Kim Kibum, Park BaekHyun angyala - 33.Rész

~Fél évvel később~

              Michael halálával több ezer ember szabadulhatott meg a szenvedéstől. ChanYeol heteken, sőt minden nap megköszönte Kibumnak amiért ekkora áldozatot hozott BaekHyunért.

Az élet csodásan ment, Baek lebabázott, szóval új szülőként sok dolgot tanult meg, Chan nem lehetne ennél büszkébb párjára, aki nagyon ügyesen kezelte a dolgokat.

SeHun nagy nehezen felépült, ám boldogan ment haza családjához, mert igen Kibum megtalálta Lylat. Mindenki hátradőlhetett végre, viszont volt egy bökkenő. ChanYeol észrevett valami különöset a szőke Ómegán, először csak legyintett, azt mondva magának biztos minden rendben, de ahogy az idő telt egyre jobban látszódott, hogy valami nem stimmel vele. Próbált tapogatózva rákérdezni, miszerint jól van-e mire a szöszi csak erőltetett magára egy mosolyt és bólintott. Nem hitte el, kicsit sem.

Rosszabb állapotnak tűnt mikor minden nap kihasználták a testét.

Napról napra sápadni kezdett, alig evett avagy ivott, sokat aludt és köhögött. Persze nem ő volt az egyetlen aki észrevette a változásokat, BaekHyun is szóvá tette furcsa viselkedését, ám továbbra is mosolyogva mondogatta, hogy nincs semmi baja.

Aztán történ valami. ChanYeol dolgozott, így csak Baek, a fia és Kibum voltak otthon. A keverék éppen kelt fel a délelőtti pihenéséből, hiszen a fia imádta fenntartani őt éjszakánként. A konyhába sétált, hogy csináljon tejet ám egy síró hang megállította. Az ösztönei miatt csak azt hitte baj van féltett gyermekével, így mindent ott hagyva sietett be a szobába, azonban nem arra számított, hogy Kibum altatja a babát miközben hangosan szipogott, egy fájdalmas mosoly ült az arcán, szemeiből pedig kövér könnyek folytak egészen végig a sápadt arcán, ajkait erősen beharapta. BaekHyun szíve összefacsarodott. Tudni akarta mi megy le az Ómegában, hiszen látszólagosan szenvedett.

– Bummie.. – szólította barátját, aki meglepetten pillantott fel rá, meg se próbálva elrejteni azt, hogy sír. Elé lépett, kinyújtotta e kezét ezzel mutatva, hogy adja át neki a fiát amit szőke egyből megtett. Az ezüst hajú nyomott egy puszit a békésen alvó apróságra és óvatosan berakta a kiságyba. Gyengéden megfogta Kibum kezét, kivezette a nappaliba ahol leültek a kanapéra.

– Látom baj van – kezdte el magabiztosan. – Kérlek, mond el nekem.

– Hyunnie, jól vagyok..

– Ne hazudj nekem! – csattant fel. – Ha nem mondasz semmit legalább menj orvoshoz. ChanYeollal nagyon aggódunk érted.

Az Ómega lehunyta a szemét. – Jó, majd elmegyek – bólogatott. – Ígérem – tette hozzá.

– Elkísérlek.

– Nem kell, megoldom egyedül – paskolta meg a másik combját, ajkait felfelé húzta. – Fél év telt el azóta hogy Michael meghalt.. rátok nézve mindig eszembe jut, hogy mindent amit tettem megérte – túrta hátra a tincseit. – Emlékszel mikor először találkoztunk? Utáltalak – kuncogta rekedtes hangján.

– Yah...

– Most mi az? Igazat mondok.. Eh, szörnyű dolgokat tettem vele, sajnálom.

– Nem érdekes, sose haragudtam rád..

– Ugyan, Baek – forgatta meg a szemét. – Amit műveltem egyenesen megbocsáthatatlan.

A keverék közelebb csúszott hozzá, megszorította a kezét. – Megmentetted az életemet, sőt kitudja hány ember életét. Orbitális tortúrákon mentél keresztül amiket sose érdemeltél meg. A szemembe egy angyal vagy, és mindig az leszel. Kim Kibum, Park ChanYeol angyala – ölelte magához.

Pár percig így maradtak élvezve egymás test melegét, a csöndet az Ómega törte meg.

– Elfogok költözni.. – jelentette ki.

– Micsoda?! – húzódott el egyből. – Hova, még is miért? Nem vagy itt velünk boldog? – pánikolt a fiú.

– Nem erről van szó, csak.. elfáradtam és szükségem van a magányra.

– De nem kell elköltöznöd, elmész pár hétre nyaralni és utána visszajössz.

– Baek – húzta el a száját. – A lelkemnek egy jó hosszú idő kell, ez az ország tele van rossz emlékekkel.

– Hát akkor gyere velünk Koreába!

– Ott még több rossz emlékem van – sóhajtott fel, amiért a másik nem értette meg.

BaekHyun szomorúan lehajtotta a fejét, fájt neki, hogy az őrangyala elakarta hagyni az oldalát, hozzá szokott a jelenlétéhez, olyan sokat segített neki, de most ki fog? Mi lesz vele nélküle?

– Azért... még találkozhatunk, nem? – mélyesztette világoskék íriszeit Kibuméba reményteli.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét negatívan.

– Akkor minden nap írni fogok neked és küldözgetni képeket arról milyen szépen nő Jun.

– Az jó lenne..

– Mikor tervezel menni?

– Hamarosan..

– Értem. – Baek kedve teljesen elment, már most fájdalmas volt a gondolat, hogy a szöszi nem lesz többé velük, összetörte a mellkasába dobogó izmát, ám megértette az Ómegát.. ő se akarna itt maradni a helyében.

||X||

Kibum letette a tollat a kezéből és hosszasan kifújta a levegőt. Először benyitott Junhoz, megállt a kiságy felett, benyúlt s végig simított a baba arcán. Egy könnycsepp hagyta el a szemét.

– Légy jó fiú, Junnie – suttogta a lehető leghalkabban. Ezután átsétált a két szülőhöz. A hold fénye tökéletesen bevilágította a helyet, így látta ahogyan ChanYeol szorosan magához vonta BaekHyun testét. Szomorú mosoly jelent meg az ajkain, arra vágyott, hogy egyszer ő is így fog feküdni a párjával, persze ez már lehetetlen. – Nagyon vigyázz Baekre, Yeol – mondta halkan. A levelet ráhelyezte az éjjeliszekrényre, hagyta hogy a könnyek teljesen ellepjék az arcát. A nappaliban magához vette bepakolt táskáját, mielőtt véglegesen kilépett volna a házból körülnézett, elraktározta magába az emlékeke és azzal együtt hagyta el a terepet taxival ami már kint várta.

ChanYeol hangos sírásra ébredt. Szemei kipattantak, egyből felült, oldalra pillantott ahol látta párja hátát, vállai rázkódtak.

– Pici. – Igen, ez a becenév véglegesen ráragadt az ezüsthajúra. – Mi a baj, hm? – csúszott közelebb, apró nyugtató puszikat kezdett el hinteni a tarkójára. BaekHyun reszketve nyújtotta felé papírt, s amint az Alfa elvette tőle tenyerébe temetett arccal zokogott egyre hangosabban.

A levélnek három bekezdése volt.

"ChanYeol... nem is tudom hol kezdjem, vagy mit mondjak. Hálás vagyok amiért befogadtál a házadba, tisztában vagyok azzal mennyire megakartál tőlem szabadulni, hiszen tanárnak mentem oda nem más miatt. Sajnálom amiért rád erőltettem magamat, sose kellett volna olyasmit tennem. Sajnálom, hogy gondot okoztam neked, ám tudnod kell. Az érzéseim feléd sose voltak hamisak, egyszerűen csak túl vak lettem, észre se vettem, hogy téged egyáltalán nem érdekeltelek, csak egy idő után értettem meg miért. Te már akkor Baekhyunöz kötődtél s örülök, amiért ilyen jól alakult köztetek a dolog. Vigyázz rá, rendben? Mindig legyél ott neki, ha szüksége van rád, mond el neki mennyire szereted őt, mert megérdemli.

