Véres Hó - 29.Rész

         BaekHyun émelyegve kelt fel, ezüstös tincsei össze vissza álltak miközben laposan pislogott, lebiggyesztette az ajkát mikor látta, ChanYeol már nincs mellette, ami annyit jelentett el ment dolgozni. Bénácskán felállt és a konyhába csoszogott ahol már tudatosan nyitotta ki a mélyhűtőt, emlékezete szerint Yeol nem rég vett fagyit, s mivel azt kívánta megeszi reggelire..

Leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét s mivel mostanában egyre jobban megy neki az angol azon a nyelven nézte. Lassan kezdte el enni a finom édességet, jól esett szervezetének ez a hideg, észre se vette magát, csak akkor mikor már elfogyott az jégkrém. Szomorúan felnyüszített, felemelte a telefonját - amit nem rég kapott ChanYeoltól - s megkereste LuHan nevét a listán.

" Hyuuung~! Tudnál nekem hozni fagyit?^-^' "

" Fagyit? -_-' Minek az neked? "

" Kívánom... légysziiii~! Jobban fogok tanulni! *-* "

" Aha.. ja.. jól van... Egy óra múlva ott leszek. "

" Köszönöm, te vagy a legjobb♥♥ "

Az idő ideg tépően lassan telt, durcásan és türelmetlenül járkált ki minden alkalommal a konyhába addig míg minden finomat kievett a hűtőből és össze-vissza evett, végül pedig fájlalva hasára simított, ismét émelyegni kezdett, a hányinger is rátört, szájára csapta a tenyerét a fürdőbe rohant és felemelve a vécé tetejét kiadta magából azt, amit eddig magába tömt. 

Remek, ezek szerint megint tüzelni fog, minden hónapban előfordult vele és kezdett az agyára menni.. mármint... azt nem bánta mikor Yeol haza jött és órákig szeretkeztek na de...

Felállt és kimosta a száját s eldöntötte hogy azt a fagyit amit LuHan hoz elrakja későbbre.

Amint LuLu megérkezett egyből tanulni kezdtek, a férfi keményebben bánt vele, mint Kibum, ez nem azt jelentette, hogy nem szeretett LuHannal tanulni, csak tudta semmivel nem terelheti el a figyelmét, míg Kibummal bármit csinálhattak.

– Amúgy nem akarok bunkó lenni, de – tette le a szőke maga mellé a könyvet. – Kicsit meghíztál.

– Mi?! – pislogott nagy szemekkel.

– Az arcodon nagyon látszik, olyan vagy mint egy édes pufi kiskutya – csípett bőrébe. – Mondjuk neked még ez is jól áll, legalább van rajtad mit fogni.

– Channie nem mondott semmit...

– Hát biztos észre se vette, meg amúgy se érdekli, szeret téged – nevetett. – Tudod erről sose meséltem neked, lehet Yeol igen.. Soha nem hittem volna róla hogy egy fiú mellett fog kikötni. SeHun mesélte nekem, hogy ChanYeol imádta váltogatni suliban a csajait, meg volt el eltervezése miszerint egy gyönyörű nőt fog elvenni és családot fog alkotni vele.... még is most itt van veled, aminek nagyon örülök. Tökéletesek vagytok egymásnak.

– Ezt jó tudni – mosolyodott el. – Az én Yeolom mint nőcsábász, ha.... – Uhm, LuLu – nézett le a férfi ölében ülő Lylara – Milyen.. szülőnek lenni?

– Nehéz, fárasztó és rohadt idegesítő – forgatta meg a szemét. – Nehéz azt kívánom bár ne tartottam volna meg, ám utána elszörnyedek a saját gondolataimon. Lyla az életem egyik fele. Szeretem őt, bármennyire is stresszes.. szülőnek lenni hatalmas felelősséggel jár. Persze nem minden tökéletes de a tapasztalatok segítenek az előre haladásban. Személy szerint én nagyon boldog vagyok, hogy szülő lehetek... Hm.. csak nem terhes vagy Baekkie? – vigyorodott el a végére. – Bár nem lepődnék meg.. hallottam arról hogy milyen hevesek szoktatok lenni Yeollal...

– Na de LuLu! – vörösödött el. – Ezeket meg--?

– Azt hiszed nem beszél erről SeHunnak?

– Aish.. megfojtom.

– Nem kell zavarba lenned, a szex normális – vonogatta a vállát. – Mit fogsz tenni ha tényleg terhes vagy?

