Felállt az ágyról, a hideg megcsapta combjait. Hálás volt Yeolnak amiért nem vette le róla a hosszú pulcsit.
Lépdelt párat s mikor valami elkezdett folyni a lábán összeráncolta a homlokát. Berontott a fürdőbe s a tükörnek háttal állva megnézte.. Ó.. oké, ondó... belőle folyik? Azt onnan ki kéne mosnia, nem? Valami ilyesmit mondott neki LuHan. Pislogott párat, bámulta a felakasztott köntöst s eldöntötte lefürdik. Lehúzta magáról a felesleges anyagot majd beállt a zuhany alá. A forró nedv jól esett feszült izmainak, ujjaival fenekéhez nyúlt ám mikor magához ért hiper gyorsasággal húzta is el őket onnan. Most miért fáj? Lebiggyesztette az ajkát, összeszedve bátorságát próbálta újra, ám felkiáltott mikor két hideg tenyér pihent meg csípőjén.
– Baby..
– ChanYeol! Megijesztettél – fújta ki a levegőt és felé fordult, karjait nyaka köré fonta. – Jó reggelt...
– Reggelt – mosolygott rá. – Próbálod kitisztítani magad, szépségem? – markolt fenekébe.
– Uhm... aha – vörösödött el, arcát párja nyakába rejtve.
– Segítsek?
– Zavarba ejtő.. de aha – bólogatott.
Miután végeztek a fürdéssel és a fogmosással egymásba karolva sétáltak le a lépcsőn. SeHun a pultnál ült, LuHan pedig a reggelit csinálta és mind ketten fáradtnak tűntek. A barna hajú Béta apró mosollyal szórakoztatta ölében ülő lányát, ám szemében olyan érzelmek rejtőztek, mint ha most látná őt utoljára.
ChanYeol felhúzta a szemöldökét.
– Mi ez a rossz kedv? – érdeklődött leülve Hunnie mellé.
– Nem tudtunk aludni, mert túl hangosak voltatok éjszaka – vigyorgott Baekre perverzen, aki ismét elpirult, pontosan tisztában volt azzal milyen hangok szöktek ki a torkán... de ha egyszer élvezte!
– Sa-sajnálom – motyogta a keverék.
– Ugyan, Kölyök, örülök hogy boldog vagy.
– Mhm.. hol van Kibum?
A kérdésre LuHan és SeHun megfeszült. Este Kibum ismét kapott egy hívást Michaeltől, hogy ha nem megy vissza az épületbe annak csúnya következményei lesznek.. Csak elképzelni tudták mi van most szegénnyel.
– Haza kellett mennie – fordult meg Lu, arca megszokottnál sápadtabb volt.
– Mi?! Ne máár~! – nyafogott az ezüst hajú durcásan felfújva az arcát. – El se köszönt tőlem – sóhajtotta.
– Majd beszélsz vele, Pici – mondta ChanYeol kicsit sem meggyőzötten. Minden egyre gyanúsabb azzal az Ómegával kapcsolatban. Tudni akart mindent. Úgy fogja majd kikérdezni, hogy ne tudjon hazudni vagy kitérni.
x
Gyorsabban telt az idő mint hitték.. A négyes kiélvezte a szünetet, utána pedig mindenki visszatért a napi tevékenységéhez. ChanYeol dolgozni ment, BaekHyunt pedig LuHan tanította, mert kedves Kibum megint eltűnt egy szó nélkül.
Egy átlagos szombati napnak indult, Chan mosolyogva kell fel, ölelte BaekHyun vékony csípőjét, nyakába csókolt azután..
A fiú nyöszörögve ébredt fel, nem szinte kirobbant az ágyból az Alfa pedig kétségbeesetten követte.
– Baby – simított hátára, próbálva nyugtatni.
– Hányingerem van Channie – felnézett ám rögtön vissza hajolt a vécé fölé. – Ro-rossz! – zokogta el magát fájdalmában.
– Jaj Picim, gyere ide – húzta magához karjaiba vonva. – Nincs semmi baj.
– Mi történik velem? – sírta görcsösen.
– Hát... – Kettőre lehet tippelni, vagy beteg... vagy terhes.. – Nem tudom, orvoshoz kéne vigyelek, de ma meg holnap nem rendel.. – húzta el a száját.
BaekHyun nyöszörögve mosta ki a száját, utána rögtön Yeol ölelésébe simult.
– Fáj a pocim – pislogott laposan.
– Mit érzel még?
– Melegem van.. é-és émelygek..
– Oké, akkor most szépen visszafekszel az ágyba. Szeretnél valamit?
– Maradj mellettem.
– Rendben – csókolt homlokára, érezte milyen forró.
Visszasegítette a szobájába Baeket, befektette s befeküdt mellé, a fiú egyből mellkasába bújt.
– Chanie – mocorgott kényelmetlenül.
– Mond életem.
– Fáj...
