Teher? - 4.Rész

               A fiú szorosan követte, kabátjában szinte eltűnt szerencsétlen annyira nagy volt rá. Ha egy normális ember totyogna mellette, akkor az út a rendőrség felé nem lenne ilyen rohadt unalmas. De a Béta meg se szólalt, ami idegesítette és megnyugtatta egybe.. Nos, miután megtalálják a szüleit már nem az ő problémája lesz. Mondjuk most belegondolva.. nem lesz könnyű megtalálni Baek szüleit, frász tudja hol vannak most... mármint ő aztán ezekhez a dolgokhoz nem értett, de még is csak újságokat - és magazinokat - szerkeszt amikbe néha benne szoktak lenni az ilyen "öt év után találták meg" dolgok.. Biztos addig kezdenek valamit a fiúval, csak megakart tőle szabadulni olyan gyorsan, amint gyorsan csak lehetett..

Az épülethez érve besétáltak, egyből a recepcióhoz sétáltak hogy kapjanak útbaigazítást amit rögtön meg is kaptak. A nyomozói szekcióhoz kísérte őket egy nő, ahol sok ember forgolódott, pötyögtek a gépen, egyáltalán nem voltak csendesek.. Hát.. inkább ez, mint a Kölyök némasága.

Az egyik férfi komoly arccal közeledett feléjük, arcát már kisebb ráncok lepték el, lehet vagy negyven éves.

– Magának kell segítség? – Azt a.. jó gyorsan eljutott idáig a hír.

– Igazából neki – mutatott maga mögé, ahol BaekHyun nagy ijedt szemekkel pislogott. – Az egyik parkban találtam rá, először nem akartak foglalkozni vele, de segítséget kért tőlem. Azt mondta hogy a szülei itt hagyták mikor még kicsi gyermek volt, így gondolom azóta is az utcákon bolyong. Őszinte leszek, fogalmam sincs eddig hogyan élte túl és nem is érdekel.. Ez a szerencsétlen gyerek a saját nyelvén alig bír beszélni, az angolból és franciából pedig mukkot nem ért... Lehetséges, hogy megtalálják a szüleit?

– Hm – húzta fel a szemöldökét és az alacsony ezüst hajúra pillantott. – Ez az évünk tele van jelentésekkel, főleg most, hogy jön a karácsony, ilyen esetek elég ritkán esnek meg, általában a gyerekek szöknek meg otthonról.. Az jó kezdet lenne ha tudnánk a teljes nevét.

– Kötve hiszem, hogy emlékszik rá – húzta el a száját.

– Az nem jó – dörzsölte orrnyergét. – Mondjuk a probléma ott kezdődik, hogy ha tényleg régen itt hagyták nem tudunk sok mindenből kiindulni.

– Annyival vagyok tisztában, hogy a neve BaekHyun és koreai.

A nyomozó összeráncolta homlokát. – Csinálunk róla egy képet, kitesszük az internetre hátha keresi őt valaki és meg is ismeri, utána kutatunk, ám nem ígérek semmit, mit mondtam, be vagyunk táblázva, de nem hanyagoljuk el az ügyet, meglátjuk mit tehetünk érte. Addig jó lenne ha magával maradna, nem kéne újra az utcára engedni, fene tudja hova barangolna. A fotót ott fogják elkészíteni a fiúról. Amint találunk valamit értesítjük – nyújtott át valami kártyát. – Míg csinálják róla a fotót addig kérem jöjjön velem, hogy aláírjon egy papírt.

ChanYeol bólintott, Baek felé fordult és próbálta neki elmagyarázni mit csináljon de csak oldalra döntötte a fejét.. ne már hogy ennyit nem ért meg..

– Állj.. oda! – mutatott balra. – És addig maradj ott míg nem jövök, oké?

A fiú bólintott.

– Rendben.. – fordult vissza és a nyomozó irodája felé indult.

– Ó, már meg is csinálták a fotót?

– Eh? – nézett maga mögé ahonnan kékes szemek pillantottak vissza rá. – Jézus, te kibaszott hülye vagy – morogta angolul.