– Eh.. erre még nem gondoltam.. ChanYeollal se beszéltünk ilyen dolgokról szóval.. Meg nem hiszem hogy akarná – játszadozott az ujjaival.

– Szerintem örülne.. te vagy élete szerelme.

– De ha nem kellene neki... – biggyesztette le ajkait.

– Akkor saját magam töröm el a nyakát, de ne aggódj – legyintett. – Inkább először menj biztosra hogy várandós vagy, és Yeollal menj..

– Rendben – bólogatott hevesen.

x

BaekHyun kinézett az ablakon és elmosolyodott a hó láttára. Ma kezdett el esni s ettől boldoggá vált. A hó mindig arra a napra emlékeztette, nem a hidegre, hogy majd megfagyott abban az egy szál pulcsiban amit egy turkálóban talált és irtó büdös is volt, hanem arra, hogy ChanYeol befogadta, magához vette.. megfürdetette, megetette... életében először boldog lehetett.

Felsóhajtott, már sötét volt oda kint, a hó pedig erősen zuhogott, s csak várta, hogy szerelme hazaérjen, felhívta egy fél órával ezelőtt, hogy rosszul van és orvoshoz kéne mennie.

Kifújta a levegőt és hasára simította a kezét, félt, nem rettegett.. Pontosan emlékezett arra, hogy Kibum miként magyarázta el neki a terhességet, hát alig bírta felfogni, azért ne feledjük, hogy az ő agyi kapacitása nem a legjobb, még mindig előfordul a dadogása vagy elfelejti a szavakat ami azért elég gáz.

Még is, ahogy megfigyelte LuHant ahogyan játszik és dédelgeti a lányát... talán egy kis féltékenységet érzett.. Őszintén szeretett volna egy babát ám inkább soha nem mondott semmit ChanYeolnak.

Ha tényleg terhes.. akkor mindent megfog adni a babának.. tisztességesen felnevelné, megkapná azt amit ő nem.. Pontosan tudta mit csináltak a szülei, mert Chan elmondott neki mindent, még azt is, hogy Kibum mit tesz érte, amiért majd megszakadt a szíve.

Komolyabban át kell gondolnia a dolgokat, hamarosan vizsgákat fog letenni, ami annyit jelentett ha sikerül érettségizhet.. Fontos lenne.. de arra is tudna itthon tanulni? Mert akkor gond nélkül kihordhatná a babát, közben foglalkozhatna a tanulással.. Az nagyon jó lenne.

Izgatottan pattogni kezdett mikor meglátta ChanYeol kocsiját leparkolni, az ajtóhoz sietett, meg se várta hogy kinyíljon a bejárat, kirontott egy szál pólóban a hidegbe és párja karjaiba vetette magát.

– Szia Pici – nevetett fel. – Ennyire hiányoztam? És miért jöttél így ki, meg akarsz fázni? – rögtön vissza vezette a házba.

– Igen, nagyon hiányoztál – kuncogta, lábujjhegyre állt és csókot követelt amit készségesen megkapott. – Üdv itthon – motyogta ajkaira.

– Köszönöm.

– Channie – távolodott el tőlem. – Akkor elmegyünk az orvoshoz?

– Hmm, igen, de mi a baj? – kezdett el aggodalmaskodni és tapogatni az arcát.

– Yah, Yeol hagyd abba.. – fogta le a férfi kezét. – Csak.. menjünk, jó?

– Jól van – túrt szerelme ezüst hajába amit annyira szeretett.

x

Kibum az ágyon ült, haja már rég lenőtt, így ismét eredeti szőke színjében pompázott. Teljesen elveszett minden reménye, tök mindegy mit tervezett, mikkel próbálkozott.. semmi sem sikerült, sőt egyszer majdnem miatta halt meg SeHun.. Fogalma se volt még meddig bírja ezt az egészet.

Lehunyta a szemét, de csak addig, míg a szoba ajtaja ki nem nyílt s Michael lépett be egy undorító ördögi vigyorral.

– Jó estét fiam. – Az Ómega nem reagált. – Ha jó estét kívánnak szokás visszamondani.

– Estét' – motyogta.

– Ahh~ miért vagy ilyen letört? Komolyan azt hitted, hogy végezhetsz velem? Ostobább vagy mint hittem – röhögött. – Tudod, azt vártam előrukkolsz még valamivel, ám most látom... kifogytál, pedig én jól szórakoztam.. Na nem baj, az én játékaimnak sosincs vége – csettintett s egy nagyon is ismerős férfi lépett be.

Halálra rémülve mászott hátrafelé az ágyon..
– Félsz, Kibum? Jól teszed..