– Ahj, bárcsak tudnék segíteni. – Rossz volt nézni, hogy szerelme szenved, s ez órákig így ment. BaekHyun sírt, zokogott, egész teste görcsben állt, közben állandóan panaszkodott mennyire fáj mindene, próbált neki ételt adni, de azt is kihányta, így sok vizet itatott vele, még csak az hiányzott hogy kiszáradjon. Kezdett kétségbe esni szerelme miatt, olyan elesettnek tűnt s semmit sem tehetett érte.
Éppen próbálta nyugtatni, mikor a csengő megszólalt.
– Ne – fogta meg Baek a karját mikor ki akart mellőle szállni. – Ne hagyj itt – könnyezett be.
– Ne sírj kérlek, egy pillanat és már itt is vagyok, jó? – nyomott egy puszit hajára, lassan kihúzva magát a gyenge szorításból.
Az ajtóhoz csoszogott és kinyitotta.
– Kibum? – pislogott meglepetten. – Szia...
– Szia.. öhm, bemehetek? – harapta be ajkát.
– Persze, gyere csak – állt félre. – Hogy-hogy eltűntél?
– Dolgom volt.. – nézett körbe Baeket keresve.
– Milyen dolgod?
– Neked aztán nem mindegy? – mordult rá, majd a háló fele vette irányát s elakadt a lélegzete a látványra.
BaekHyun lába nagy terpeszben volt, hangosan és fájdalmasan nyöszörgött, kezei pedig alsójában volt, szeme csukva.
– Baek! – szólt rá az Ómega.
– Kibum! – sírta. – Se-segíts, fáj!
Kibum egyből mellé helyezkedett. – Mit csináltál vele? – pillantott mérgesebb ChanYeolra, közben lefogta a fiú karjait megakadályozva ezzel azt, hogy magához nyúljon.
– Semmit! Ma így kelt fel – védte magát a férfi.
– Aish, mit érzel, Kölyök?
– É-én... ott lent.. nedves és.. hmn, kérlek – könyörgött elveszetten. – Szü-szükségem van Channiera..
– Eh? Tüzel? – akadt ki az Alfa.
– Azt éreznéd te utolsó idióta, mikor én tüzeltem majdnem hogy megharaptál, most meg ott állsz mint egy darab fa.. Ez inkább... megjátszott tüzelés, nem azt mondom, hogy tetteti, csak a teste csinálja ezt, gondolom mert félig Ómega, ám kötve hiszem, hogy adhatnék neki gyógyszert, ki tudja milyen allergiás reakciója lenne.
– Akkor mi legyen?
– Eredetileg beszélni szerettem volna veled, de azt most elhalasszuk máskorra – állt fel. – Segíts neki, csillapítsd a vágyait, hát ha jobban lesz tőle – túrt fekete tincseibe. – Kölyök, majd később dumálunk, oki? – mosolygott a fiúra, aki bólintva viszonozta a gesztust.
ChanYeol követte Kibumot, megakarta érinteni a vállát, de az Ómega megijedve hajolt el, átkarolva magát.
– Bummie.. – Az Alfa aggódva nézett végig a megtört férfin.. Vakaródzott a tokra, hogy megkérje maradjon és meséljen el mindent, ám most Baeknek szüksége van rá.
– Ne aggódj Channie, mindenbe be foglak avatni – sóhajtotta remegő ajkakkal, próbálva visszafogni könnyeit. – Addig is vigyázzatok magatokra – intett s távozott a házból, Yeol pedig visszafordulva ment szerelméhez, hogy segítsen rajta.
xxx — 1 Héttel később — xxx
ChanYeol sokkosan hallgatta Kibum minden egyes szavát. Nem akart hinni a fülének, minden egyes ami kijött a száján lehetetlennek tűnt. Fogalma sem volt, hogy mérges legyen, amiért az Ómega feláldozta lelkét, vagy örüljön amiért ezzel megmentette BaekHyunt..
– Fogalmam sincs mit mondjak..
– Semmit Yeol..
– Még se csinálhatod ezt örökké! Teljesen összefogsz roppanni!
Már össze vagyok ~ gondolta magában. – Megoldom.
– Segítek.
– M-m – csóválta a fejét. – Csak vigyázz BaekHyunra.
– Köszönöm – ölelte magához a vékony testet, ami remegni kezdett.
– Engedj el, kérlek..
– Kibum – Yeolnak eszébe se jutott elengedni..
Kérlek ne nyúlj hozzám..
Mocskos vagyok..
Félek...
Nem akarom ezt..
– ChanYeol... – teltek meg könnyel a szemei, nem tehetett róla, irtózott az érintéstől.
– Nincs semmi baj, én és Baek mindig itt leszünk neked – hajtotta fejét az Ómega vállára. Kibum végül megadva magát ölelte vissza az Alfát s kiadta magából a hónapok alatt felgyülemlett fájdalmat zokogással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése