Kabát - 1.Rész

Kabát

1.Rész

          A férfi nagy ásítással kellt ki ágyábóé. Ismét egy átlagos nap, ami annyit jelentett... halálra fogja magát unni, mert hétvége van és nem kell munkába mennie. Ha megtehetné még most is bent punyadna az irodjájában és szerkesztené a hazugságokkal teli címlapokat, minthogy itthon gubbaszon. De hát ha egyszer nem lehet~. 

Felhúzta a rólót és elmosolyodott. Ezért költözött ide, hogy szinte egész évben lássa a havat, hiszen a hónál nincs is szebb a világon, a fehér színével s csillogásával eltakarta azt a koszt ami alatta helyezkedett el. Tenyerét az ablakra tette és felsóhajtott. Kivíhetné a kutyát sétálni, mert az a gombóc is oda volt a hidegért hóért.

Épphogy kinyitotta ajtaját az említett állat pattogva berontott a szobába.

– Jó reggelt kislány – guggolt le és megsimogatta a buksiját. – Éhes vagy, hm? Miután megreggeliztünk elviszleszk sétálni – vakargatta a fülét, felállt a kutya pedig hűségesen követte. Először a kettős tálkájába öntött friss fizet utána pedig száraz kaját. Feltette kávéját főni, közben tükörtojást készített baconnel. 

Lassan iszogatta a coffeinnel teli italt és békésen ette az ételt. Maga mellöl halott egy nyüszítést így lenézett.
– Mi az kislány? – emelte fel a félig megevett bacont. – Kéne, ha? Egye fene – adta neki oda. – Legalább neked legyen jó napod – állt fel és elmosogatott.

Rétegesen felöltözött, meglebegtette a pórázt amire a kutya egyből reagált, hátracsapta füleit és ugrálni kezdett. Bolond kislány ~ gondolta magában majd nyakörvére akasztotta a pórázat és kilépett a házból.

A szokásos park felé kezdett menni mert ott aggodalom nélkül elengedheti az ebet hiszen annyit játszhat a hóban amennyi jól esik neki.
A park amúgy is a legszebb hely a városban, ha nem hozta magával akkor is ide kijött, leült az egyik padra és képes volt órákon gondolkodni konkrétan semmiről. De hát ha egyszer így érezte magát jól?

Mikor beértek a parkba egyből levette kutyájáról a pórázt, hagyta hadd menjen a kis pamacs, amőgy se szokott messzire császkálni, és ha valami még is elcsalogatja úgy is visszajön. Az a kis szörgolyó okos volt, nem szerette az idegeneket, mindig nagy ívben kikerülte őket, csak is más kutyákkal foglalkozott. 

Látta hogy a legközelebbu padon egy fiatal srác didereg. Hát még is mi a fenének járkál ilyen hidegben egy pulcsiban, se kabát, de sapka de még egy sál se! Bár elég elveszettnek tűnik, tekintete a semmibe révedt. S neki is ázsiai beütése van. Talán nyaralni jött ide és nem tudta milyen idő lesz ezért nem hozott magával semmi meleget? Hát akkor miért nem megy valami ruha boltba, hogy vegyen magának kabátot?
Megrázta a fejét, álla szinte a földig esett, mikor kutyája a fiúhoz szaladt és lelógatott ujjait kezdte nyalogatni. Felnevetett beletúrva fehér bundájába, szája mozgásából ítélve beszélt hozzá, majd leguggolt az állathoz.
Gyorsabb tempóra vette sétálását.

– Ne haragudj, ilyet még nem csinált – beszélt angolul, de a fiú értelmetlenül nézett rá. Ó, szóval tényleg nem idevalósi. De akkor még is milye nyelven szóljon hozzá? Lehet, hogy a srác kínai vagy thai, esetleg japán... – Izé, tudsz koreaiul? – váltott anyanyelvére.

– I-igen – bólintott. – Cs-csak kicsit – botlott meg nyelve a szavakban..