Hát persze hogy félt.. nem, halálra volt rémülve. Régen.. olyan tizenöt éves lehetett mikor találkozott első szerelmével MinHoval. Nagyon szerette, igazi tiszta kapcsolat volt, hiszen bármennyire is kívántak egymást, sose feküdtek le egymással. Három évig kitartották egymás mellet, de mivel mind ketten Michaelnek dolgoztak mindig bajba keveredtek, míg végül el nem lettek rabolva.. MinHo védeni akarta, aminek az lett a vége, hogy el rablójuk megerőszakolta az Ómegát - ezzel elvéve az első alkalmát . MinHo előtt s utána szerelmét fejbe lőtték.

S most.. ugyan az a férfi... kinek arcát nem tudta elfelejteni... itt állt... vele szembe.

– Emlékszel rám cicus?

– Mi-mit keresel itt? – remegett meg a hangja.

– Ugyan, szerinted anno engedtem volna, hogy az egyik legjobb tanítványomat elrabolják? Az egészet megterveztem, MinHo nem volt elég méltó az életre szóval felbéreltem őt, hogy megölje a legkegyetlenebb módon. Most pedig úgy látom elvénítenem kell az emlékeiden.. itt az ideje, hogy véglegesen megtanuld hol van a kibaszott helyed Kim Kibum

x

Zokogva könyörgött. Nem testileg fájt neki az aktus, hanem lelkileg.. Szétmarcangolta belül az érzés, az emlékek megbombázták az agyát s úgy érezte ennyi.. nem bírja tovább.

– E-elég – markolt a paplanba.. – E-elhozom BaekHyunt.. csak kérem – sírt keservesen, szavai amik kijöttek ajkai közül égette a torkát.

Michael leguggolt s szőke tincseibe markolt. – Mondtam, hogy megfoglak törni – férfira nézett, bólintott neki, így kiszállt az Ómegából s mint aki jól végezte a dolgát elhagyta a szobát. – Készülődj fiam.. még ma este akarom azt a nyomorult korcsot.

Kibum nyöszörögve szedte össze magát, próbált minél lassabban elkészülni, pedig tudta, hogy ketyeg az idő.
Telefonját fogta a kezébe, nézve az üzenetet, amit Baek küldött neki.

" Bummie! Tudom rég beszéltünk meg minden de... képzeld mi történt! ^-^' Terhes vagyok *--* Ááá~ nagyon izgatott vagyok :3 ChanYeol is örül, holnap gyere át, jó? Nagyon szeretnélek már látni, olyan régen láttalak T_T
Hiányzol..."

Kezébe harapott... ez így csak megnehezíti a dolgát.. Lélegzetvétele felgyorsult.. szíve iramtempóban dobogott s egész teste reszketett.
Megrázta a fejét próbálva elfelejteni mindent.. kiírtani az érzéseket huh.. nem egyszer tette meg, most is sikerülni fog, legalább az jól ment neki.
Letörölte könnyeit, felmelte azt a bizonyos fekete táskáját s elhagyta az épületet.

Belépett a parkba miközben telefonja képernyőjét figyelte, nyomkövető volt rakva ChanYeol táskájába így pontosan tudta hol vannak.. csak nem értette miért nincsenek még otthon.. mondjuk neki aztán tökmindegy. A hó zuhogott, a hópelyhek megpihentek a pilláin így állandóan törölgetnie kellett a szemét, majd elrakta a mobilt s felfigyelt a két nevetésre. Elbújt egy fa mögé miközben kibiztosította a hangtompítós pisztolyát.

BaekHyun nevetve söpörte le a havat a padról majd leült, ChanYeol pedig mellé.

– Gyönyörű vagy – suttogta az Alfa.

– Dagadt vagyok..

– Te most.. komolyan? – nevetett fel. – Dehogy vagy az, Baby – simított arcára majd szenvedélyesen megcsókolta, ízlelte azokat a finom ajkakat. – El sem tudom mondani milyen boldog vagyok.

– Nem is kell, tudom – karolta át a nyakát. – Szeretem ezt a padot...

– Uhum, itt láttalak meg először – kezdte el puszikkal ellátni az arcát.

– És itt fogod látni utoljára... – Az ismerős hangra felkapták a fejüket. Kibum egy fa mellett állt, kezében lehetett valami, mert ujjai között forgatta.

– Bummie! – pattant fel boldogan a fiú, ám ChanYeol rögtön elé állt megállítva őt, mikor realizálta, hogy egy pisztolyt fog az Ómega. – Chan? – pislogott összezavarodottan.