A férfi felnevetett. – Ne legyen ilyen, ha gyerekként hagyták itt nem sok mindent tudhat. Most csak annyit tud, hogy maga biztonságot nyújt neki.

– Honnan veszi ezt?

– Túl sok mindent tapasztaltam ahhoz, hogy ezt ne tudnám.. – húzott elő egy lapot. – Itt írja alá – nyújtott egy tollat is, Yeol pedig megtette. – Ne felejtsék el a képet – szólt utánuk mikor kiléptek az irodából.

– Gyere te analfabéta – fogta meg a kezét - amelyik nem volt sérült - és a vakító fények elé vonszolta. – Marad! – szólt rá, mikor ismét követni akarta. – Nézz a kamerába. – Nem tette. Frusztráltan felsóhajtott. Valamit mondani kell.. ami felvonja a figyelmét, úgy is elég hülye ahhoz, hogy elhiggye. – Kölyök, ott egy kutya – mutogatott, BaekHyun pedig rögtön odanézett a kamera pedig kattanva jelezte miszerint elkészült a kép. – Fantasztikus, ügyes voltál, otthon ezért kapsz jutalomfalatot – vigyorgott negédesen ám BaekHyun csak karba tette a kezét és durcásan felfújta az arcát.

– Hazug... nincs is kutya ott..

Homlokon csapta magát. Még jó hogy nincs te utolsó idióta... – Bele ne halj – kezdett sétálni a kijárat felé, a Béta pedig kétségbeesetten sietett utána.

– Nem hiszem el, hogy a nyakamba ragadt ez az idétlen gyerek – magyarázta magának angolul. – Nem csak geci hülye még úgy is viselkedik mint egy kutya.. elég nekem SnowFlake.. – folytatta.

– N-nem értelek – szólalt meg a fiú.

– Hála az égnek – tette össze a kezét. – Mi a frászt kezdjek veled? Holnap dolgoznom kell, a házamba nem hagyhatlak, mert kinézem belőled, hogy megtalálod a fegyverem és fejbe lövöd magad. Munkahelyere pedig vihetlek be – fogott fejére. – Azt hittem megszabadulhatok tőled... fasza.. Mi a francot bámulsz? – mordult rá.

– I-ideges vagy? – tette fel az ártatlan kérdést.

– Nagyon.

– Miért?