BaekHyun.. mint már mondtam neked, mikor először megláttalak úgy éreztem csak egy púp leszel a hátamon. Minden egyes tettemért mélységesen szeretnék bocsánatot kérni. Ahogy az idő telt a szívembe zártalak, őszinte leszek veled, mert elég a hazugságokból. Amikor Michael megkért arra, hogy vigyelek el neki megakartam tenni. Ám mikor szorosan magadhoz öleltél miközben azt motyogtad hiányoztam neked tudtam mit kell tenne, minden áron megakartalak védeni, ezért feladtam azt a cseppnyi büszkeségemet, nem bántam meg. Ha meg kéne ismételnem, érted hezitálás nélkül megtenném. Ha Jun elég nagy lesz mesélj majd rólam, mint személyes angyalodról..

Nagyon szeretlek, s úgy érzem mind ketten magyarázatot érdemeltek tőlem.

Nem akartam rátok hozni a frászt, így 

próbáltam megjátszani miszerint tök jól vagyok, persze ez nem sikerült valami jól, mert fél év után elkezdtetek aggódni értem, amit köszönök.

Az, hogy megöltem Michaelt nagy áldozattal járt. Beadott nekem valamit, amiben két alfa mérge volt, ami egy ómegának halálos. Általában egy hónap a test leépülése, de mivel mind a két alfa halott a folyamat lassabb. Állítólag egy évig bírtam volna, ám már most érzem a végét.
Baek, meg ne próbáld magadat hibáztatni azért, ami velem történt. Én döntöttem úgy, hogy bármit megteszek érted, nem kényszerített rá senki. Ahogy mondtad, az angyalod vagyok, igaz törött szárnyakkal, tökéletlen tulajdonságokkal, de büszkén távozom. Úgy emlékezzetek rám, mint egy boldog emberre, mert az voltam ebben a félévben. Örültem amiért minden percet veletek tölthettem a sok dráma után.. Gondoljatok arra, hogy kivettem egy hosszú vakációt, rendben?

Szeretlek titeket, mindhármótokat..."

A hosszú levél lesokkolta ChanYeol, észre se vette, hogy együtt sírt párjával. Madához vonta Baeket, aki egyből karjaiba menekült, semelyikük se szégyellte a könnyeket, mert ezek a nedves sós könnyek egy fontos ember miatt hullottak.

||x||

~Hét évvel később~

BaekHyun apó mosollyal takarta be Junt, aki mókásan kuncogott valamin. Lehajolt a fiúhoz és játékosan összedörzsölte az orrukat majd puszit nyomott a homlokára.

– Jó éjt, Junnie.

– Omma! Nem mesélsz? – pislogott rá nagy kék szemeivel, amit tőle örökölt.

– Nem vagy te már nagy fiú a mesékhez? – tette a csípőjére a kezét.

– A meséidhez sose leszek elég idős! – nevetett boldogan.

A keverék felsóhajtott, megforgatta a szemét de beadva a derekát lefeküdt az Ómega fia mellé. 

Lehunyt szemekkel kezdett el beszélni. – Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy törött szárnyú angyal, kinek a feladata az volt, hogy megvédjen egy embert egy csúnya nagy sárkánytól. Sajnos a hétfejű teremtmény erősebbnek viszonyult a törött szárnyú angyalnál, így csapdába ejtette az embert.

– Utána mi történt? – kérdezte izgatottan. Ez ilyen szokása volt Junnak, attól függetlenül, hogy tudta mindenféleképpen megkapja a folytatást, nem bírta magát visszafogni.

– Az angyalka mindent megtett azért, hogy megmentse az embert. Több ezer próbálkozás után se sikerült neki, csak utána jött rá, hogy van valamije, ami a sárkánynak nincs.

– Micsoda?

– Szeretet.. A törött szárnyú angyal a szeretet erejével szabadította meg az embert, viszont nagy áldozatot követelt ez. Az angyal szárnyai véglegesen letörtek. – Jun eltátotta a száját.

– Akkor nem mehetett vissza a mennybe?

– Szerencséjére egy jót tevő mágus meglátta a tetteit, megdicsérte és visszavarázsolta hatalmas fehér szárnyait. Így hát visszatérhetett a mennybe, és azóta is ott él, miközben védelmezően figyeli az embert. Vége.. Elégedett vagy?

– Miért sírsz omma?

– Eh? – emelte arcához a tenyerét, nedves volt a bőre. – Ah, ezek csak örömkönnyek.

– Azért mert az angyal a mennybe van? – kérdezte.

– Igen, azért – bólogatott. – Most már tessék aludni, holnap iskola – állt fel, beletúrt Jun ezüst hajába amit szintén tőle örökölt. 

Megfordult és elkezdett kisétálni a szobából.

– Omma..

– Hum?

– Szeretlek.

– Én is szeretlek, kicsim – mosolyodott el s azzal kisétált. 

A nappaliba ment, leült a kanapéra, összehúzta magát ahogyan zokogni kezdett. Hét év telt azóta amióta Kibum írta azt levelet, amit egy dobozban tartottak.

Azóta Koreába költöztek, alig két hónapja voltak az országba, kaptak egy újabb levelet, amibe annyi állt, hogy Kibum ott nyugszik, ahol első szerelme. ChanYeollal tudták hol van az, ám BaekHyun a mai napig makacskodott, hogy ő abban a gondolatban szeretne maradni, miszerint a szőke Ómega a hosszú vakációján van.

Pontosan tisztában volt azzal, hogy amit csinál az messze áll az egészséges állapottól, nem volt nap, hogy ne ejtett volna könnyeket. Nagyon hiányzott neki Kibum, a fájdalom felemésztette, viszont ezt nem csinálhatja örökre.

Holnap amúgy sincs munka, elmegy és meglátogatja őt...

||x||

Minden egyes lépését lassan tette meg. Megakart fordulni és kirohanni innen, ám ezt most nem teheti meg. Nagyon nyelt, mert az arca nem fogja megúszni szárazon. Kezében fehér rózsákat cipelt, azért ilyen színűeket választott, mert szerinte tisztaságot sugárzott magából.

Mélyen beszívta a levegőt amikor a sír elé ért. Egyből elhomályosult a tekintete.

Letérdelt a márvány tábla elé s engedte, hogy könnyei eláztassák. A márványba a születése és halála időpontján, meg a nevén kívül egy apró üzenet volt még belegravíroztatva, amitől síró masinává vált.

~ Kim Kibum, Park BaekHyun angyala ~

Ajkai elé szorította a tenyerét, háta előre görnyedt. Olyan sok mondani valója lenne, de ilyen állapotban ez lehetetlennek tűnt.

Egy órába - vagy többe - került mire lenyugodott így végre szipogással keverve kezdett mindenről beszámolni. Az összes érzelmét kiadta magából amik az évek során építkeztek fel benne. Megnyugtatta a lelkét a sírkőre helyezte a fehér rózsákat s nagy nehezen felállt.