– Áh, akkor.. mi az anyanyelved? – beszélt nagyon lassan, közben nézte az arcát, hátha összehúzza szemöldökét nemértése jeléül.

– Ko-koreai.

– Öhm.. és miért megy ilyen rosszul?

Az ezüst hajú fiú elhúzta a száját és nem válaszolt, csak csöndben simogatta tovább a kutyát.

– Tudom, hogy nem rám tartozik, de – szólalt meg újra a férfi. – Jobb lett volna, ha egy kabátot magaddal hozol. Ez itt Kanada, szinte mindig hideg van.

Továbbra se kapott választ így hosszasan kifújta levegőjét.

– Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy ne haragudj, ez a pamacs nem szokott így viselkedni.

– Pamacs... a neve? – Na most bezzeg beszélsz.

– Nem – rázta meg a fejét. – A neve SnowFlake, hallgat is rá ám én csak kislánynak szólítom – mosolygott.

– Mit jelent.. a? – pislogott rá nagy szemekkel amitől nyelnie kellett.

– Hópelyhet.

– Illik.. rá. Szép kutya..

– Az.. na most nekünk mennünk kell, legyen szép napod...

– BaekHyun..

– Igen BaekHyun, én ChanYeol vagyok – bár nem mint ha volna őt. – Vigyázz magadra és menj valahova ahol meleg van, jó?

– Jó.. – hajtotta le a fejét. A férfi furcsállkodva szavak nélkül tovább állt, mikor pedig messzebb került, visszapillantott. A fiú még mindig ott ült a oadon, átkarolva magát, dörzsölve a kezeit. Mi a fene? Így olyan csúnya betegséget fog kapni, hogy esélye sem lesz túlélni azzal a véna testével. Nos, nem az ő dolga.

Még is, mikor hazaért a fiún járt az agya. Most visszagondolva, a ruha ami rajta volt eléggé.. meggyötörtnek tűnt. Mint ha az ingyenes túrkálóból szedte volna elő, bár nem tűnt annyira igénytelennek, csak csórónak. De akkor hogyan tudott idejönni "nyaralni?" Ha pedig ne mnyaral, hanem itt él, akkor miért nem beszéli az angol nyelvet? Vagy franciát? Aztán az is lehet, hogy nem rég költözött az országba.. talán összeveszett barátnőjével és ezért ült ott kint elveszetten. Aish, mik nem jutnak az eszébe, csak hagynia kéne a témát! Ám egyszerűen nem bírta. Olyan védtelennek és elesettnek tűnt, lerítt az arcáról hogy segítségért kiállt. Na meg! Mi az hogy koreai az anyanyelve, de úgy beszélte, mint egy dedós! Argh, jó istenit neki. Egyszer találkozik valami fura alakkal és órákra belefúrja az agyába magát, de olyan durván, hogy már nem is bír másra gondolni. Ez azért eléggé gáz. Talán holnapra elfogja felejteni és ott folytatja életét, ahol abbahagyta. Amúgy is.. egy százaléka van arra, hogy újra összefusson a fiúval, meg se érdemli a helyet az agyában!

Gyerünk ChanYeol, itthon vagy, halálra unod magad, s gáz vagy sem, két éve él ebben az országban és még egyszer se ment el bulizni. Ez ma megváltozik! Felkéne szednie valakit. Olyan rége volt szexuális élménye.. talán tizenhét évesen, mikor a középiskolában az össze csaj rátapadt. Mit ne mondjon, megváltozott. Aha, vagy csak öregedik. Eh, ezzel mindig lelombozza magát. Még csak huszonöt vagy Park ChanYeol, és a származásod miatt max kinézel tizennyolcnak!