– Tök mindegy, csak érjünk haza.. vagy bemehetnénk egy állatboltba és vehetnék neked valami szép nyakörvet pórázzal.. meg egy kinti kutyaházat...

~~~°~~~

A házba lépve BaekHyun előszeretettel követte tovább az Alfát.

– YAH! Hagyd már abba! Menj kezdj magaddal valamit – hessegette el, meglepetésére a Béta megfordult és a nappaliba sétált. Bár ő mondta hogy kopjon le, látni kellett mire készül a Kölyök, aki csak elült a kanapéra ahol Flake szundított, s gyengéden simogatni kezdte fehér dús bundáját miközben mosolygott. Mivel elfoglalta magát otthagyta, biztos volt abban ha a fiúnak kell valami akkor majd szól neki és nem fog találni valamit amivel megtudná magát sebezni.

Hangos sóhajjal ült le forgós székébe, bekapcsolta a gépét s első feladata az volt, hogy felmenjen a netre ahol a hírek egyből arcába csapódtak. Eh, BaekHyun képe.. szóval már fel is rakták, miszerint keresik a szüleit. Kíváncsi.. valaha megfogják őket találni, Vagy BaekHyun örökre egyedül marad? Mert hát itt nem fog maradni, ki fog találni valamit, biztos van valami intézet ahová beküldheti és ott még tanítanák is, mert így haszontalan lélek a földön. Még fiatal, képes a tanulásra, szóval ezzel még a Kölyöknek is jót tenne, nem csak magának. Mindenképpen megérné.

Belemerült az ilyen intézmények kereséséve, percek majd órák teltek el. Olyan délután négykor pattant fel, káromkodva.. észre se vette magát. Kirontott a nappaliba. de Baek sehol, egyből rájött a pánik, mindenhova benézett ám a fiú mint ha köddé vált volna, még egyszer átakarta fésülni a házat ám egy pillanatra mikor kinézett az ablakon.. és ott volt. Az a hülye Kölyök mi a retkes életet csinál kint szakadó hóban egy szál pulcsiban? Megakar fázni, vagy mi?

Kisétált s csak akkor vette észre, hogy BaekHyun az eget szemléli, teste reszketett.

– Mit csinálsz?

– É-én – ijedt meg. – C-csak..

– Ne tűnj el ilyen hirtelen, frászt hoztad rám – tette szívére a kezét ami még mindig vadul dobogott.

– Sajnálom – karolta át magát. Ah olyan leveszett képet vág... Nincs senkije, nem tud rendesen kommunikálni pedig látszott rajta mennyire csacsogni akar.

Őszintén.. miközben nézegette az intézményeket a vélemények amiket írtak róluk.. nos hányingert kapott. Állítólag sok ilyen helyen ütötték a "betegeket" ha nem viselkedtek, hát ha BaekHyun bekerülne oda csúnya sérülésekkel végezné.

– Nincs semmi baj, de gyere be.. megfázol..

– Ne-nem azt sajnálom. A ter-terhedre vagyok.. igaz?.. – ráncolta homlokát miközben a szavaira koncentrált.

– Dehogy.

– Hazug.

– Figyelj, Kölyök.

– A nevem BaekHyun! – kiáltotta mérgesen. – Ne... vedd el a nevem.. – jelentek meg apró könnyek a szeme sarkában. – Má.. már csak ez maradt ne-nekem.

– Ne haragudj – lépett hozzá közelebb és ölelésbe vonta. – Tudom nem lehet könnyű neked s sajnálom, hogy bunkóztam veled. Most már nem csak a neved.. itt vagyok én is rendben?

– Ne-m utálsz? – Emelte rá íriszeit.

– Persze hogy nem te butus. S ahogy mondtam.. itt vagyok, segítek neked. Nehéz lesz, de csak megéri, nem? Hogy mire megtalálják a szüleidet rendesen tudj velük beszélni.

– Jó...

– Menjünk be – húzta magával vissza a házba, ahol rögtön ráterített egy vastagabb takarót. – Csinálok teát, jót fog tenni – mosolygott rá, amit a Béta viszonzott.

Miközben csinálta a teát adott Snownak friss vizet és kutyakaját, kicsit el lett hanyagolva ez a pamacs.. Mármint BaekHyun elvolt vele..

Nem értette.. A kutya tényleg utálta az idegeneket erre pont hozzá futott. Bár egy ilyen embert egyáltalán hogy is lehetne gyűlölni.. Meh~, ahogy öregedik úgy puhul, ennyit az Alfaságodról Park ChanYeol, ezzel már díjat kéne nyerned.

– Holnap már munkába kell mennem, de nem vihetlek magammal, viszont egyedül se akarlak hagyni szóval elviszlek egy barátomhoz, benne megbízhatsz...

BaekHyun beleivott a teába és felnyüszített.

– A forróság lesz az ellenséged – nevetett. – Máskor várd meg míg kicsit kihűl, mert így csak megégeted magad.

– Kötszer?

– Yah, ne legyél buta, a nyelvedre már hogy raknál kötszert?

Megvonta a vállát és meglengette a kezét ami még mindig be volt kötve... csak úgy mint az övé.. Tényleg, miért nem vette még le?

– Fáj még?

– Aha.. nem annyira... m-mint – megállt a mondatban, mint ha keresné a szavakat.

– Tegnap? – segített neki.

– Igen!

– Bővült a szótárad haladunk! – vigyorgott, majd belenyúlt a száraz kutyakajás zacskóba, kivett belőle egy darabot és Baek felé nyújtotta. – Tessék, jutalomfalat. – A fiú kikapta kezéből és már kész is volt arra, hogy megegye. – Nehogy! – vette el tőle. – Jaj te... tényleg sok mindent kell még tanulnod...