Hat perc - 30.Rész

      A szőke hajú Ómega reszketve túrt tincsei közé, mosolyt erőltetett magára és BaekHyun fölé hajolt.

– Kelj fel álomszuszék – suttogott a fülébe, de a keverék csak felnyöszörögve próbálta elhessegetni a zavaró tényezőt próbálva tovább aludni. – Yah, kölyök – bökdöste meg. – Aish, you little brat – morogta angolul. – Baek baby, hoztam fagyit.

– Fagyit?! – pattant ki a szeme.

– Ó, te kis – csípett a karjába. – Neked mindig a kaján jár az eszed. – Hogy vagytok? – simított a kerek növekvő pocakjára.

– Hm, mivel felkeltettél mo-morcosan.

– Aha – forgatta meg a szemét. – Készülődj, csinálok nektek reggelit.. utána tanulunk.

– Na már Bummiee~ – nyafogott.

– Helyedben csöndbe maradnék.. a seggedben vannak a vizsgáid, szóval tessék komolyan venni.

– Olyan vagy... – biggyesztette le az ajkait miközben hasát simogatta. Kibum csak mosolyogva megrázta a fejét s a konyhába sétált.

A rémálma még mindig itt volt az agya hátuljában. Nem értette, hogy miért vannak benne olyan dolgok, mint például BaekHyun terhességének kezdete.. pedig már itt a valóságban már hét hónapja az.

– Miért is gondolkodom rajta... – rázta meg a fejét s halkan felkiáltott mikor megérzett fenekén két kezet, vállán pedig egy fejet. – Baek!

– Bocsi, mit csinálsz? – pislogott ártatlanul.

– Faszt... tojással.

– Uff.. azt majd ChanYeol ad nekem – vigyorodott el.

– Euw.. erre most rohadtul nem voltam kíváncsi.. és vedd le a kezed a seggemről.

– Hah.. bárcsak az enyém is ilyen jó lenne.

– Na jó, ülj le és egy szót se többet, még a végén megégetem magam miattad.

– Szeretlek – nyomot egy puszit a szöszi ajkaira s tette amit mondott, leült a legközelebbi székre, de mivel lába nem ért le lóbálni kezdte őket miközben dúdolgatott.

Ez a kölyök ~ mondta magának.

Miután megreggeliztek rutinosan tanulni kezdtek, semmi érdekes, tudta nem kéne kifárasztania a fiút agyilag, de a tanulmányai most nagyon fontosak.

– Baek baby – tette le a matek könyvet, így a fiú megkönnyebbülten hátradőlt.

– Igen?

– Pár napra megint el kell mennem...

– Me-megint Michael? Ne.. ne menj – ragadta meg a kezét. – Bántani fog...

– Nem fog – ölelte magához a keveréket. – Na, Baek baby ne sírj, semmi baj – túrt ezüst fürtjeibe. – Tudod, hogy visszajövök, mint mindig..

– Se sebekkel..

– Ah, na hagyd abba, még rosszat tesz a babádnak – törölte le a könnyeit. – Csak pár nap, oké? Addig tessék rendesen tanulni, most pedig tereljük a témát, mikor lesz a következő időpontod?

– Holnap.. azt akartam, hogy gyere.

– Ó, Kölyök..

– Eddig egy vizsgálatomon se voltál – tette durcásan karba a kezét. – Nem is akarod látni a kicsikémet, ugye? – fújta fel az arcát.

– BaekHyun...

– Tudtam! – állt fel hirtelen. – Nem is érdekel!

– De érdekel, hé.. hát hogy ne érdekelne, hm? Csak nekem ez nehéz – pillantott el.

– Miért?

– Tudod nekem is majdnem lett egy gyerekem, csak elvetéltem.. kicsit féltékeny vagyok.. és.. szomorú... Nem visz rá a lélek, ne haragudj.

– Bummie.. én ezt.. ah részvétem – bújt egyből vissza az Ómega mellé.

– Nincs semmi baj – hajolt le s forró csókot nyomott a világoskék szemű fiú hasára. – A lényeg hogy te boldog vagy – mosolygott rá.

x

Behunyta a szemét.. Ma mindegy egyes fájdalom amit az az ember okozott másoknak.. véget ér. A szíve hevesen dobogott, idegesen nyomogatta stressz labdát a kezében, bámulta a képernyőt, szabad tenyerét SeHun vállára helyezte.

– Biztos megtudod hackelni?

– Hát.. nagyon be van védve – hipergyorsasággal gépelt, hogy azt még egy gamer is megirigyelné. – De minden tőlem telhetőt megteszek, ám csak pár percig tudom fent tartani a rendszert.

– Mit foglal magába a pár perc?

