Zavarta.. zavarta, hogy a férfi figyeli miközben egy másik éppen kegyetlenül megfarkalja.
– Na mi van cica? Már az első menetnél nem bírod – nevetett gonoszan.
– Be lehet fogni – sziszegte, háta ívbe feszült, lábai megremegtek, fejét pedig a párnába nyomta. Ez olyan kínos. Miért kell bámulnia? Miért beszél hozzá?
– Csak nem fáj? – guggolt le mellé, szőke tincseibe markolt, hogy felhúzza, megérintette az arcát. – Olyan szánalmasan festesz.. A fiú akit a szárnyaim alá vettem még anno imádta a munkáját.. készségesen tette amit mondtam neki.. most miért nem tudja megtenni ugyan azt? Hm, mi történt a fiammal?
– Nem vagyok a fiad! – csapott az ágyra, az ember a háta mögött egyre nagyobbakat döfött bele, ezzel hatalmas kínt okozva Ómegának. – Soha nem voltam és nem is leszek – vicsorogta. – BaekHyun pedig szabad marad, el lehet őt felejteni.. Ah! – szorította össze a szemét. Ketté fog így szakadni.. hogy lehet egy embernek ilyen vadállat mérete?
De muszáj kibírnia.. nem adhatja fel.
– Hjaj-jaj, Kbum – csóválta a fejét. – Így nagyon nem leszünk jóban, fiam.
– Mondtam hogy nem vagyok a-hmn! – Nem tudott tovább beszélni mert a férfi befogta a száját.
– Úgy kúrd meg, hogy ne tudjon felállni – köpte a szavakat, és hanyag mozgással távozott a kis szobából, maga mögött hagyva a szenvedő szőke hajút.
x
Reszkető kezekkel nyúlt a törölköző után, nedves teste köré tekerte majd tükörképébe bámult. Soha nem érezte magát ilyen undorítónak.. Lehet az arca szép.. de.. csúnyának tartotta magát, mert bőre alatt ott volt minden mocsok, velőig romlott tulajdonságaival együtt..
Megérdemli a szenvedést, sokáig ő büntetett, most ez mind rajta csattan.
Ökölbe szorította kezét, vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta.
– Ne aggódj Kibum.. minden a legnagyobb rendben lesz, csak le kell nyelned a szánalmad, a szenvedésed és a fájdalmad és arra kell koncentrálnod, hogy BaekHyunnek boldog élete lesz.. igen.. nagyon boldog – halkult el a hangja. – Kérlek legyen csak egy álom – tette hozzá, szinte már imádkozva, de tudta, fölösleges. Mélyen benne van a dologban és ebből kimászni már lehetetlen lesz. Vagy elviseli, vagy viszi a fiút. Inkább szenvedjen.. így sincs miért boldognak lennie.. elvetélt, nem lesz gyereke..
Ez teljesen letargiába taszította. Elősz9r elfogadta, hogy ChanYeol sehogy se akarna vele gyereket, szóval úgy döntött hátrahagyja szerelmét és egyedül felneveli a gyermeket.. S ez az álma is ripityára tört. Nem maradt semmije..
Csak egy kis csillag volt ott az égen a számára.. BaekHyun.
x
Karbatett kézzel várta hogy az ajtó kinyitódjon, őszintén azt hitte Baek nyitja ki, de meglepetésére ChanYeol volt, így mérgesen összehúzta a szemöldökét.
– Miért vagy itthon? Nem megbeszéltük tegnap, hogy nekünk nem kell se találkozni se beszélni? – morogta rosszkedvűen.
– Tudom de... azt a, hogy nézel ki? – pislogott nagy szemekkel. – Csak nem jó estéd volt? – vigyorodott el ami szinte rögtön lehervadt az arcáról mikor a szőke komoly maradt. – Na, most komolyan.
– Semmi közöd ahhoz mit csinálok esténként. Máskor pedig nem akarok veled találkozni.
– Jól van...
Kibum csak lehajtott fejjel lépett be a házba, meglátva a Bétát aki éppen nagyban játszadozott a kutyával. Egyből elszállt a rossz kedve. Ezért harcol, BaekHyun élet teli mosolyáért és boldogságáért. A szabadságáért.
– Szia, Kölyök – tette csípőjére a kezét, látta ahogyan az Alfa már teljesen felöltözve az ezüst hajú mellé lép és egy puszit nyom az ajkaira. Leblokkolt. Arra se eszmélt fel mikor ChanYeol elköszönés kép csak megpaskolta a vállát.
Összeszorult a szíve, lélegzése felgyorsult. Még is mi volt ezt? miért puszilta meg ott? Mondjuk nem tartozik rá, de a fiú akkor se tudja mi az a szerelem, szóval ezt most.. Chan kihasználja, hogy tudatlan? Azt nem fogja jó szemmel nézni. BaekHyunre szinte már a fiaként tekintett.
– Kibum – lépett elé széles mosollyal. – Mo-most adnék puszit.. ChanYeol.. meg-megtiltotta.
– Ha? Tényleg? – húzta el a száját. Mi a fene, miket mondott neki még az Alfa?
– Aha – bólogatott hevesen. – ChanYeol ad nekem.
– Azt láttam.. kényszerít?
– Eh? Én is adok neki.
– Oké..
– Ma mit tanulunk? – Szép téma váltás BaekHyun...