– Köszönök mindent, Kibum. – Ez volt az utolsó mondata. Megfordult, ajkaira egy mosolyt formált, érezte ahogyan a súly leválik a válláról. Felnézett a ragyogó kék égre, remélve, hogy az angyala tényleg figyeli őt. 

~~~ V É G E ~~~

Szabadság - 32.Rész

        Kibum a megfelelő pillanatra várt s szerencséjére gyorsan megtörtént, amin Michael megfordult, hátrabilincselt kezével megragadta a mögötte álló őr lábát és egy erős rántással húzott rajta egyet amitől a férfi elesett, feje hangosan koppant a földön rögtön kiütve a személyt, a másik lassan reagált, így mire ráfogta volna fegyverét felállt és megrúgta így ugyan úgy a földön kötött ki, LuHan pedig rálépett a mellkasára, lent tartva az őrt, a fegyvere már rég nem volt a kezében.

Michael meglepődött, azután ismét elvigyorodott.

– Mindig alábecsültelek fiam – tapsolt nevetve. – És most? Még mindig meg vagytok bilincselve.

A szőke hajú lassan pislogott, a bilincs pedig hangosan kötött ki a földön, előhúzta maga mögül a kezét, ujja között egy vékony és kicsi vas darab volt.

– Kellet neked megtanítani engem zárat törni bármiféle éles és kicsi tárgyal – mondta, s nem habozott tovább, neki ment a férfinak, aki egyáltalán nem fogta magát vissza, sőt sokkal nagyobb esélye van a nyerésre, hiszen ő maga tanította be Kibumot. Az Ómega még se engedte magát, minden gyűlölet ami az évek alatt történtek.. MinHo halála, a sok embert akit megölt, elrabolt. Könyörgésük, sírásuk.. Az a sok szex amit átélt.. ezek mind erőt adtak neki, hogy ne hagyja felülkerekedni a férfit. Azt az embert akit apja helyett apjának hívta, akire két csillogó szemmel felnézett... most szívből gyűlölte.

SeHun ugyan azzal a módszerrel kiszabadult a bilincsből, LuHanhoz sietett, hogy róla is levegye, párja lába még mindig az éber őrén volt, így leguggolt, megmarkolta a haját és beleverte a földbe mitől rögtön elájult.. vagy meghalt. Mire ment volna segíteni Kibumnak Michael már a torkához fogott egy kést, erősen tartva a harcias Ómegát.

– Vége van, Michael.. enged el – morogta.

– Ó, dehogy van, sose lesz vége – vigyorodott el s abban a pillanatban eldörrent egy fegyver, LuHan hatalmas szemekkel nézte végig ahogyan férje a térdére esik, mellkasára fogott kézzel, majd a férfi felé fordult akit még Kibum ütött ki.. hogy lehet már ébren? Ajkait összepréselve támadott rá kicsit sem érdekelve, hogy a pisztoly még mindig ott volt a kezében, kitépte a kezéből s lehet ő sose fogott fegyvert és nem ölt ember, jesszus soha eszébe se jutott.. még is, most hezitálás nélkül húzta meg a ravaszt.

Michael vigyora lehervadt, kezdett rohadt ideges lenni, pár kölyök lenyomja, ez elfogathatatlan Szorosabban fogta karját Kibum körül, miközben SeHun ájultan feküdt a földön, vér ömlött e mellkasából.

– Jobban teszed ha lerakod azt.

– Szó sem lehet róla – szipogott könny áztatott arccal. – Mi most elmegyünk Michael – tartotta ujját a ravaszon.

– Kötve hiszem. Ha nélkülem léptek ki ebből a pincéből az embereim egyből agyonlőnek.

– Miért csinálod ezt? Élvezed azt ahogy más szenved?! – ordította mérgesen, az idő kattogott, halálra volt rémülve, azt se tudta hogy férje életben van e... Tanácstalannak érezte magát így csak is Kibumot nézte, remélve, hogy mutat neki valamit. A szöszi pedig meg is tette, egy apró jelet adott arra, hogy lőjön bele Michael lábába. LuHan egy percig sem hezitált, bízott a férfiban, lejjebb eresztette a fegyvert és lőtt. Kibum megragadta az alkalmat, amint Michael felkiáltott a fájdalomtól, kitépte kezéből a kést, megfordult és elfintorodva figyelte ahogy az ördög térdére esik.

– Várj! – nézett rá könyörgően amikor látta, hogy Kibum felemeli a karját. – Komolyan megakarsz ölni? – nevetett keserűen. – Megmentettelek a pokolból.

Az Ómega megforgatta a szemét, nincs kedve ezt hallgatni, az érzelmei olyan voltak, mint egy hatalmas vihar, a villámok szívébe csapódtak, a dörgések pedig megremegtették egész valóját, csak véget akart vetni annak ami nem csak az ő, de mások életét is megkeserítette. Beletépett a férfi hajába, figyelmen kívül hagyva a szavait szúrta bele a kést a szemébe.

||x||

Kibum véres kezét bámulta, hosszú szőke tincsei szemébe lógtak. Maga se akarta elhinni, hogy vége. Minden ember, aki Michael keze alatt szenvedett most szabad. Az a sok ómega akik eladásra vártak.. szabadok.. az emberei akik elszenvedték ezt a hosszú korszakot, most mindegyik szabad, nem kell attól félniük, hogy meghalnak. De ami a legfontosabb.. hogy BaekHyun szabad.

Keserűen elmosolyodva pillantott Baekre, aki aggódó tekintettel bámulta a szobát ahol még éppen SeHunt műtötték, Yeol ott ült mellette párja hasát simogatva nyugtatóan. Ezért harcolt idáig.. ezért a látványért és rohadtul megérte.. még ha meg is hall - mert meg fog - mosolyogva fog távozni.

Mindenki egyszerre pillantott fel mikor az egyik orvos kijött a teremből, lehúzva szájmaszkját.

– A fiatal embernek erős az akarata, nyugodjanak meg, túl éli. Most még nem mehetnek be hozzá, jobban teszik ha haza mennek, ahogy elnézem kijár maguknak az alvás. Holnap pedig láthatják őt.

A társaság bólintott, kivéve LuHan. Az Ómega a padlót nézte, mélyen gondolataiba mélyedve. Kibum tisztában volt azzal mit is érezhet most, így csak vállba veregette együtt érzően, tudta nem megy innét sehova. Közel hajolt hozzá és a fülébe suttogott.

– Megtalálom a lányod, ígérem.

A férfi könnyes szemekkel pillantott rá és halkan megköszönte.

– Chan – állt fel. – Vidd szépen haza Baeket, nem kéne stresszelnie.

– Veled mi lesz?

– Nekem van még elintézni valóm – mondta, majd újra lepillantott véres kezére. Egyik nővér mondta neki hogy mossa le, de azóta se tette. Lehet ez betegesnek hangzik, ám örömmel töltöttel Michael vérének látványa.. csak így nem mehet sehova, elég furán nézne ki ha véresen sétálgatna az utcákon.. vagy máshol..

||x||

BaeKhyun óvatosan elfeküdt az ágyon, Yeol pedig mellé így rögtön hozzá tudott simulni.

– Szerinte té-tényleg megölte?

– Miért hazudott volna nekünk?

– Nem láttad az arcát? Gondterheltnek tűnt.. – rajzolt láthatatlan köröket az Alfa izmos mellkasára.

– Csak ő is aggódik SeHun miatt. Most már biztonságba vagy, Pici. Nincs mitől félned – nyomott egy puszit a homlokára.

– Yeol..

– Hm?

– Nem költözhetnénk Koreába?

– Baby..

– Tudom hogy okkal jöttél el onnan, de... én még mindig fé-félek itt.. El szeretnék innen me-menni...