– Hatot – préselte össze az ajkait.

– Oké.. talán az elég lesz, köszönöm SeHun a segítséged, sokat jelent...

– Tudom miken mentél keresztül.. mit áldoztál fel BaekHyunmért.. itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőle, hogy mindenki aki annak a patkánynak dolgozik szabad legyen. Sok sikert Bummie.

A szőke bólintott, ledobta a földre a stressz labdát, nadrágja hátuljába dugta fegyverét, zsebébe pedig a pillangókését, s ráhajtotta túlméretezett pulcsiját.
Kicsit megrázta magát s elindult az épület felé. Lehet, hogy bízott SeHunban, attól még félt. Egy fa mellett megállt, tudva hogy odáig nem jut el a kamera látótere.

Telefonja megrezgett a zsebében, felnézett az épületre s látta hogy az áram kimegy ezzel vaksötétséget taszítva rá.
Az Ómega rögtön neki indult, annyi küldetést csinált már sötétben, hogy szemei tökéletesen hozzászoktak, jól látott minden alakot. Késére csavarta ujjait, zakatoló szívvel csukta be maga mögött az üveg ajtót s egyből lehajolt, felkészülve arra ha esetleg valaki tüzet nyitna rá. Hallotta a kétségbeesett hangokat, hogy mi történt az árammal, Kibum pedig tisztában volt azzal, miszerint Michael embereinek le kell adniuk telefont, így semmivel nem tudtak bevilágítaniuk.

Figyelte az árnyakat, megnyalta az ajkát és a megfelelő pillanatban elkapta az egyik férfi karját, nyaka köré szorította a kezét és mielőtt reagálni tudott volna a személy elvágta a torkát s elfektette a padlón. Ezzel már letelhetett egy perc.. francba ez így nem lesz, főleg hogy az illata miatt ráfognak jönni az itt létére. Megmotozta a halott testet, kihúzta zsebéből a fegyvert, eldobta messzire a tárgy pedig hangosan csapódott valaminek ezzel felvonva sokak figyelmét s egyből a hang után kutatni kezdte. Kifújta a levegőt, egy macska kecsességével futott végig a folyosón, a lépcsőn felfele futva még négy ember életével végzett.

A telefonja ismét megrezzent, ami anyit jelentett még van három perce. Mire az emeletre ért sokat vesztett az idejéből, emlékezetére támaszkodva eljutott Michael irodájáig, kicsit furcsálta, hogy egy őr se állt ott, talán megijedtel a hirtelen sötétségtől és leléptek.

Izzadt a tenyere, kezét a hűs kilincsre kulcsolta, lenyomta s lassan kinyitotta, megnyalta az ajkait, épphogy csak belépett az ajtón a mobilja kétszer rezgett a villanyok pedig felkapcsolódtak.. Halkan káromkodott, meghallotta maga mögött a hangos tapsolást, megakart fordulni ám halántékának nyomódott egy pisztoly.

– Ügyes próbákozás fiam, nagyon ügyes – nevetett rekedtes hangján. – De komolyan azt hitted, hogy eljuthatsz idáig és csak úgy megölhetsz, hn? – Az Ómega nem válaszolt. – Kinyírtad öt emberemet..

– Mit számít neked négy ember élete, itt úgy is mindenki meghal – köpte a szavakat.

– Talán – vonta meg a vállát. – Talán nem.. de a teteid megbocsáthatatlanok – csetintett egyet s egy magas férfit hurcoltak be.

– SeHun! – akart mozfulni, ám aki a fejéhez fogta a fegyvert nem engedte.

– SeHun nagyon fontos ember számomra Kibum... ám a történtek után.. – elővett asztala mögül egy dobozt, abból pedig kiemelt egy injekciós tűt. Megfogta Kibum karját és belenyomta a tűt, a  szöszi pedig felszisszent, mikor a folyadék ami az injekcióba volt vérébe került.

– Mit adtál be neki?! – mordult fel a barna hajú Béta.

– Mivel kedves Kibummie még nem foglalt ebben két Alfa mérge volt, ami ugye egy Ómegának halálos.. Max két évig fog élni, mivel gyenge a hatása hiszen az a két nyomorék már halott.... de ebben a két évben is csak szenvedni fog – vigyorofott el. – Vigyétek őket a pincébe.. később számolok velük.

x

Belökték őket a cellába, leláncolták a kezóket, majd szó nélkül elhagyták a pincét.

– Jól vagy Kibum?

– Igen, és te? – SeHun már válaszolni akart, de egy hang elvonta a figyelmét.

– SeHun...?

– LUHAN?!

Véres Hó - 29.Rész

         BaekHyun émelyegve kelt fel, ezüstös tincsei össze vissza álltak miközben laposan pislogott, lebiggyesztette az ajkát mikor látta, ChanYeol már nincs mellette, ami annyit jelentett el ment dolgozni. Bénácskán felállt és a konyhába csoszogott ahol már tudatosan nyitotta ki a mélyhűtőt, emlékezete szerint Yeol nem rég vett fagyit, s mivel azt kívánta megeszi reggelire..

Leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét s mivel mostanában egyre jobban megy neki az angol azon a nyelven nézte. Lassan kezdte el enni a finom édességet, jól esett szervezetének ez a hideg, észre se vette magát, csak akkor mikor már elfogyott az jégkrém. Szomorúan felnyüszített, felemelte a telefonját - amit nem rég kapott ChanYeoltól - s megkereste LuHan nevét a listán.

" Hyuuung~! Tudnál nekem hozni fagyit?^-^' "

" Fagyit? -_-' Minek az neked? "

" Kívánom... légysziiii~! Jobban fogok tanulni! *-* "

" Aha.. ja.. jól van... Egy óra múlva ott leszek. "

" Köszönöm, te vagy a legjobb♥♥ "

Az idő ideg tépően lassan telt, durcásan és türelmetlenül járkált ki minden alkalommal a konyhába addig míg minden finomat kievett a hűtőből és össze-vissza evett, végül pedig fájlalva hasára simított, ismét émelyegni kezdett, a hányinger is rátört, szájára csapta a tenyerét a fürdőbe rohant és felemelve a vécé tetejét kiadta magából azt, amit eddig magába tömt. 

Remek, ezek szerint megint tüzelni fog, minden hónapban előfordult vele és kezdett az agyára menni.. mármint... azt nem bánta mikor Yeol haza jött és órákig szeretkeztek na de...

Felállt és kimosta a száját s eldöntötte hogy azt a fagyit amit LuHan hoz elrakja későbbre.

Amint LuLu megérkezett egyből tanulni kezdtek, a férfi keményebben bánt vele, mint Kibum, ez nem azt jelentette, hogy nem szeretett LuHannal tanulni, csak tudta semmivel nem terelheti el a figyelmét, míg Kibummal bármit csinálhattak.

– Amúgy nem akarok bunkó lenni, de – tette le a szőke maga mellé a könyvet. – Kicsit meghíztál.

– Mi?! – pislogott nagy szemekkel.

– Az arcodon nagyon látszik, olyan vagy mint egy édes pufi kiskutya – csípett bőrébe. – Mondjuk neked még ez is jól áll, legalább van rajtad mit fogni.

– Channie nem mondott semmit...

– Hát biztos észre se vette, meg amúgy se érdekli, szeret téged – nevetett. – Tudod erről sose meséltem neked, lehet Yeol igen.. Soha nem hittem volna róla hogy egy fiú mellett fog kikötni. SeHun mesélte nekem, hogy ChanYeol imádta váltogatni suliban a csajait, meg volt el eltervezése miszerint egy gyönyörű nőt fog elvenni és családot fog alkotni vele.... még is most itt van veled, aminek nagyon örülök. Tökéletesek vagytok egymásnak.

– Ezt jó tudni – mosolyodott el. – Az én Yeolom mint nőcsábász, ha.... – Uhm, LuLu – nézett le a férfi ölében ülő Lylara – Milyen.. szülőnek lenni?

– Nehéz, fárasztó és rohadt idegesítő – forgatta meg a szemét. – Nehéz azt kívánom bár ne tartottam volna meg, ám utána elszörnyedek a saját gondolataimon. Lyla az életem egyik fele. Szeretem őt, bármennyire is stresszes.. szülőnek lenni hatalmas felelősséggel jár. Persze nem minden tökéletes de a tapasztalatok segítenek az előre haladásban. Személy szerint én nagyon boldog vagyok, hogy szülő lehetek... Hm.. csak nem terhes vagy Baekkie? – vigyorodott el a végére. – Bár nem lepődnék meg.. hallottam arról hogy milyen hevesek szoktatok lenni Yeollal...

– Na de LuLu! – vörösödött el. – Ezeket meg--?

– Azt hiszed nem beszél erről SeHunnak?

– Aish.. megfojtom.

– Nem kell zavarba lenned, a szex normális – vonogatta a vállát. – Mit fogsz tenni ha tényleg terhes vagy?

– Eh.. erre még nem gondoltam.. ChanYeollal se beszéltünk ilyen dolgokról szóval.. Meg nem hiszem hogy akarná – játszadozott az ujjaival.

– Szerintem örülne.. te vagy élete szerelme.

– De ha nem kellene neki... – biggyesztette le ajkait.

– Akkor saját magam töröm el a nyakát, de ne aggódj – legyintett. – Inkább először menj biztosra hogy várandós vagy, és Yeollal menj..

– Rendben – bólogatott hevesen.

x

BaekHyun kinézett az ablakon és elmosolyodott a hó láttára. Ma kezdett el esni s ettől boldoggá vált. A hó mindig arra a napra emlékeztette, nem a hidegre, hogy majd megfagyott abban az egy szál pulcsiban amit egy turkálóban talált és irtó büdös is volt, hanem arra, hogy ChanYeol befogadta, magához vette.. megfürdetette, megetette... életében először boldog lehetett.

Felsóhajtott, már sötét volt oda kint, a hó pedig erősen zuhogott, s csak várta, hogy szerelme hazaérjen, felhívta egy fél órával ezelőtt, hogy rosszul van és orvoshoz kéne mennie.

Kifújta a levegőt és hasára simította a kezét, félt, nem rettegett.. Pontosan emlékezett arra, hogy Kibum miként magyarázta el neki a terhességet, hát alig bírta felfogni, azért ne feledjük, hogy az ő agyi kapacitása nem a legjobb, még mindig előfordul a dadogása vagy elfelejti a szavakat ami azért elég gáz.

Még is, ahogy megfigyelte LuHant ahogyan játszik és dédelgeti a lányát... talán egy kis féltékenységet érzett.. Őszintén szeretett volna egy babát ám inkább soha nem mondott semmit ChanYeolnak.

Ha tényleg terhes.. akkor mindent megfog adni a babának.. tisztességesen felnevelné, megkapná azt amit ő nem.. Pontosan tudta mit csináltak a szülei, mert Chan elmondott neki mindent, még azt is, hogy Kibum mit tesz érte, amiért majd megszakadt a szíve.

Komolyabban át kell gondolnia a dolgokat, hamarosan vizsgákat fog letenni, ami annyit jelentett ha sikerül érettségizhet.. Fontos lenne.. de arra is tudna itthon tanulni? Mert akkor gond nélkül kihordhatná a babát, közben foglalkozhatna a tanulással.. Az nagyon jó lenne.

Izgatottan pattogni kezdett mikor meglátta ChanYeol kocsiját leparkolni, az ajtóhoz sietett, meg se várta hogy kinyíljon a bejárat, kirontott egy szál pólóban a hidegbe és párja karjaiba vetette magát.

– Szia Pici – nevetett fel. – Ennyire hiányoztam? És miért jöttél így ki, meg akarsz fázni? – rögtön vissza vezette a házba.

– Igen, nagyon hiányoztál – kuncogta, lábujjhegyre állt és csókot követelt amit készségesen megkapott. – Üdv itthon – motyogta ajkaira.

– Köszönöm.

– Channie – távolodott el tőlem. – Akkor elmegyünk az orvoshoz?

– Hmm, igen, de mi a baj? – kezdett el aggodalmaskodni és tapogatni az arcát.

– Yah, Yeol hagyd abba.. – fogta le a férfi kezét. – Csak.. menjünk, jó?

– Jól van – túrt szerelme ezüst hajába amit annyira szeretett.

x

Kibum az ágyon ült, haja már rég lenőtt, így ismét eredeti szőke színjében pompázott. Teljesen elveszett minden reménye, tök mindegy mit tervezett, mikkel próbálkozott.. semmi sem sikerült, sőt egyszer majdnem miatta halt meg SeHun.. Fogalma se volt még meddig bírja ezt az egészet.

Lehunyta a szemét, de csak addig, míg a szoba ajtaja ki nem nyílt s Michael lépett be egy undorító ördögi vigyorral.

– Jó estét fiam. – Az Ómega nem reagált. – Ha jó estét kívánnak szokás visszamondani.

– Estét' – motyogta.

– Ahh~ miért vagy ilyen letört? Komolyan azt hitted, hogy végezhetsz velem? Ostobább vagy mint hittem – röhögött. – Tudod, azt vártam előrukkolsz még valamivel, ám most látom... kifogytál, pedig én jól szórakoztam.. Na nem baj, az én játékaimnak sosincs vége – csettintett s egy nagyon is ismerős férfi lépett be.

Halálra rémülve mászott hátrafelé az ágyon..
– Félsz, Kibum? Jól teszed..

Hát persze hogy félt.. nem, halálra volt rémülve. Régen.. olyan tizenöt éves lehetett mikor találkozott első szerelmével MinHoval. Nagyon szerette, igazi tiszta kapcsolat volt, hiszen bármennyire is kívántak egymást, sose feküdtek le egymással. Három évig kitartották egymás mellet, de mivel mind ketten Michaelnek dolgoztak mindig bajba keveredtek, míg végül el nem lettek rabolva.. MinHo védeni akarta, aminek az lett a vége, hogy el rablójuk megerőszakolta az Ómegát - ezzel elvéve az első alkalmát . MinHo előtt s utána szerelmét fejbe lőtték.