– Nem mehetsz oda – surrogta.. – Mit akarsz Kibum?

– Én... tényleg sajnálom.. – kezdett el közeledni lassú léptekkel. – Mindent... megpróbáltam... mindent – remegett meg a hangja. – Nem megy tovább.. – szőke hosszú haja szemébe lógott. – Állj félre ChanYeol, BaekHyun velem jön.

– Nem – rázta hevesen a fejét. – Gyere Pici, menjünk..

– Egy tapodtat se – célzott rájuk.

– Kibum, nem viheted el BaekHyunt.. csinálj valamit, beszélj azzal a Michaelel vagy kivel... 

– Mi.. mit beszéljek vele? Legyek újra a kurvája? Két éven át minden nap véresre basztak és te azt akarod, hogy visszamenjek?! – sárga szemei villámokat szórt.

– Én csak..

– Te csak?! Ha én nem viszem, akkor mást fog küldeni, és megöl engem, téged, BaekHyunt pedig kérdés nélkül elhurcolja, szóval enged, hogy tegyem a munkám.. Nincs más választásom.

– Akkor... elmegyünk, elrejtőzünk.. megoldjuk.

– Hát te hülyébb vagy mint gondoltam.. Elmondom úgy hogy felfogd haver... Michael keze messzire elér, már próbáltam menekülni, istenem hát a világ végére elszöktem! Szerinted mennyi időbe telt mire megtalált?! Ha?! Kibaszottul egy évbe.. Egy, pedig úgy reménykedtem... Minden erőfeszítés.. Esélytelen.

– Kibum – ezúttal BaekHyun szólalt meg, ám a szőke Ómega behunyta a szemét és nem figyelt a fiú szavaira, nem akart... Fájt a szíve. Fájt a lelke, elfáradt a teste, csak.. nyugit akart, semmi többet.. Meg tett minden tőle telhetőt, de... talán még utoljára tehet valamit, s lehet ezzel magának áshat egy gödröt... de a jobb mint a semmi. Megnyalta kiszáradt ajkait, ujját a ravaszra helyezte, pillát felnyitotta s egy pillantás alatt meghúzta azt. Amint a golyó becsapódott hátat fordított és futva eltűnt a fák között.. Talán ez volt élete legjobb döntése.

A keveréknek elállt a lélegzete amint megérezte az éles fájdalmat a hasában, lenézett s látta a vért ami belőle jött. Felnyögött a szúró érzésre, térde összerogyott majdnem elesett és ChanYeol időben elkapta.

– Ne... ne ne ne – szorította rögtön a sebre a tenyerét. – Jól van semmi baj, Kicsim..

– Cha-Channie – markolt a férfi pólójába. – Chan...

– Shh, ne beszélj – térdelt le vele a hóba, egyik kezével zsebeibe nyúlt s hangosan káromkodott mikor nem találta telefonját. Francba, tényleg most kellett otthon hagynia? Kiabálni kezdett segítségért, de mint ha a park kihalt volna, mint ha csak ketten lettek volna. – Jól van, bírd ki egy kicsit, jó? Beviszlek a kórházba – próbálta felemelni, de BaekHyun ellenkezően belemart a karjába és hevesen rázta a fejét, szájából is vér kezdett el folyni, amit ChanYeol rögtön letörölt. – Baby...

– Nem fogom... bírni.. Chan... – sírta keservesen. – Na-nagyon fáj... – köhögött.

– Kérlek.. bírni fogod.. 

– Me-messze van.. – ujjait a férfi arcára simította. – Szeretlek..

– Hagyd abba – ismét a felállással próbálkozott, ám Baek fájdalmasan felkiáltott.. – Picim.... menni fog, kérlek.. nem halhatsz meg érted? – könnyezett be. – Oh istenem, mit tegyek? – pánikolt be véglegesen.

– Cs-csak... maradj velem...

xxx ——— xxx

Kibum hirtelen ült fel, könny áztatta az arcát. Szívére helyezte a kezét, maga mellé nézett és rögtön megnyugodott, amint meglátta BaekHyunt maga mellett aludni.

Már megint ez az idióta álma... Mindig csak egy ideig megy el.. aztán felkel.. Amúgy se akarja tudni a végét, hiszen sosem fog megtörténni.. Mert ha törik ha szakad.. Megöli Michaelt..

Csak a legrosszabb dolog ami az álmában volt, hogy egy része igaz és megtörtént.....

MinHo...

Úgy sajnálom..