Kim Kibum, Park BaekHyun angyala - 33.Rész

~Fél évvel később~

              Michael halálával több ezer ember szabadulhatott meg a szenvedéstől. ChanYeol heteken, sőt minden nap megköszönte Kibumnak amiért ekkora áldozatot hozott BaekHyunért.

Az élet csodásan ment, Baek lebabázott, szóval új szülőként sok dolgot tanult meg, Chan nem lehetne ennél büszkébb párjára, aki nagyon ügyesen kezelte a dolgokat.

SeHun nagy nehezen felépült, ám boldogan ment haza családjához, mert igen Kibum megtalálta Lylat. Mindenki hátradőlhetett végre, viszont volt egy bökkenő. ChanYeol észrevett valami különöset a szőke Ómegán, először csak legyintett, azt mondva magának biztos minden rendben, de ahogy az idő telt egyre jobban látszódott, hogy valami nem stimmel vele. Próbált tapogatózva rákérdezni, miszerint jól van-e mire a szöszi csak erőltetett magára egy mosolyt és bólintott. Nem hitte el, kicsit sem.

Rosszabb állapotnak tűnt mikor minden nap kihasználták a testét.

Napról napra sápadni kezdett, alig evett avagy ivott, sokat aludt és köhögött. Persze nem ő volt az egyetlen aki észrevette a változásokat, BaekHyun is szóvá tette furcsa viselkedését, ám továbbra is mosolyogva mondogatta, hogy nincs semmi baja.

Aztán történ valami. ChanYeol dolgozott, így csak Baek, a fia és Kibum voltak otthon. A keverék éppen kelt fel a délelőtti pihenéséből, hiszen a fia imádta fenntartani őt éjszakánként. A konyhába sétált, hogy csináljon tejet ám egy síró hang megállította. Az ösztönei miatt csak azt hitte baj van féltett gyermekével, így mindent ott hagyva sietett be a szobába, azonban nem arra számított, hogy Kibum altatja a babát miközben hangosan szipogott, egy fájdalmas mosoly ült az arcán, szemeiből pedig kövér könnyek folytak egészen végig a sápadt arcán, ajkait erősen beharapta. BaekHyun szíve összefacsarodott. Tudni akarta mi megy le az Ómegában, hiszen látszólagosan szenvedett.

– Bummie.. – szólította barátját, aki meglepetten pillantott fel rá, meg se próbálva elrejteni azt, hogy sír. Elé lépett, kinyújtotta e kezét ezzel mutatva, hogy adja át neki a fiát amit szőke egyből megtett. Az ezüst hajú nyomott egy puszit a békésen alvó apróságra és óvatosan berakta a kiságyba. Gyengéden megfogta Kibum kezét, kivezette a nappaliba ahol leültek a kanapéra.

– Látom baj van – kezdte el magabiztosan. – Kérlek, mond el nekem.

– Hyunnie, jól vagyok..

– Ne hazudj nekem! – csattant fel. – Ha nem mondasz semmit legalább menj orvoshoz. ChanYeollal nagyon aggódunk érted.

Az Ómega lehunyta a szemét. – Jó, majd elmegyek – bólogatott. – Ígérem – tette hozzá.

– Elkísérlek.

– Nem kell, megoldom egyedül – paskolta meg a másik combját, ajkait felfelé húzta. – Fél év telt el azóta hogy Michael meghalt.. rátok nézve mindig eszembe jut, hogy mindent amit tettem megérte – túrta hátra a tincseit. – Emlékszel mikor először találkoztunk? Utáltalak – kuncogta rekedtes hangján.

– Yah...

– Most mi az? Igazat mondok.. Eh, szörnyű dolgokat tettem vele, sajnálom.

– Nem érdekes, sose haragudtam rád..

– Ugyan, Baek – forgatta meg a szemét. – Amit műveltem egyenesen megbocsáthatatlan.