S most.. ugyan az a férfi... kinek arcát nem tudta elfelejteni... itt állt... vele szembe.

– Emlékszel rám cicus?

– Mi-mit keresel itt? – remegett meg a hangja.

– Ugyan, szerinted anno engedtem volna, hogy az egyik legjobb tanítványomat elrabolják? Az egészet megterveztem, MinHo nem volt elég méltó az életre szóval felbéreltem őt, hogy megölje a legkegyetlenebb módon. Most pedig úgy látom elvénítenem kell az emlékeiden.. itt az ideje, hogy véglegesen megtanuld hol van a kibaszott helyed Kim Kibum

x

Zokogva könyörgött. Nem testileg fájt neki az aktus, hanem lelkileg.. Szétmarcangolta belül az érzés, az emlékek megbombázták az agyát s úgy érezte ennyi.. nem bírja tovább.

– E-elég – markolt a paplanba.. – E-elhozom BaekHyunt.. csak kérem – sírt keservesen, szavai amik kijöttek ajkai közül égette a torkát.

Michael leguggolt s szőke tincseibe markolt. – Mondtam, hogy megfoglak törni – férfira nézett, bólintott neki, így kiszállt az Ómegából s mint aki jól végezte a dolgát elhagyta a szobát. – Készülődj fiam.. még ma este akarom azt a nyomorult korcsot.

Kibum nyöszörögve szedte össze magát, próbált minél lassabban elkészülni, pedig tudta, hogy ketyeg az idő.
Telefonját fogta a kezébe, nézve az üzenetet, amit Baek küldött neki.

" Bummie! Tudom rég beszéltünk meg minden de... képzeld mi történt! ^-^' Terhes vagyok *--* Ááá~ nagyon izgatott vagyok :3 ChanYeol is örül, holnap gyere át, jó? Nagyon szeretnélek már látni, olyan régen láttalak T_T
Hiányzol..."

Kezébe harapott... ez így csak megnehezíti a dolgát.. Lélegzetvétele felgyorsult.. szíve iramtempóban dobogott s egész teste reszketett.
Megrázta a fejét próbálva elfelejteni mindent.. kiírtani az érzéseket huh.. nem egyszer tette meg, most is sikerülni fog, legalább az jól ment neki.
Letörölte könnyeit, felmelte azt a bizonyos fekete táskáját s elhagyta az épületet.

Belépett a parkba miközben telefonja képernyőjét figyelte, nyomkövető volt rakva ChanYeol táskájába így pontosan tudta hol vannak.. csak nem értette miért nincsenek még otthon.. mondjuk neki aztán tökmindegy. A hó zuhogott, a hópelyhek megpihentek a pilláin így állandóan törölgetnie kellett a szemét, majd elrakta a mobilt s felfigyelt a két nevetésre. Elbújt egy fa mögé miközben kibiztosította a hangtompítós pisztolyát.

BaekHyun nevetve söpörte le a havat a padról majd leült, ChanYeol pedig mellé.

– Gyönyörű vagy – suttogta az Alfa.

– Dagadt vagyok..

– Te most.. komolyan? – nevetett fel. – Dehogy vagy az, Baby – simított arcára majd szenvedélyesen megcsókolta, ízlelte azokat a finom ajkakat. – El sem tudom mondani milyen boldog vagyok.

– Nem is kell, tudom – karolta át a nyakát. – Szeretem ezt a padot...

– Uhum, itt láttalak meg először – kezdte el puszikkal ellátni az arcát.

– És itt fogod látni utoljára... – Az ismerős hangra felkapták a fejüket. Kibum egy fa mellett állt, kezében lehetett valami, mert ujjai között forgatta.

– Bummie! – pattant fel boldogan a fiú, ám ChanYeol rögtön elé állt megállítva őt, mikor realizálta, hogy egy pisztolyt fog az Ómega. – Chan? – pislogott összezavarodottan.

– Nem mehetsz oda – surrogta.. – Mit akarsz Kibum?

– Én... tényleg sajnálom.. – kezdett el közeledni lassú léptekkel. – Mindent... megpróbáltam... mindent – remegett meg a hangja. – Nem megy tovább.. – szőke hosszú haja szemébe lógott. – Állj félre ChanYeol, BaekHyun velem jön.

– Nem – rázta hevesen a fejét. – Gyere Pici, menjünk..

– Egy tapodtat se – célzott rájuk.