Nos.. a bulizástól semmi problémája nem lehet, ólómfekete hajába túrt, miközben nézte magát a tükröben. Csinálhatna magával valamit. Monjduk munka után mehetne edzeeni, régebben olyan szép izmai voltak, most pedig?! Egy kicsit megszedte magát, nem mint ha így csúnya lenne tőle a teste, csak.. az izmok sokkal vonzóbbak. Jó, most hogy ezt eltervezte jobb ha felkukkant az internetre, megnézni hol vannak jó bulis helyek.. 

Hirtelen eszébe jutott valami. Két évvel ezelőtt haverjával költözött ide, aki már megházasodott, sőt nemrég gyereke is született, ezért eléggé elfoglaltá vállt, viszont mindig szerette a partikat, szóóóvaal.. csak felkéne hívnia.

Magához vette a telefont s megcsörgette barátják aki szinte rögtön felvette.

– Chan? Rég beszéltünk, mert lusta vagy visszahívni és sose jössz át.

– Bocsi, Sehunnie, de ma bepótolhatjuk. Van kedved bulizni? Persze csak akkor, ha az asszonyod elenged.

– Nocsak.. Park ChanYeol aki a férjemet leasszonyozza, és aki millió éve nem ment szórakozni, hirtelen megjött hozzá a kedve, hm? Várjál. LuHan édes, elmehetek Yeollal bulizni?

– Ahelyett hogy csak szórnátok a pénz hülye alkoholra átjöhetne inkább. – hallatszódott messzebről a hangja.

– De édes~ – húzta el utolsó szavát.

– Ugh, legyen, cserébe egy hónapig te cseréled Sophia pelenkáját, nincs apelláta.

– Eh?! Kegyetlen nőszemély! 

– Még mindig férfi vagyok..

SeHun figyelmen kívül hagyta és újra Chanhoz kezdett el beszélni. – Úgy látszik ma jól fogjuk magunkat érezni, megadom a helynek a címét, mivel oda elég sokan mennek, jobb korábban ott lenni, de én elég messze lakom, s ha jól tudom, de még mindig abban a házban vagy, ugye?

– Aha.

– Na, hozzád egész közel van, szóval odatudnál menni, hogy sorba állj?

– Persze, körülbelül mikor menjek?

– Olyan fél hét fele..

– Az nagyon korai, nem?

– Hidd el, azon a helyen semmi se korai, na smsben küldöm a címet, ott tali.

– Oké – nyomta ki a hívást.

Most.. ő komolyan menni fog? Ahh~ az ember egyszer él, igaz? Ki kellene élveznie. Magabiztosan bólintott magának s órájára eldöntötte, hogy lepihen egy kicsit, később csinál ebédet utána pedig elkezd készülődni.

~~~°~~~

Kicsit ideges volt. Ritka pillanatok eggyike, hogy SnowFlake otthon maradt egyedül. Persze mielőtt eljött volna kapott friss vizet és szárazkutyakaját is öntött neki, de akkor is. Bár nem mint ha aggódnia kéne, pamacs ha otthon van elég 
lustán tudott viselkedni.. Azért remélte minden rendben lesz vele.

A GPS-t bámulta, úgy döntött sétálva megy el az épületig, SeHun megmondtam hogy közel van és nem fogja feleslegesen használni autóját. Meg ha úgy történik inni is fog. 
Egy hangra emelte fel a fejét, ami elég ismerősen hatott.
Először nem tudta azonosítani, demikor az utcai lámpa fénye megvilágította a fiú arcát leblokkolt. Éppen próbált ellenállni valami undorító csávónak, aki olyan helyeken tapogatta amitől hányingere lett.

– Hé, hagyd őt békén! – ordította fenyegetően, a csávó pedig mint egy gyáva elszaladt. – Jól vagy? – szaladt BaekHyun elé.

– A.. azt hiszem – pusmogta. Yeol végignézett remegő testén. Még mindig ugyan abban van, mint reggel.. sehol egy kabát.

A férfi felsóhajtott, levette magáról a vastag meleg ruhadarabot és a fiúra terítette. BaekHyun hatalmas bociszemmekkel nézett rá, mint ha azt mondaná..

"Köszönöm."