– Ezt majd holnap megbeszéljük, rendben? Most aludj – húzta magukra a takarót.

– Chanyeol?

–Igen, Pici?

– Szeretlek..

– Én is szeretlek – mosolyodott el, megvárta míg párja elalszik, hogy utána rögtön elgondolkodjon.

Vissza Koreába, huh? Abba az országba ahonnan fájdalmas emlékek miatt menekült el. Oda vissza ahol gyerek kora egy pokolt volt. Még is.. Ha Baek oda akar költözni, akkor oda fognak. A múltat pedig le kell zárnia, itt hagyni Kanadát kicsit fájdalmas lesz, még is.. ha szerelméről van stó, akár életét is képes lenne eldobni.

Reggel korábban keltek fel, mint általában, ennek az oka nem más mint SeHun. Mind ketten gyorsan el akartak készülődni, hogy meglátogathassák sérült barátjukat. ChanYeol még mindig össze volt zavarodva az üggyel kapcsolatban, hogyan történhetett, ki lőtte le és miért? Még is úgy érezte, hogy barátjának is köze van Michaelhez, és ha ez így van..akkor minden egyes kérdésére választ akart.

– Yah! Park Chan Yeol, siess már, éhesek vagyunk! – nyafogott Baek, amire a férfi megforgatta a szemét.. Párja néha túlságosan is türelmetlen.

– Mint láthatod édes kicsi egyetlen virágszálam – kezdte gúnyosan. – Még csak most indítottam be a gázt – mutatott a tényre. – Vagy nyers tojást szeretnél reggelire hm? Mert a lábam között is van kettő, tőlem elszopogathatod, legalább az sose fogy el – vigyorodott el a végére, majd kitört belőle a nevetés mikor párja elvörösödött. – Ahww, csak vicceltem Baby.

– Hát nem volt vicces. Elment az étvágyam – fintorgott, ChanYeol egy apró mosollyal megrázta a fejét.

– Lehetetlen vagy – ült le mellé, megfogta BaekHyun gyönyörű nőies kezét és puszit nyomott rá. – Ami a tegnapit illeti, mehetünk Koreába, de még nem most. Hét hónapos terhes vagy, szóval nem engednélek repülőre. Itt szépen megszülöd, és mikor a baba nagyobb lesz akkor mehetünk, rendben?

– Tényleg nem baj? – biggyesztette le az ajkait.

– Ha rólad.. nem, ha rólatok van szó, akkor semmi sem baj. – Az ezüst hajú elmosolyodott és csókot nyomott párja ajkaira.

– Öhm.. Chan...

– Igen?

– Vissza jött az étvágyam..

– Te jó ég – nevetett hangosan.

Megfelelő pillanat - 31.Rész

           SeHun elszörnyedve nézte, ahogy férje előlép a sötét sarokból, lábán és kezén bilincs, nyakán pedig egy lánc lógott.

– LuHan, jól vagy?

– Nem...

– Hol van Lyla? – kérdezte kétségbeesetten miközben szerelme testén vizsgálta a sebeket, sérüléseket, karjai tele voltak sárga és lila foltokkal, gyönyörű arcán kisebb nagyobb vágások díszelegtek a vér pedig már rászáradt, szőke haja mér barnának tűnt.

– Fo-fogalmam sincs – zokogta el magát. – E-egyszer csak be-betört két férfi kivették a kezemből... én csak.. – tenyerébe ejtette az arcát s hangosan sírt, miközben kislánya nevét ismételgette.

– Ennek nem így kellett volna történnie, Kibum..

– Sajnálom.. sajnálom, hogy belekevertelek téged és a családod..

– Most már mindegy – morogta SeHun – LuHan, kicsim figyelj rám. – Az Ómega nem reagált. – Lulu, kérlek.

– Hagyj békén.. miattad van ez az egész! – kiabálta dühösen, átölelte magát s fájdalmas arc kifejezéssel a fal mentén lecsúszott a földre.

Nem beszéltek tovább, nem is volt mit.. a terv nem jött össze.. most pedig félhetnek a következményektől.
Valószínüleg SeHun kapja a legnagyobb büntetést.. Kibumban már ott folyt két Alfának a mérge, mi rosszat kaphatna még.. és.. LuHan? Őt már így is megnyúzták.

Órák teltek el mire a pince ajtaja kinyílt. Michael két fegyveres őrével megállt a rács előtt, a férfi arcán egy undorító vigyor terült el. Kibumot kirázta a hideg. Ha az ördög létezne, akkor biztos ebben az undormányban bújna meg.

– Olyan sok emberrel dolgoztam már együtt. Senkikből építettem valakiket. Például te, Kibum. A szüleid beraktak az árvaházba ahol azt tervezték eladnak kurvának, ám én megmentettelek, kihoztalak onnan és ahelyett, hogy hálás lennél csúnyán hátat fordítottál nekem. Én csak a legjobbat akartam belőled kihozni, ezt pedig semmibe vetted. Na és te, SeHun? Az apád verte az anyádat és téged. Karjaim közé fogattalak, erős férfit kovácsoltam belőled, legjobb hackeremmé váltál.. Még is.. mind a ketten hátbaszurtatok s ezt, sajnálom, de nem tűrhetem ölbe tett kézzel. Miután pedig végzek veletek egy emberem szépen elfogja hozni azt a nyomorult korcsot, az Alfát pedig kinyíratom – tárta szét a karját. – Hozzátok ki őket – biccentett a két őr pedig megtette.

Kibumot és LuHant egymás mellé térdeltették, míg SeHunt eléjük.

– Ja és... SeHun, az Ómegádat eladjuk kurvának, a lányodat pedig felnevelem – nevetett hangosan.

Kibum összepréselte ajkait, ujjait pedig ökölbe szorította. Michaelnek van egy hibája.. Lehet sok embere van, de legtöbbjük gyenge, tanulatlanok, őt pedig személyesen tanította ki, csak a megfelelő pillanatra kell várnia, semmi nem tudta megzavarni, még LuHan sírása és Michael pofázása se.

Éles szemekkel összpontosított, s mikor a férfi elfordult Kibum abban a pillanatban mozdult

«—»

– Yah! Mondtam, hogy azt nem úgy kell! – biggyesztette le az ajkait BaekHyun. – O-olyan béna vagy, Channie – tette karba a kezét.

– Hát bocs, életemben nem csináltam még ilyet – förmedt az apró alakra.

– Nem érdekel, a babám ezt akar enni! Szóval vedd komolyan – fújta fel az arcát.

– De baby – tette le a kanalat és párja hasára simított ahol most szerelmük gyümölcse növekedett –, nem is szereted a csemege uborkát...

– Mert undorító! – vonogatta a vállát. – Akkor is ezt kívánom.

– Jó, jó – bólogatott, puszit nyomva ajkaira. Nem akarta felzaklatni Baeket.

Miután elkészült a kajával és megterített az ezüst hajú egyből enni kezdett s jóízűen nyammogott rajta, olyan édes ilyenkor..

– Te nem eszel? – pislogott rá, miközben egy húsfalat lógott ki ajkai közül. Ehj, ez a kölyök.

– Kulturáltan kincsem. És nem, veled ellentétben számomra elég ha naponta kétszer táplálkozom. Ez ma neked hányadik? Az ebéd utána repetának és a desszert repetájának a vacsora előtti salátája.. ja és kihagytam a sok nasit.

– Most miért vagy ilyen?! Ezzel arra célzol, hogy dagadt vagyok?! – hüppögte szomorúan letéve a villáját. 

– Jaj dehogy is. – Őszintén, ebből a témából már nagyon elege volt, ám valahogy mindig itt kötöttek ki. Baek már terhessége kezdetekor a súlya miatt nyivákolt.. na most mikor a kedvenc farmere nem ment fel a nagy kerek seggére... olyan hisztit lecsapott azt hitte fejbe vágja inkább magát. – Már egy millió kis ezerszer elmondtam, gyönyörű vagy és terhes. Annyit eszel amennyi jól esik – simított szerelme arcára, ami egyébként tényleg pufi lett. Felszedett pár kilót a terhességi súlya mellé, de ez csak aranyosabbá tette.