– Kibum, nem viheted el BaekHyunt.. csinálj valamit, beszélj azzal a Michaelel vagy kivel... 

– Mi.. mit beszéljek vele? Legyek újra a kurvája? Két éven át minden nap véresre basztak és te azt akarod, hogy visszamenjek?! – sárga szemei villámokat szórt.

– Én csak..

– Te csak?! Ha én nem viszem, akkor mást fog küldeni, és megöl engem, téged, BaekHyunt pedig kérdés nélkül elhurcolja, szóval enged, hogy tegyem a munkám.. Nincs más választásom.

– Akkor... elmegyünk, elrejtőzünk.. megoldjuk.

– Hát te hülyébb vagy mint gondoltam.. Elmondom úgy hogy felfogd haver... Michael keze messzire elér, már próbáltam menekülni, istenem hát a világ végére elszöktem! Szerinted mennyi időbe telt mire megtalált?! Ha?! Kibaszottul egy évbe.. Egy, pedig úgy reménykedtem... Minden erőfeszítés.. Esélytelen.

– Kibum – ezúttal BaekHyun szólalt meg, ám a szőke Ómega behunyta a szemét és nem figyelt a fiú szavaira, nem akart... Fájt a szíve. Fájt a lelke, elfáradt a teste, csak.. nyugit akart, semmi többet.. Meg tett minden tőle telhetőt, de... talán még utoljára tehet valamit, s lehet ezzel magának áshat egy gödröt... de a jobb mint a semmi. Megnyalta kiszáradt ajkait, ujját a ravaszra helyezte, pillát felnyitotta s egy pillantás alatt meghúzta azt. Amint a golyó becsapódott hátat fordított és futva eltűnt a fák között.. Talán ez volt élete legjobb döntése.

A keveréknek elállt a lélegzete amint megérezte az éles fájdalmat a hasában, lenézett s látta a vért ami belőle jött. Felnyögött a szúró érzésre, térde összerogyott majdnem elesett és ChanYeol időben elkapta.

– Ne... ne ne ne – szorította rögtön a sebre a tenyerét. – Jól van semmi baj, Kicsim..

– Cha-Channie – markolt a férfi pólójába. – Chan...

– Shh, ne beszélj – térdelt le vele a hóba, egyik kezével zsebeibe nyúlt s hangosan káromkodott mikor nem találta telefonját. Francba, tényleg most kellett otthon hagynia? Kiabálni kezdett segítségért, de mint ha a park kihalt volna, mint ha csak ketten lettek volna. – Jól van, bírd ki egy kicsit, jó? Beviszlek a kórházba – próbálta felemelni, de BaekHyun ellenkezően belemart a karjába és hevesen rázta a fejét, szájából is vér kezdett el folyni, amit ChanYeol rögtön letörölt. – Baby...

– Nem fogom... bírni.. Chan... – sírta keservesen. – Na-nagyon fáj... – köhögött.

– Kérlek.. bírni fogod.. 

– Me-messze van.. – ujjait a férfi arcára simította. – Szeretlek..

– Hagyd abba – ismét a felállással próbálkozott, ám Baek fájdalmasan felkiáltott.. – Picim.... menni fog, kérlek.. nem halhatsz meg érted? – könnyezett be. – Oh istenem, mit tegyek? – pánikolt be véglegesen.

– Cs-csak... maradj velem...

xxx ——— xxx

Kibum hirtelen ült fel, könny áztatta az arcát. Szívére helyezte a kezét, maga mellé nézett és rögtön megnyugodott, amint meglátta BaekHyunt maga mellett aludni.

Már megint ez az idióta álma... Mindig csak egy ideig megy el.. aztán felkel.. Amúgy se akarja tudni a végét, hiszen sosem fog megtörténni.. Mert ha törik ha szakad.. Megöli Michaelt..

Csak a legrosszabb dolog ami az álmában volt, hogy egy része igaz és megtörtént.....

MinHo...

Úgy sajnálom..

Hamis tüzelés - 28.Rész

         BaekHyun hangosan ásítva kelt fel, laposan pislogott s elmosolyodott az alvó ChanYeol láttára, puszit nyomott az ajkaira majd elpirulva eszébe jutott a tegnap este. Soha nem érezte magát ilyen boldognak.