A keverék közelebb csúszott hozzá, megszorította a kezét. – Megmentetted az életemet, sőt kitudja hány ember életét. Orbitális tortúrákon mentél keresztül amiket sose érdemeltél meg. A szemembe egy angyal vagy, és mindig az leszel. Kim Kibum, Park ChanYeol angyala – ölelte magához.

Pár percig így maradtak élvezve egymás test melegét, a csöndet az Ómega törte meg.

– Elfogok költözni.. – jelentette ki.

– Micsoda?! – húzódott el egyből. – Hova, még is miért? Nem vagy itt velünk boldog? – pánikolt a fiú.

– Nem erről van szó, csak.. elfáradtam és szükségem van a magányra.

– De nem kell elköltöznöd, elmész pár hétre nyaralni és utána visszajössz.

– Baek – húzta el a száját. – A lelkemnek egy jó hosszú idő kell, ez az ország tele van rossz emlékekkel.

– Hát akkor gyere velünk Koreába!

– Ott még több rossz emlékem van – sóhajtott fel, amiért a másik nem értette meg.

BaekHyun szomorúan lehajtotta a fejét, fájt neki, hogy az őrangyala elakarta hagyni az oldalát, hozzá szokott a jelenlétéhez, olyan sokat segített neki, de most ki fog? Mi lesz vele nélküle?

– Azért... még találkozhatunk, nem? – mélyesztette világoskék íriszeit Kibuméba reményteli.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét negatívan.

– Akkor minden nap írni fogok neked és küldözgetni képeket arról milyen szépen nő Jun.

– Az jó lenne..

– Mikor tervezel menni?

– Hamarosan..

– Értem. – Baek kedve teljesen elment, már most fájdalmas volt a gondolat, hogy a szöszi nem lesz többé velük, összetörte a mellkasába dobogó izmát, ám megértette az Ómegát.. ő se akarna itt maradni a helyében.

||X||

Kibum letette a tollat a kezéből és hosszasan kifújta a levegőt. Először benyitott Junhoz, megállt a kiságy felett, benyúlt s végig simított a baba arcán. Egy könnycsepp hagyta el a szemét.

– Légy jó fiú, Junnie – suttogta a lehető leghalkabban. Ezután átsétált a két szülőhöz. A hold fénye tökéletesen bevilágította a helyet, így látta ahogyan ChanYeol szorosan magához vonta BaekHyun testét. Szomorú mosoly jelent meg az ajkain, arra vágyott, hogy egyszer ő is így fog feküdni a párjával, persze ez már lehetetlen. – Nagyon vigyázz Baekre, Yeol – mondta halkan. A levelet ráhelyezte az éjjeliszekrényre, hagyta hogy a könnyek teljesen ellepjék az arcát. A nappaliban magához vette bepakolt táskáját, mielőtt véglegesen kilépett volna a házból körülnézett, elraktározta magába az emlékeke és azzal együtt hagyta el a terepet taxival ami már kint várta.

ChanYeol hangos sírásra ébredt. Szemei kipattantak, egyből felült, oldalra pillantott ahol látta párja hátát, vállai rázkódtak.

– Pici. – Igen, ez a becenév véglegesen ráragadt az ezüsthajúra. – Mi a baj, hm? – csúszott közelebb, apró nyugtató puszikat kezdett el hinteni a tarkójára. BaekHyun reszketve nyújtotta felé papírt, s amint az Alfa elvette tőle tenyerébe temetett arccal zokogott egyre hangosabban.

A levélnek három bekezdése volt.

"ChanYeol... nem is tudom hol kezdjem, vagy mit mondjak. Hálás vagyok amiért befogadtál a házadba, tisztában vagyok azzal mennyire megakartál tőlem szabadulni, hiszen tanárnak mentem oda nem más miatt. Sajnálom amiért rád erőltettem magamat, sose kellett volna olyasmit tennem. Sajnálom, hogy gondot okoztam neked, ám tudnod kell. Az érzéseim feléd sose voltak hamisak, egyszerűen csak túl vak lettem, észre se vettem, hogy téged egyáltalán nem érdekeltelek, csak egy idő után értettem meg miért. Te már akkor Baekhyunöz kötődtél s örülök, amiért ilyen jól alakult köztetek a dolog. Vigyázz rá, rendben? Mindig legyél ott neki, ha szüksége van rád, mond el neki mennyire szereted őt, mert megérdemli.

BaekHyun.. mint már mondtam neked, mikor először megláttalak úgy éreztem csak egy púp leszel a hátamon. Minden egyes tettemért mélységesen szeretnék bocsánatot kérni. Ahogy az idő telt a szívembe zártalak, őszinte leszek veled, mert elég a hazugságokból. Amikor Michael megkért arra, hogy vigyelek el neki megakartam tenni. Ám mikor szorosan magadhoz öleltél miközben azt motyogtad hiányoztam neked tudtam mit kell tenne, minden áron megakartalak védeni, ezért feladtam azt a cseppnyi büszkeségemet, nem bántam meg. Ha meg kéne ismételnem, érted hezitálás nélkül megtenném. Ha Jun elég nagy lesz mesélj majd rólam, mint személyes angyalodról..

Nagyon szeretlek, s úgy érzem mind ketten magyarázatot érdemeltek tőlem.

Nem akartam rátok hozni a frászt, így 

próbáltam megjátszani miszerint tök jól vagyok, persze ez nem sikerült valami jól, mert fél év után elkezdtetek aggódni értem, amit köszönök.

Az, hogy megöltem Michaelt nagy áldozattal járt. Beadott nekem valamit, amiben két alfa mérge volt, ami egy ómegának halálos. Általában egy hónap a test leépülése, de mivel mind a két alfa halott a folyamat lassabb. Állítólag egy évig bírtam volna, ám már most érzem a végét.
Baek, meg ne próbáld magadat hibáztatni azért, ami velem történt. Én döntöttem úgy, hogy bármit megteszek érted, nem kényszerített rá senki. Ahogy mondtad, az angyalod vagyok, igaz törött szárnyakkal, tökéletlen tulajdonságokkal, de büszkén távozom. Úgy emlékezzetek rám, mint egy boldog emberre, mert az voltam ebben a félévben. Örültem amiért minden percet veletek tölthettem a sok dráma után.. Gondoljatok arra, hogy kivettem egy hosszú vakációt, rendben?

Szeretlek titeket, mindhármótokat..."

A hosszú levél lesokkolta ChanYeol, észre se vette, hogy együtt sírt párjával. Madához vonta Baeket, aki egyből karjaiba menekült, semelyikük se szégyellte a könnyeket, mert ezek a nedves sós könnyek egy fontos ember miatt hullottak.

||x||

~Hét évvel később~

BaekHyun apó mosollyal takarta be Junt, aki mókásan kuncogott valamin. Lehajolt a fiúhoz és játékosan összedörzsölte az orrukat majd puszit nyomott a homlokára.

– Jó éjt, Junnie.

– Omma! Nem mesélsz? – pislogott rá nagy kék szemeivel, amit tőle örökölt.

– Nem vagy te már nagy fiú a mesékhez? – tette a csípőjére a kezét.

– A meséidhez sose leszek elég idős! – nevetett boldogan.

A keverék felsóhajtott, megforgatta a szemét de beadva a derekát lefeküdt az Ómega fia mellé. 

Lehunyt szemekkel kezdett el beszélni. – Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy törött szárnyú angyal, kinek a feladata az volt, hogy megvédjen egy embert egy csúnya nagy sárkánytól. Sajnos a hétfejű teremtmény erősebbnek viszonyult a törött szárnyú angyalnál, így csapdába ejtette az embert.