BaekHyun csak kuncogott és fogyasztotta tovább a salátáját ismét jó kedvel. A kaja mindig boldoggá tette.

Ezután nem csináltak sok mindent, összebújtak a kanapén, ChanYeol nyugtatóan simogatta BaekHyun pocakját és egy lusta mosollyal bámulta a tévét, de igazából nem is figyelt oda, elkalandozott.

Keserű emberként érkezett Kanadába, a szerelem szó nem is létezett szótárába s maga a tény, hogy segített a fiúnak aki az utcán élt.. Nullánál kezdték most pedig a párja, a másik fele s semmit nem bánt meg.

Ám még mindig aggódott, maga a tudat, hogy az a Michael elakarja adni élete értelmét felzaklatta, ennek tetejében Kibum neki "dolgozik". Elfintorodott. Addig nem nyugszik míg az a férfi él. Dolgozni is alig mer elmenni, fél, hogy ha elhagyja a lakást akkor mire hazajön Baek nem lesz itthon. Saját magára hozza a frászt, pedig Bum érthetően megmondta, védelmezi Baekot. De vajon a törékeny Ómega elég ehhez? Hiszen bármennyiszer belenéz a szemébe kiolvasható a fájdalma. Magához akarta húzni és ölelni míg szenvedése el nem múlik, ám semmit nem érne. Kim Kibum összetört méghozzá darabokra és soha senki az ég világon nem lesz képes egyberakni őt, sose lesz teljes a kép, mert a puzzle darabjai rég elvesztek. Reménytelen.

Lenézett BaekHyunre aki halkan szuszogva aludt, fejét pedig a vállán pihentette. Nyomott egy puszit a halántékára és suttogni kezdett.

– Teljessé teszed az életem, Pici. Te lettél a mindenem, pedig emlékszem ám mennyire az agyamra mentél először.. Köszönök neked mindent, szeretlek.

– Én is téged.. – motyogta félálomban.

– Yah! Nem is aludtál? – bökdöste meg.

– A puszid felébresztettet – ásított. – Éhes vagyok..

– Úristen – tört ki belőle a nevetés amit telefonjának csörgése tört meg. Ki a fene keresné ilyen későn? Előre hajolt érte s a képernyő megnézése nélkül vette fel. – Igen, tessék?

– ChanYeol.. siess..

– Kibum?!

– Yeol, SeHun kórházban van.. meglőtték.

Összeráncolta a homlokát. Mi a fasz? SeHun? Valami balhéba keveredett?

– Melyik kórházba?

Az Ómega hadarva elmondta majd egy utolsó "siess" szóval lerakta.
Beletépett fekete tincseibe. Komolyan minden ember aki fontos számára bajba kerül?

– Kicsim, most el kell mennem, te maradj szépen itthon és pihenj.

– Eh? Ho-hova mész? – pislogott zavartan.

– SeHunnal valami rossz történt.. most kórházban van.

– Akkor én is menni akarok – állt fel rögtön, még a nagy hasa se tudta megállítani. 

– De baby...

– Mondom megyek! – emelte fel a hangját, ChanYeol rögtön befogta... BaekHyun ijesztő ilyenkor, komolyan.. néha úgy érezte el kell bújnia előle.

A páros gyorsan összeszedte magát, behuppantak a kocsiba, a megengedettnél pedig gyorsabban mentek. Ahogy megérkeztek sietősen a recepcióhoz sétáltak, aki egyből elkezdte a magáét mondani, hogy kell-e a párjának hordágy mire csak kérdő tekintetet kapott. ChanYeolnak utána esett le.

– Elnézést, de még csak hét hónapos, és nincs semmi baja, mi egy barátunkhoz jöttünk – vakarta tarkóját kínosan.

– Ó, sajnálom – pirult el a fiatal nő. – Mi a barátjuk neve?

– Oh SeHun.

– Áh! Ő a második emeleten van a műtőszobában.

– Mikor hozták be?

– Olyan tizenkét perce. A várószóbában leülhetnek, csak felmennek a liftel egy szintet és rögtön balra fordulnak.

– Rendben, köszönjük – hajoltak meg.

A várószobában két ismerős arc tűnt fel. Az egyik LuHan a másik pedig Kibum volt.. mind ketten ramatyul néztek ki.

– Mi történt?

– Megöltem Michaelt...

Hat perc - 30.Rész

      A szőke hajú Ómega reszketve túrt tincsei közé, mosolyt erőltetett magára és BaekHyun fölé hajolt.

– Kelj fel álomszuszék – suttogott a fülébe, de a keverék csak felnyöszörögve próbálta elhessegetni a zavaró tényezőt próbálva tovább aludni. – Yah, kölyök – bökdöste meg. – Aish, you little brat – morogta angolul. – Baek baby, hoztam fagyit.

– Fagyit?! – pattant ki a szeme.

– Ó, te kis – csípett a karjába. – Neked mindig a kaján jár az eszed. – Hogy vagytok? – simított a kerek növekvő pocakjára.

– Hm, mivel felkeltettél mo-morcosan.

– Aha – forgatta meg a szemét. – Készülődj, csinálok nektek reggelit.. utána tanulunk.

– Na már Bummiee~ – nyafogott.

– Helyedben csöndbe maradnék.. a seggedben vannak a vizsgáid, szóval tessék komolyan venni.

– Olyan vagy... – biggyesztette le az ajkait miközben hasát simogatta. Kibum csak mosolyogva megrázta a fejét s a konyhába sétált.

A rémálma még mindig itt volt az agya hátuljában. Nem értette, hogy miért vannak benne olyan dolgok, mint például BaekHyun terhességének kezdete.. pedig már itt a valóságban már hét hónapja az.

– Miért is gondolkodom rajta... – rázta meg a fejét s halkan felkiáltott mikor megérzett fenekén két kezet, vállán pedig egy fejet. – Baek!

– Bocsi, mit csinálsz? – pislogott ártatlanul.

– Faszt... tojással.

– Uff.. azt majd ChanYeol ad nekem – vigyorodott el.

– Euw.. erre most rohadtul nem voltam kíváncsi.. és vedd le a kezed a seggemről.

– Hah.. bárcsak az enyém is ilyen jó lenne.

– Na jó, ülj le és egy szót se többet, még a végén megégetem magam miattad.

– Szeretlek – nyomot egy puszit a szöszi ajkaira s tette amit mondott, leült a legközelebbi székre, de mivel lába nem ért le lóbálni kezdte őket miközben dúdolgatott.

Ez a kölyök ~ mondta magának.

Miután megreggeliztek rutinosan tanulni kezdtek, semmi érdekes, tudta nem kéne kifárasztania a fiút agyilag, de a tanulmányai most nagyon fontosak.

– Baek baby – tette le a matek könyvet, így a fiú megkönnyebbülten hátradőlt.

– Igen?

– Pár napra megint el kell mennem...

– Me-megint Michael? Ne.. ne menj – ragadta meg a kezét. – Bántani fog...

– Nem fog – ölelte magához a keveréket. – Na, Baek baby ne sírj, semmi baj – túrt ezüst fürtjeibe. – Tudod, hogy visszajövök, mint mindig..

– Se sebekkel..

– Ah, na hagyd abba, még rosszat tesz a babádnak – törölte le a könnyeit. – Csak pár nap, oké? Addig tessék rendesen tanulni, most pedig tereljük a témát, mikor lesz a következő időpontod?

– Holnap.. azt akartam, hogy gyere.

– Ó, Kölyök..

– Eddig egy vizsgálatomon se voltál – tette durcásan karba a kezét. – Nem is akarod látni a kicsikémet, ugye? – fújta fel az arcát.

– BaekHyun...

– Tudtam! – állt fel hirtelen. – Nem is érdekel!