Felállt az ágyról, a hideg megcsapta combjait. Hálás volt Yeolnak amiért nem vette le róla a hosszú pulcsit.
Lépdelt párat s mikor valami elkezdett folyni a lábán összeráncolta a homlokát. Berontott a fürdőbe s a tükörnek háttal állva megnézte.. Ó.. oké, ondó... belőle folyik? Azt onnan ki kéne mosnia, nem? Valami ilyesmit mondott neki LuHan. Pislogott párat, bámulta a felakasztott köntöst s eldöntötte lefürdik. Lehúzta magáról a felesleges anyagot majd beállt a zuhany alá. A forró nedv jól esett feszült izmainak, ujjaival fenekéhez nyúlt ám mikor magához ért hiper gyorsasággal húzta is el őket onnan. Most miért fáj? Lebiggyesztette az ajkát, összeszedve bátorságát próbálta újra, ám felkiáltott mikor két hideg tenyér pihent meg csípőjén.

– Baby..

– ChanYeol! Megijesztettél – fújta ki a levegőt és felé fordult, karjait nyaka köré fonta. – Jó reggelt...

– Reggelt – mosolygott rá. – Próbálod kitisztítani magad, szépségem? – markolt fenekébe.

– Uhm... aha – vörösödött el, arcát párja nyakába rejtve.

– Segítsek?

– Zavarba ejtő.. de aha – bólogatott.



Miután végeztek a fürdéssel és a fogmosással egymásba karolva sétáltak le a lépcsőn. SeHun a pultnál ült, LuHan pedig a reggelit csinálta és mind ketten fáradtnak tűntek. A barna hajú Béta apró mosollyal szórakoztatta ölében ülő lányát, ám szemében olyan érzelmek rejtőztek, mint ha most látná őt utoljára.
ChanYeol felhúzta a szemöldökét.

– Mi ez a rossz kedv? – érdeklődött leülve Hunnie mellé.

– Nem tudtunk aludni, mert túl hangosak voltatok éjszaka – vigyorgott Baekre perverzen, aki ismét elpirult, pontosan tisztában volt azzal milyen hangok szöktek ki a torkán... de ha egyszer élvezte!

– Sa-sajnálom – motyogta a keverék.

– Ugyan, Kölyök, örülök hogy boldog vagy.

– Mhm.. hol van Kibum?

A kérdésre LuHan és SeHun megfeszült. Este Kibum ismét kapott egy hívást Michaeltől, hogy ha nem megy vissza az épületbe annak csúnya következményei lesznek.. Csak elképzelni tudták mi van most szegénnyel.

– Haza kellett mennie – fordult meg Lu, arca megszokottnál sápadtabb volt.

– Mi?! Ne máár~! – nyafogott az ezüst hajú durcásan felfújva az arcát. – El se köszönt tőlem – sóhajtotta.

– Majd beszélsz vele, Pici – mondta ChanYeol kicsit sem meggyőzötten. Minden egyre gyanúsabb azzal az Ómegával kapcsolatban. Tudni akart mindent. Úgy fogja majd kikérdezni, hogy ne tudjon hazudni vagy kitérni.

x

Gyorsabban telt az idő mint hitték.. A négyes kiélvezte a szünetet, utána pedig mindenki visszatért a napi tevékenységéhez. ChanYeol dolgozni ment, BaekHyunt pedig LuHan tanította, mert kedves Kibum megint eltűnt egy szó nélkül.

Egy átlagos szombati napnak indult, Chan mosolyogva kell fel, ölelte BaekHyun vékony csípőjét, nyakába csókolt azután..

A fiú nyöszörögve ébredt fel, nem szinte kirobbant az ágyból az Alfa pedig kétségbeesetten követte.

– Baby – simított hátára, próbálva nyugtatni.

– Hányingerem van Channie – felnézett ám rögtön vissza hajolt a vécé fölé. – Ro-rossz! – zokogta el magát fájdalmában.

– Jaj Picim, gyere ide – húzta magához karjaiba vonva. – Nincs semmi baj.

– Mi történik velem? – sírta görcsösen.

– Hát... – Kettőre lehet tippelni, vagy beteg... vagy terhes.. – Nem tudom, orvoshoz kéne vigyelek, de ma meg holnap nem rendel.. – húzta el a száját.

BaekHyun nyöszörögve mosta ki a száját, utána rögtön Yeol ölelésébe simult.

– Fáj a pocim – pislogott laposan.

– Mit érzel még?

– Melegem van.. é-és émelygek..

– Oké, akkor most szépen visszafekszel az ágyba. Szeretnél valamit?

– Maradj mellettem.

– Rendben – csókolt homlokára, érezte milyen forró.

Visszasegítette a szobájába Baeket, befektette s befeküdt mellé, a fiú egyből mellkasába bújt.

– Chanie – mocorgott kényelmetlenül.

– Mond életem.

– Fáj...

