venni egy ártatlan léleknek, aki most benne növekedett.. Keserűen elmosolyodott, majd össze esett rosszul léte miatt.

x———x

– Mr.Kim a városban van? – kérdezte a mély rekedtes hang.

– Igen, uram – bólintott a nő, majd a képernyőre mutatott. – Négy hónapja tartózkodik már itt, és nem úgy tűnik, hogy menni készül.

– Remek. Szólj Williamnak, kapják el.. van egy ügy amit el kell intéznie.

A nő bólintott s távozott az irodából elővéve a telefonját, hogy megcsörgessen pár embert.