– De érdekel, hé.. hát hogy ne érdekelne, hm? Csak nekem ez nehéz – pillantott el.

– Miért?

– Tudod nekem is majdnem lett egy gyerekem, csak elvetéltem.. kicsit féltékeny vagyok.. és.. szomorú... Nem visz rá a lélek, ne haragudj.

– Bummie.. én ezt.. ah részvétem – bújt egyből vissza az Ómega mellé.

– Nincs semmi baj – hajolt le s forró csókot nyomott a világoskék szemű fiú hasára. – A lényeg hogy te boldog vagy – mosolygott rá.

x

Behunyta a szemét.. Ma mindegy egyes fájdalom amit az az ember okozott másoknak.. véget ér. A szíve hevesen dobogott, idegesen nyomogatta stressz labdát a kezében, bámulta a képernyőt, szabad tenyerét SeHun vállára helyezte.

– Biztos megtudod hackelni?

– Hát.. nagyon be van védve – hipergyorsasággal gépelt, hogy azt még egy gamer is megirigyelné. – De minden tőlem telhetőt megteszek, ám csak pár percig tudom fent tartani a rendszert.

– Mit foglal magába a pár perc?

– Hatot – préselte össze az ajkait.

– Oké.. talán az elég lesz, köszönöm SeHun a segítséged, sokat jelent...

– Tudom miken mentél keresztül.. mit áldoztál fel BaekHyunmért.. itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőle, hogy mindenki aki annak a patkánynak dolgozik szabad legyen. Sok sikert Bummie.

A szőke bólintott, ledobta a földre a stressz labdát, nadrágja hátuljába dugta fegyverét, zsebébe pedig a pillangókését, s ráhajtotta túlméretezett pulcsiját.
Kicsit megrázta magát s elindult az épület felé. Lehet, hogy bízott SeHunban, attól még félt. Egy fa mellett megállt, tudva hogy odáig nem jut el a kamera látótere.

Telefonja megrezgett a zsebében, felnézett az épületre s látta hogy az áram kimegy ezzel vaksötétséget taszítva rá.
Az Ómega rögtön neki indult, annyi küldetést csinált már sötétben, hogy szemei tökéletesen hozzászoktak, jól látott minden alakot. Késére csavarta ujjait, zakatoló szívvel csukta be maga mögött az üveg ajtót s egyből lehajolt, felkészülve arra ha esetleg valaki tüzet nyitna rá. Hallotta a kétségbeesett hangokat, hogy mi történt az árammal, Kibum pedig tisztában volt azzal, miszerint Michael embereinek le kell adniuk telefont, így semmivel nem tudtak bevilágítaniuk.

Figyelte az árnyakat, megnyalta az ajkát és a megfelelő pillanatban elkapta az egyik férfi karját, nyaka köré szorította a kezét és mielőtt reagálni tudott volna a személy elvágta a torkát s elfektette a padlón. Ezzel már letelhetett egy perc.. francba ez így nem lesz, főleg hogy az illata miatt ráfognak jönni az itt létére. Megmotozta a halott testet, kihúzta zsebéből a fegyvert, eldobta messzire a tárgy pedig hangosan csapódott valaminek ezzel felvonva sokak figyelmét s egyből a hang után kutatni kezdte. Kifújta a levegőt, egy macska kecsességével futott végig a folyosón, a lépcsőn felfele futva még négy ember életével végzett.

A telefonja ismét megrezzent, ami anyit jelentett még van három perce. Mire az emeletre ért sokat vesztett az idejéből, emlékezetére támaszkodva eljutott Michael irodájáig, kicsit furcsálta, hogy egy őr se állt ott, talán megijedtel a hirtelen sötétségtől és leléptek.

Izzadt a tenyere, kezét a hűs kilincsre kulcsolta, lenyomta s lassan kinyitotta, megnyalta az ajkait, épphogy csak belépett az ajtón a mobilja kétszer rezgett a villanyok pedig felkapcsolódtak.. Halkan káromkodott, meghallotta maga mögött a hangos tapsolást, megakart fordulni ám halántékának nyomódott egy pisztoly.

– Ügyes próbákozás fiam, nagyon ügyes – nevetett rekedtes hangján. – De komolyan azt hitted, hogy eljuthatsz idáig és csak úgy megölhetsz, hn? – Az Ómega nem válaszolt. – Kinyírtad öt emberemet..

– Mit számít neked négy ember élete, itt úgy is mindenki meghal – köpte a szavakat.

– Talán – vonta meg a vállát. – Talán nem.. de a teteid megbocsáthatatlanok – csetintett egyet s egy magas férfit hurcoltak be.

– SeHun! – akart mozfulni, ám aki a fejéhez fogta a fegyvert nem engedte.

– SeHun nagyon fontos ember számomra Kibum... ám a történtek után.. – elővett asztala mögül egy dobozt, abból pedig kiemelt egy injekciós tűt. Megfogta Kibum karját és belenyomta a tűt, a  szöszi pedig felszisszent, mikor a folyadék ami az injekcióba volt vérébe került.

– Mit adtál be neki?! – mordult fel a barna hajú Béta.

– Mivel kedves Kibummie még nem foglalt ebben két Alfa mérge volt, ami ugye egy Ómegának halálos.. Max két évig fog élni, mivel gyenge a hatása hiszen az a két nyomorék már halott.... de ebben a két évben is csak szenvedni fog – vigyorofott el. – Vigyétek őket a pincébe.. később számolok velük.

x

Belökték őket a cellába, leláncolták a kezóket, majd szó nélkül elhagyták a pincét.

– Jól vagy Kibum?

– Igen, és te? – SeHun már válaszolni akart, de egy hang elvonta a figyelmét.

– SeHun...?

– LUHAN?!

Véres Hó - 29.Rész

         BaekHyun émelyegve kelt fel, ezüstös tincsei össze vissza álltak miközben laposan pislogott, lebiggyesztette az ajkát mikor látta, ChanYeol már nincs mellette, ami annyit jelentett el ment dolgozni. Bénácskán felállt és a konyhába csoszogott ahol már tudatosan nyitotta ki a mélyhűtőt, emlékezete szerint Yeol nem rég vett fagyit, s mivel azt kívánta megeszi reggelire..

Leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét s mivel mostanában egyre jobban megy neki az angol azon a nyelven nézte. Lassan kezdte el enni a finom édességet, jól esett szervezetének ez a hideg, észre se vette magát, csak akkor mikor már elfogyott az jégkrém. Szomorúan felnyüszített, felemelte a telefonját - amit nem rég kapott ChanYeoltól - s megkereste LuHan nevét a listán.

" Hyuuung~! Tudnál nekem hozni fagyit?^-^' "

" Fagyit? -_-' Minek az neked? "

" Kívánom... légysziiii~! Jobban fogok tanulni! *-* "

" Aha.. ja.. jól van... Egy óra múlva ott leszek. "

" Köszönöm, te vagy a legjobb♥♥ "

Az idő ideg tépően lassan telt, durcásan és türelmetlenül járkált ki minden alkalommal a konyhába addig míg minden finomat kievett a hűtőből és össze-vissza evett, végül pedig fájlalva hasára simított, ismét émelyegni kezdett, a hányinger is rátört, szájára csapta a tenyerét a fürdőbe rohant és felemelve a vécé tetejét kiadta magából azt, amit eddig magába tömt. 

Remek, ezek szerint megint tüzelni fog, minden hónapban előfordult vele és kezdett az agyára menni.. mármint... azt nem bánta mikor Yeol haza jött és órákig szeretkeztek na de...

Felállt és kimosta a száját s eldöntötte hogy azt a fagyit amit LuHan hoz elrakja későbbre.