– Utána mi történt? – kérdezte izgatottan. Ez ilyen szokása volt Junnak, attól függetlenül, hogy tudta mindenféleképpen megkapja a folytatást, nem bírta magát visszafogni.

– Az angyalka mindent megtett azért, hogy megmentse az embert. Több ezer próbálkozás után se sikerült neki, csak utána jött rá, hogy van valamije, ami a sárkánynak nincs.

– Micsoda?

– Szeretet.. A törött szárnyú angyal a szeretet erejével szabadította meg az embert, viszont nagy áldozatot követelt ez. Az angyal szárnyai véglegesen letörtek. – Jun eltátotta a száját.

– Akkor nem mehetett vissza a mennybe?

– Szerencséjére egy jót tevő mágus meglátta a tetteit, megdicsérte és visszavarázsolta hatalmas fehér szárnyait. Így hát visszatérhetett a mennybe, és azóta is ott él, miközben védelmezően figyeli az embert. Vége.. Elégedett vagy?

– Miért sírsz omma?

– Eh? – emelte arcához a tenyerét, nedves volt a bőre. – Ah, ezek csak örömkönnyek.

– Azért mert az angyal a mennybe van? – kérdezte.

– Igen, azért – bólogatott. – Most már tessék aludni, holnap iskola – állt fel, beletúrt Jun ezüst hajába amit szintén tőle örökölt. 

Megfordult és elkezdett kisétálni a szobából.

– Omma..

– Hum?

– Szeretlek.

– Én is szeretlek, kicsim – mosolyodott el s azzal kisétált. 

A nappaliba ment, leült a kanapéra, összehúzta magát ahogyan zokogni kezdett. Hét év telt azóta amióta Kibum írta azt levelet, amit egy dobozban tartottak.

Azóta Koreába költöztek, alig két hónapja voltak az országba, kaptak egy újabb levelet, amibe annyi állt, hogy Kibum ott nyugszik, ahol első szerelme. ChanYeollal tudták hol van az, ám BaekHyun a mai napig makacskodott, hogy ő abban a gondolatban szeretne maradni, miszerint a szőke Ómega a hosszú vakációján van.

Pontosan tisztában volt azzal, hogy amit csinál az messze áll az egészséges állapottól, nem volt nap, hogy ne ejtett volna könnyeket. Nagyon hiányzott neki Kibum, a fájdalom felemésztette, viszont ezt nem csinálhatja örökre.

Holnap amúgy sincs munka, elmegy és meglátogatja őt...

||x||

Minden egyes lépését lassan tette meg. Megakart fordulni és kirohanni innen, ám ezt most nem teheti meg. Nagyon nyelt, mert az arca nem fogja megúszni szárazon. Kezében fehér rózsákat cipelt, azért ilyen színűeket választott, mert szerinte tisztaságot sugárzott magából.

Mélyen beszívta a levegőt amikor a sír elé ért. Egyből elhomályosult a tekintete.

Letérdelt a márvány tábla elé s engedte, hogy könnyei eláztassák. A márványba a születése és halála időpontján, meg a nevén kívül egy apró üzenet volt még belegravíroztatva, amitől síró masinává vált.

~ Kim Kibum, Park BaekHyun angyala ~

Ajkai elé szorította a tenyerét, háta előre görnyedt. Olyan sok mondani valója lenne, de ilyen állapotban ez lehetetlennek tűnt.

Egy órába - vagy többe - került mire lenyugodott így végre szipogással keverve kezdett mindenről beszámolni. Az összes érzelmét kiadta magából amik az évek során építkeztek fel benne. Megnyugtatta a lelkét a sírkőre helyezte a fehér rózsákat s nagy nehezen felállt.

– Köszönök mindent, Kibum. – Ez volt az utolsó mondata. Megfordult, ajkaira egy mosolyt formált, érezte ahogyan a súly leválik a válláról. Felnézett a ragyogó kék égre, remélve, hogy az angyala tényleg figyeli őt. 

~~~ V É G E ~~~