– Ahj, bárcsak tudnék segíteni. – Rossz volt nézni, hogy szerelme szenved, s ez órákig így ment. BaekHyun sírt, zokogott, egész teste görcsben állt, közben állandóan panaszkodott mennyire fáj mindene, próbált neki ételt adni, de azt is kihányta, így sok vizet itatott vele, még csak az hiányzott hogy kiszáradjon. Kezdett kétségbe esni szerelme miatt, olyan elesettnek tűnt s semmit sem tehetett érte.

Éppen próbálta nyugtatni, mikor a csengő megszólalt.

– Ne – fogta meg Baek a karját mikor ki akart mellőle szállni. – Ne hagyj itt – könnyezett be.

– Ne sírj kérlek, egy pillanat és már itt is vagyok, jó? – nyomott egy puszit hajára, lassan kihúzva magát a gyenge szorításból.

Az ajtóhoz csoszogott és kinyitotta.

– Kibum? – pislogott meglepetten. – Szia...

– Szia.. öhm, bemehetek? – harapta be ajkát.

– Persze, gyere csak – állt félre. – Hogy-hogy eltűntél?

– Dolgom volt.. – nézett körbe Baeket keresve.

– Milyen dolgod?

– Neked aztán nem mindegy? – mordult rá, majd a háló fele vette irányát s elakadt a lélegzete a látványra.

BaekHyun lába nagy terpeszben volt, hangosan és fájdalmasan nyöszörgött, kezei pedig alsójában volt, szeme csukva.

– Baek! – szólt rá az Ómega.

– Kibum! – sírta. – Se-segíts, fáj!

Kibum egyből mellé helyezkedett. – Mit csináltál vele? – pillantott mérgesebb ChanYeolra, közben lefogta a fiú karjait megakadályozva ezzel azt, hogy magához nyúljon.

– Semmit! Ma így kelt fel – védte magát a férfi.

– Aish, mit érzel, Kölyök?

– É-én... ott lent.. nedves és.. hmn, kérlek – könyörgött elveszetten. – Szü-szükségem van Channiera..

– Eh? Tüzel? – akadt ki az Alfa. 

– Azt éreznéd te utolsó idióta, mikor én tüzeltem majdnem hogy megharaptál, most meg ott állsz mint egy darab fa.. Ez inkább... megjátszott tüzelés, nem azt mondom, hogy tetteti, csak a teste csinálja ezt, gondolom mert félig Ómega, ám kötve hiszem, hogy adhatnék neki gyógyszert, ki tudja milyen allergiás reakciója lenne.

– Akkor mi legyen?

– Eredetileg beszélni szerettem volna veled, de azt most elhalasszuk máskorra – állt fel. – Segíts neki, csillapítsd a vágyait, hát ha jobban lesz tőle – túrt fekete tincseibe. – Kölyök, majd később dumálunk, oki? – mosolygott a fiúra, aki bólintva viszonozta a gesztust.

ChanYeol követte Kibumot, megakarta érinteni a vállát, de az Ómega megijedve hajolt el, átkarolva magát.

– Bummie.. – Az Alfa aggódva nézett végig a megtört férfin.. Vakaródzott a tokra, hogy megkérje maradjon és meséljen el mindent, ám most Baeknek szüksége van rá.

– Ne aggódj Channie, mindenbe be foglak avatni – sóhajtotta remegő ajkakkal, próbálva visszafogni könnyeit. – Addig is vigyázzatok magatokra – intett s távozott a házból, Yeol pedig visszafordulva ment szerelméhez, hogy segítsen rajta.

xxx — 1 Héttel később — xxx

ChanYeol sokkosan hallgatta Kibum minden egyes szavát. Nem akart hinni a fülének, minden egyes ami kijött a száján lehetetlennek tűnt. Fogalma sem volt, hogy mérges legyen, amiért az Ómega feláldozta lelkét, vagy örüljön amiért ezzel megmentette BaekHyunt..

– Fogalmam sincs mit mondjak..

– Semmit Yeol..

– Még se csinálhatod ezt örökké! Teljesen összefogsz roppanni!

Már össze vagyok ~ gondolta magában. – Megoldom.

– Segítek.

– M-m – csóválta a fejét. – Csak vigyázz BaekHyunra.

– Köszönöm – ölelte magához a vékony testet, ami remegni kezdett.

– Engedj el, kérlek..

– Kibum – Yeolnak eszébe se jutott elengedni..

Kérlek ne nyúlj hozzám..

Mocskos vagyok..

Félek...

Nem akarom ezt..

– ChanYeol... – teltek meg könnyel a szemei, nem tehetett róla, irtózott az érintéstől.

– Nincs semmi baj, én és Baek mindig itt leszünk neked – hajtotta fejét az Ómega vállára. Kibum végül megadva magát ölelte vissza az Alfát s kiadta magából a hónapok alatt felgyülemlett fájdalmat zokogással.