Amint LuLu megérkezett egyből tanulni kezdtek, a férfi keményebben bánt vele, mint Kibum, ez nem azt jelentette, hogy nem szeretett LuHannal tanulni, csak tudta semmivel nem terelheti el a figyelmét, míg Kibummal bármit csinálhattak.

– Amúgy nem akarok bunkó lenni, de – tette le a szőke maga mellé a könyvet. – Kicsit meghíztál.

– Mi?! – pislogott nagy szemekkel.

– Az arcodon nagyon látszik, olyan vagy mint egy édes pufi kiskutya – csípett bőrébe. – Mondjuk neked még ez is jól áll, legalább van rajtad mit fogni.

– Channie nem mondott semmit...

– Hát biztos észre se vette, meg amúgy se érdekli, szeret téged – nevetett. – Tudod erről sose meséltem neked, lehet Yeol igen.. Soha nem hittem volna róla hogy egy fiú mellett fog kikötni. SeHun mesélte nekem, hogy ChanYeol imádta váltogatni suliban a csajait, meg volt el eltervezése miszerint egy gyönyörű nőt fog elvenni és családot fog alkotni vele.... még is most itt van veled, aminek nagyon örülök. Tökéletesek vagytok egymásnak.

– Ezt jó tudni – mosolyodott el. – Az én Yeolom mint nőcsábász, ha.... – Uhm, LuLu – nézett le a férfi ölében ülő Lylara – Milyen.. szülőnek lenni?

– Nehéz, fárasztó és rohadt idegesítő – forgatta meg a szemét. – Nehéz azt kívánom bár ne tartottam volna meg, ám utána elszörnyedek a saját gondolataimon. Lyla az életem egyik fele. Szeretem őt, bármennyire is stresszes.. szülőnek lenni hatalmas felelősséggel jár. Persze nem minden tökéletes de a tapasztalatok segítenek az előre haladásban. Személy szerint én nagyon boldog vagyok, hogy szülő lehetek... Hm.. csak nem terhes vagy Baekkie? – vigyorodott el a végére. – Bár nem lepődnék meg.. hallottam arról hogy milyen hevesek szoktatok lenni Yeollal...

– Na de LuLu! – vörösödött el. – Ezeket meg--?

– Azt hiszed nem beszél erről SeHunnak?

– Aish.. megfojtom.

– Nem kell zavarba lenned, a szex normális – vonogatta a vállát. – Mit fogsz tenni ha tényleg terhes vagy?

– Eh.. erre még nem gondoltam.. ChanYeollal se beszéltünk ilyen dolgokról szóval.. Meg nem hiszem hogy akarná – játszadozott az ujjaival.

– Szerintem örülne.. te vagy élete szerelme.

– De ha nem kellene neki... – biggyesztette le ajkait.

– Akkor saját magam töröm el a nyakát, de ne aggódj – legyintett. – Inkább először menj biztosra hogy várandós vagy, és Yeollal menj..

– Rendben – bólogatott hevesen.

x

BaekHyun kinézett az ablakon és elmosolyodott a hó láttára. Ma kezdett el esni s ettől boldoggá vált. A hó mindig arra a napra emlékeztette, nem a hidegre, hogy majd megfagyott abban az egy szál pulcsiban amit egy turkálóban talált és irtó büdös is volt, hanem arra, hogy ChanYeol befogadta, magához vette.. megfürdetette, megetette... életében először boldog lehetett.

Felsóhajtott, már sötét volt oda kint, a hó pedig erősen zuhogott, s csak várta, hogy szerelme hazaérjen, felhívta egy fél órával ezelőtt, hogy rosszul van és orvoshoz kéne mennie.

Kifújta a levegőt és hasára simította a kezét, félt, nem rettegett.. Pontosan emlékezett arra, hogy Kibum miként magyarázta el neki a terhességet, hát alig bírta felfogni, azért ne feledjük, hogy az ő agyi kapacitása nem a legjobb, még mindig előfordul a dadogása vagy elfelejti a szavakat ami azért elég gáz.

Még is, ahogy megfigyelte LuHant ahogyan játszik és dédelgeti a lányát... talán egy kis féltékenységet érzett.. Őszintén szeretett volna egy babát ám inkább soha nem mondott semmit ChanYeolnak.

Ha tényleg terhes.. akkor mindent megfog adni a babának.. tisztességesen felnevelné, megkapná azt amit ő nem.. Pontosan tudta mit csináltak a szülei, mert Chan elmondott neki mindent, még azt is, hogy Kibum mit tesz érte, amiért majd megszakadt a szíve.

Komolyabban át kell gondolnia a dolgokat, hamarosan vizsgákat fog letenni, ami annyit jelentett ha sikerül érettségizhet.. Fontos lenne.. de arra is tudna itthon tanulni? Mert akkor gond nélkül kihordhatná a babát, közben foglalkozhatna a tanulással.. Az nagyon jó lenne.

Izgatottan pattogni kezdett mikor meglátta ChanYeol kocsiját leparkolni, az ajtóhoz sietett, meg se várta hogy kinyíljon a bejárat, kirontott egy szál pólóban a hidegbe és párja karjaiba vetette magát.

– Szia Pici – nevetett fel. – Ennyire hiányoztam? És miért jöttél így ki, meg akarsz fázni? – rögtön vissza vezette a házba.

– Igen, nagyon hiányoztál – kuncogta, lábujjhegyre állt és csókot követelt amit készségesen megkapott. – Üdv itthon – motyogta ajkaira.

– Köszönöm.

– Channie – távolodott el tőlem. – Akkor elmegyünk az orvoshoz?

– Hmm, igen, de mi a baj? – kezdett el aggodalmaskodni és tapogatni az arcát.

– Yah, Yeol hagyd abba.. – fogta le a férfi kezét. – Csak.. menjünk, jó?

– Jól van – túrt szerelme ezüst hajába amit annyira szeretett.

x

Kibum az ágyon ült, haja már rég lenőtt, így ismét eredeti szőke színjében pompázott. Teljesen elveszett minden reménye, tök mindegy mit tervezett, mikkel próbálkozott.. semmi sem sikerült, sőt egyszer majdnem miatta halt meg SeHun.. Fogalma se volt még meddig bírja ezt az egészet.

Lehunyta a szemét, de csak addig, míg a szoba ajtaja ki nem nyílt s Michael lépett be egy undorító ördögi vigyorral.

– Jó estét fiam. – Az Ómega nem reagált. – Ha jó estét kívánnak szokás visszamondani.

– Estét' – motyogta.

– Ahh~ miért vagy ilyen letört? Komolyan azt hitted, hogy végezhetsz velem? Ostobább vagy mint hittem – röhögött. – Tudod, azt vártam előrukkolsz még valamivel, ám most látom... kifogytál, pedig én jól szórakoztam.. Na nem baj, az én játékaimnak sosincs vége – csettintett s egy nagyon is ismerős férfi lépett be.

Halálra rémülve mászott hátrafelé az ágyon..
– Félsz, Kibum? Jól teszed..

Hát persze hogy félt.. nem, halálra volt rémülve. Régen.. olyan tizenöt éves lehetett mikor találkozott első szerelmével MinHoval. Nagyon szerette, igazi tiszta kapcsolat volt, hiszen bármennyire is kívántak egymást, sose feküdtek le egymással. Három évig kitartották egymás mellet, de mivel mind ketten Michaelnek dolgoztak mindig bajba keveredtek, míg végül el nem lettek rabolva.. MinHo védeni akarta, aminek az lett a vége, hogy el rablójuk megerőszakolta az Ómegát - ezzel elvéve az első alkalmát . MinHo előtt s utána szerelmét fejbe lőtték.

S most.. ugyan az a férfi... kinek arcát nem tudta elfelejteni... itt állt... vele szembe.

– Emlékszel rám cicus?

– Mi-mit keresel itt? – remegett meg a hangja.

– Ugyan, szerinted anno engedtem volna, hogy az egyik legjobb tanítványomat elrabolják? Az egészet megterveztem, MinHo nem volt elég méltó az életre szóval felbéreltem őt, hogy megölje a legkegyetlenebb módon. Most pedig úgy látom elvénítenem kell az emlékeiden.. itt az ideje, hogy véglegesen megtanuld hol van a kibaszott helyed Kim Kibum

x

Zokogva könyörgött. Nem testileg fájt neki az aktus, hanem lelkileg.. Szétmarcangolta belül az érzés, az emlékek megbombázták az agyát s úgy érezte ennyi.. nem bírja tovább.

– E-elég – markolt a paplanba.. – E-elhozom BaekHyunt.. csak kérem – sírt keservesen, szavai amik kijöttek ajkai közül égette a torkát.

Michael leguggolt s szőke tincseibe markolt. – Mondtam, hogy megfoglak törni – férfira nézett, bólintott neki, így kiszállt az Ómegából s mint aki jól végezte a dolgát elhagyta a szobát. – Készülődj fiam.. még ma este akarom azt a nyomorult korcsot.

Kibum nyöszörögve szedte össze magát, próbált minél lassabban elkészülni, pedig tudta, hogy ketyeg az idő.
Telefonját fogta a kezébe, nézve az üzenetet, amit Baek küldött neki.

" Bummie! Tudom rég beszéltünk meg minden de... képzeld mi történt! ^-^' Terhes vagyok *--* Ááá~ nagyon izgatott vagyok :3 ChanYeol is örül, holnap gyere át, jó? Nagyon szeretnélek már látni, olyan régen láttalak T_T
Hiányzol..."

Kezébe harapott... ez így csak megnehezíti a dolgát.. Lélegzetvétele felgyorsult.. szíve iramtempóban dobogott s egész teste reszketett.
Megrázta a fejét próbálva elfelejteni mindent.. kiírtani az érzéseket huh.. nem egyszer tette meg, most is sikerülni fog, legalább az jól ment neki.
Letörölte könnyeit, felmelte azt a bizonyos fekete táskáját s elhagyta az épületet.

Belépett a parkba miközben telefonja képernyőjét figyelte, nyomkövető volt rakva ChanYeol táskájába így pontosan tudta hol vannak.. csak nem értette miért nincsenek még otthon.. mondjuk neki aztán tökmindegy. A hó zuhogott, a hópelyhek megpihentek a pilláin így állandóan törölgetnie kellett a szemét, majd elrakta a mobilt s felfigyelt a két nevetésre. Elbújt egy fa mögé miközben kibiztosította a hangtompítós pisztolyát.

BaekHyun nevetve söpörte le a havat a padról majd leült, ChanYeol pedig mellé.

– Gyönyörű vagy – suttogta az Alfa.

– Dagadt vagyok..

– Te most.. komolyan? – nevetett fel. – Dehogy vagy az, Baby – simított arcára majd szenvedélyesen megcsókolta, ízlelte azokat a finom ajkakat. – El sem tudom mondani milyen boldog vagyok.

– Nem is kell, tudom – karolta át a nyakát. – Szeretem ezt a padot...

– Uhum, itt láttalak meg először – kezdte el puszikkal ellátni az arcát.

– És itt fogod látni utoljára... – Az ismerős hangra felkapták a fejüket. Kibum egy fa mellett állt, kezében lehetett valami, mert ujjai között forgatta.

– Bummie! – pattant fel boldogan a fiú, ám ChanYeol rögtön elé állt megállítva őt, mikor realizálta, hogy egy pisztolyt fog az Ómega. – Chan? – pislogott összezavarodottan.

– Nem mehetsz oda – surrogta.. – Mit akarsz Kibum?

– Én... tényleg sajnálom.. – kezdett el közeledni lassú léptekkel. – Mindent... megpróbáltam... mindent – remegett meg a hangja. – Nem megy tovább.. – szőke hosszú haja szemébe lógott. – Állj félre ChanYeol, BaekHyun velem jön.

– Nem – rázta hevesen a fejét. – Gyere Pici, menjünk..

– Egy tapodtat se – célzott rájuk.

– Kibum, nem viheted el BaekHyunt.. csinálj valamit, beszélj azzal a Michaelel vagy kivel... 

– Mi.. mit beszéljek vele? Legyek újra a kurvája? Két éven át minden nap véresre basztak és te azt akarod, hogy visszamenjek?! – sárga szemei villámokat szórt.

– Én csak..

– Te csak?! Ha én nem viszem, akkor mást fog küldeni, és megöl engem, téged, BaekHyunt pedig kérdés nélkül elhurcolja, szóval enged, hogy tegyem a munkám.. Nincs más választásom.

– Akkor... elmegyünk, elrejtőzünk.. megoldjuk.

– Hát te hülyébb vagy mint gondoltam.. Elmondom úgy hogy felfogd haver... Michael keze messzire elér, már próbáltam menekülni, istenem hát a világ végére elszöktem! Szerinted mennyi időbe telt mire megtalált?! Ha?! Kibaszottul egy évbe.. Egy, pedig úgy reménykedtem... Minden erőfeszítés.. Esélytelen.

– Kibum – ezúttal BaekHyun szólalt meg, ám a szőke Ómega behunyta a szemét és nem figyelt a fiú szavaira, nem akart... Fájt a szíve. Fájt a lelke, elfáradt a teste, csak.. nyugit akart, semmi többet.. Meg tett minden tőle telhetőt, de... talán még utoljára tehet valamit, s lehet ezzel magának áshat egy gödröt... de a jobb mint a semmi. Megnyalta kiszáradt ajkait, ujját a ravaszra helyezte, pillát felnyitotta s egy pillantás alatt meghúzta azt. Amint a golyó becsapódott hátat fordított és futva eltűnt a fák között.. Talán ez volt élete legjobb döntése.

A keveréknek elállt a lélegzete amint megérezte az éles fájdalmat a hasában, lenézett s látta a vért ami belőle jött. Felnyögött a szúró érzésre, térde összerogyott majdnem elesett és ChanYeol időben elkapta.

– Ne... ne ne ne – szorította rögtön a sebre a tenyerét. – Jól van semmi baj, Kicsim..

– Cha-Channie – markolt a férfi pólójába. – Chan...

– Shh, ne beszélj – térdelt le vele a hóba, egyik kezével zsebeibe nyúlt s hangosan káromkodott mikor nem találta telefonját. Francba, tényleg most kellett otthon hagynia? Kiabálni kezdett segítségért, de mint ha a park kihalt volna, mint ha csak ketten lettek volna. – Jól van, bírd ki egy kicsit, jó? Beviszlek a kórházba – próbálta felemelni, de BaekHyun ellenkezően belemart a karjába és hevesen rázta a fejét, szájából is vér kezdett el folyni, amit ChanYeol rögtön letörölt. – Baby...

– Nem fogom... bírni.. Chan... – sírta keservesen. – Na-nagyon fáj... – köhögött.

– Kérlek.. bírni fogod.. 

– Me-messze van.. – ujjait a férfi arcára simította. – Szeretlek..

– Hagyd abba – ismét a felállással próbálkozott, ám Baek fájdalmasan felkiáltott.. – Picim.... menni fog, kérlek.. nem halhatsz meg érted? – könnyezett be. – Oh istenem, mit tegyek? – pánikolt be véglegesen.

– Cs-csak... maradj velem...

xxx ——— xxx

Kibum hirtelen ült fel, könny áztatta az arcát. Szívére helyezte a kezét, maga mellé nézett és rögtön megnyugodott, amint meglátta BaekHyunt maga mellett aludni.

Már megint ez az idióta álma... Mindig csak egy ideig megy el.. aztán felkel.. Amúgy se akarja tudni a végét, hiszen sosem fog megtörténni.. Mert ha törik ha szakad.. Megöli Michaelt..

Csak a legrosszabb dolog ami az álmában volt, hogy egy része igaz és megtörtént.....

MinHo...

Úgy sajnálom..