– Nem tanulunk, viszlek vérvételre. – Mivel Baek nem tudta mi az csak megvonta a vállát s az előszobába lépve elkezdve bénácskán felvenni a cipőjét. Hihetetlen milyen gyorsan bele megy a dolgokba.. Ha a férfi eladná.. az a csávó aki megvenné olyan egyszerűen befolyásolni tudná.. Teljesen tönkre tenné. Ah~ bele se akart gondolni.
Miközben sétáltak a húsz perccel távolibb épület fele kényelmetlenül érezte magát.. állandóan körülnézett s beigazolódott az amire gondolt. Figyelik.. Tudta ki az a személy. A góré pincsije, mindig tartott magánál pisztolyt s szeme olyan volt akár a sasé, kegyetlen ember, egy kigyúrt állat s őszintén rettegett tőle.. olyan volt, aki elé nem merne egyedül elé állni s maga a tény, hogy figyeli kirázta tőle a hideg.
Nem értette mi a francért fújja fel ennyire ezt az ügyet, mint ha bármit is tudna tenni.. mint ha megtudná szöktetni.
És amúgy is, meg van kötve az a béna alku, megteszi amit kell, szóval felesleges ez a felhajtás.
x
BaekHyun gyanakodva nézte a nőt aki valami hideget fújt a könyök hajlatába, majd letörölte nedvet róla és valami hegyes izét vett a kezébe.
– Maradj nyugton, Kölyök egy picit kellemetlen lesz – szólalt meg mellette Kibum, így felnézett, ám mikor hirtelen fájdalmat érzett meghökkent, de nem mozdult, csak durcásan fel nyüszített nem értve miért bántotta a nő. Ott ül pár percig, majd mikor kapott szinte szemmel alig látható sebére egy kocka alakú kötszer lapot, felállt, ám abban pillanatban megszédült, ám a szőke épp időben utána kapott. Elköszöntek is kisétáltak.
– Túl vagy életed első vérvételén, milyen volt? – vigyorgott rá az Ómega.
– Nem jó – csóválta meg a fejét.
– Hát.. gondoltam.. De meg kellett csinálni, és ez biztos nem az utolsó volt.
– Ühm, nem a-akarom! – esett kétségbe.
– Én is sok mindent nem akarok – sóhajtotta. – Gyere, most még nem kapjuk meg az eredményeidet – adta rá a pulcsit.
x
Kibum elküldte BaekHyunt lefürdeni, így addig ő elakarta foglalni magát valamivel, így jutott el ChanYeol szobájáig.. Jól látszódott hogy együtt alszanak.. pár ruhadarab a földön hevert s tisztaság mániája miatt rögtön lenyúlt érte, ám még mielőtt hozzáérhetett volna az ujja.. megállt. Még is mit csinál? Nem normális.. főleg mikor még is magához emelte.
Leült az ágyra és üres tekintettel bámulta a nagy pólót.. Érződött rajta az Alfa kellemes illata.. teljesen megbolondítja.
Úgy szeretett volna vele egy egészséges kapcsolatot..
Egyszer volt egy komolyabb kapcsolata, de annak csúnya vége lett, azóta egyszer se esett szerelembe.. Aztán jött Park ChanYeol a szexi Alfa, aki totálisan elcsavarta a fejét, annyira, hogy közben bántott testileg és lelkileg egy ártatlan fiút.
Felsóhajtott, zsebe mélyére nyúlt és elővette azt a bizonyos képet. Ajkai rögtön megremegtek, az öléből a póló a padlón landolt. Szabad kezével a hasára simított és hagyta hogy könnyei elhagyják a szemét.
Miért.. miért kellett elvetélnie? ~ Minden nap ezt a kérdést tette fel magának... pedig egyértelmű volt a válasz.
Így bünteti a sors.
De miért pont a babája? Úgy fájt a szíve, sose érezte magát ennyire üresnek.. magányosnak.. Mint ha nem is élne.
A kép is kiesett az ujjai közül, már görcsösen sírt, háta megörnyedt.. Annyira kedve lenni kiabálni, ordítani, hogy mennyire utálja a világot.. magát.
BaekHyun értetlenkedve nézett körül a nappaliba, beakart menni a konyhába hátha a szőke férfi ott van, ám meghallotta a hálóból a síró hangot így rögtön benyitott. Az Ómega ott ült az ágyon, mind két karjával átfogva a hasát, háta begörnyedt, szőke fürtjei arcába lógtak, a könnyek pedig megállíthatatlanul szántották végig megviselt sápadt arcát.
– Kibum? – A férfi felemelte a fejét.
– Ah.. BaekHyun – törölte meg az arcát.
– Mi a baj? – ült le ő is.
– Hát tudod.. az emberek néha sírnak.. olyanon, amik már nem számítanak.. még se tudják magukat túl tenni rajta.
– Mi történt?
– Semmi érdekes – dőlt hátra, lábát felemelve a földről, BaekHyun pedig rögtön követte a példáját, fejét Kibum mellkasára helyezte a szöszi pedig elkezdte simogatni haját.
Mivel csendben maradtok, a fiú lassacskán elbóbiskolt, mélyen és nyugodtan vette a levegőt.
Kibum gyengén elmosolyodott, érezve hogy ő is milyen fáradt.
– Ne aggódj, Kölyök... nem engedem hogy bántsanak.. Én megvédlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése