– LuHan, jól vagy?
– Nem...
– Hol van Lyla? – kérdezte kétségbeesetten miközben szerelme testén vizsgálta a sebeket, sérüléseket, karjai tele voltak sárga és lila foltokkal, gyönyörű arcán kisebb nagyobb vágások díszelegtek a vér pedig már rászáradt, szőke haja mér barnának tűnt.
– Fo-fogalmam sincs – zokogta el magát. – E-egyszer csak be-betört két férfi kivették a kezemből... én csak.. – tenyerébe ejtette az arcát s hangosan sírt, miközben kislánya nevét ismételgette.
– Ennek nem így kellett volna történnie, Kibum..
– Sajnálom.. sajnálom, hogy belekevertelek téged és a családod..
– Most már mindegy – morogta SeHun – LuHan, kicsim figyelj rám. – Az Ómega nem reagált. – Lulu, kérlek.
– Hagyj békén.. miattad van ez az egész! – kiabálta dühösen, átölelte magát s fájdalmas arc kifejezéssel a fal mentén lecsúszott a földre.
Nem beszéltek tovább, nem is volt mit.. a terv nem jött össze.. most pedig félhetnek a következményektől.
Valószínüleg SeHun kapja a legnagyobb büntetést.. Kibumban már ott folyt két Alfának a mérge, mi rosszat kaphatna még.. és.. LuHan? Őt már így is megnyúzták.
Órák teltek el mire a pince ajtaja kinyílt. Michael két fegyveres őrével megállt a rács előtt, a férfi arcán egy undorító vigyor terült el. Kibumot kirázta a hideg. Ha az ördög létezne, akkor biztos ebben az undormányban bújna meg.
– Olyan sok emberrel dolgoztam már együtt. Senkikből építettem valakiket. Például te, Kibum. A szüleid beraktak az árvaházba ahol azt tervezték eladnak kurvának, ám én megmentettelek, kihoztalak onnan és ahelyett, hogy hálás lennél csúnyán hátat fordítottál nekem. Én csak a legjobbat akartam belőled kihozni, ezt pedig semmibe vetted. Na és te, SeHun? Az apád verte az anyádat és téged. Karjaim közé fogattalak, erős férfit kovácsoltam belőled, legjobb hackeremmé váltál.. Még is.. mind a ketten hátbaszurtatok s ezt, sajnálom, de nem tűrhetem ölbe tett kézzel. Miután pedig végzek veletek egy emberem szépen elfogja hozni azt a nyomorult korcsot, az Alfát pedig kinyíratom – tárta szét a karját. – Hozzátok ki őket – biccentett a két őr pedig megtette.
Kibumot és LuHant egymás mellé térdeltették, míg SeHunt eléjük.
– Ja és... SeHun, az Ómegádat eladjuk kurvának, a lányodat pedig felnevelem – nevetett hangosan.
Kibum összepréselte ajkait, ujjait pedig ökölbe szorította. Michaelnek van egy hibája.. Lehet sok embere van, de legtöbbjük gyenge, tanulatlanok, őt pedig személyesen tanította ki, csak a megfelelő pillanatra kell várnia, semmi nem tudta megzavarni, még LuHan sírása és Michael pofázása se.
Éles szemekkel összpontosított, s mikor a férfi elfordult Kibum abban a pillanatban mozdult
«—»
– Yah! Mondtam, hogy azt nem úgy kell! – biggyesztette le az ajkait BaekHyun. – O-olyan béna vagy, Channie – tette karba a kezét.
– Hát bocs, életemben nem csináltam még ilyet – förmedt az apró alakra.
– Nem érdekel, a babám ezt akar enni! Szóval vedd komolyan – fújta fel az arcát.
– De baby – tette le a kanalat és párja hasára simított ahol most szerelmük gyümölcse növekedett –, nem is szereted a csemege uborkát...
– Mert undorító! – vonogatta a vállát. – Akkor is ezt kívánom.
– Jó, jó – bólogatott, puszit nyomva ajkaira. Nem akarta felzaklatni Baeket.
Miután elkészült a kajával és megterített az ezüst hajú egyből enni kezdett s jóízűen nyammogott rajta, olyan édes ilyenkor..
– Te nem eszel? – pislogott rá, miközben egy húsfalat lógott ki ajkai közül. Ehj, ez a kölyök.
– Kulturáltan kincsem. És nem, veled ellentétben számomra elég ha naponta kétszer táplálkozom. Ez ma neked hányadik? Az ebéd utána repetának és a desszert repetájának a vacsora előtti salátája.. ja és kihagytam a sok nasit.
– Most miért vagy ilyen?! Ezzel arra célzol, hogy dagadt vagyok?! – hüppögte szomorúan letéve a villáját.
– Jaj dehogy is. – Őszintén, ebből a témából már nagyon elege volt, ám valahogy mindig itt kötöttek ki. Baek már terhessége kezdetekor a súlya miatt nyivákolt.. na most mikor a kedvenc farmere nem ment fel a nagy kerek seggére... olyan hisztit lecsapott azt hitte fejbe vágja inkább magát. – Már egy millió kis ezerszer elmondtam, gyönyörű vagy és terhes. Annyit eszel amennyi jól esik – simított szerelme arcára, ami egyébként tényleg pufi lett. Felszedett pár kilót a terhességi súlya mellé, de ez csak aranyosabbá tette.
BaekHyun csak kuncogott és fogyasztotta tovább a salátáját ismét jó kedvel. A kaja mindig boldoggá tette.
Ezután nem csináltak sok mindent, összebújtak a kanapén, ChanYeol nyugtatóan simogatta BaekHyun pocakját és egy lusta mosollyal bámulta a tévét, de igazából nem is figyelt oda, elkalandozott.
Keserű emberként érkezett Kanadába, a szerelem szó nem is létezett szótárába s maga a tény, hogy segített a fiúnak aki az utcán élt.. Nullánál kezdték most pedig a párja, a másik fele s semmit nem bánt meg.
Ám még mindig aggódott, maga a tudat, hogy az a Michael elakarja adni élete értelmét felzaklatta, ennek tetejében Kibum neki "dolgozik". Elfintorodott. Addig nem nyugszik míg az a férfi él. Dolgozni is alig mer elmenni, fél, hogy ha elhagyja a lakást akkor mire hazajön Baek nem lesz itthon. Saját magára hozza a frászt, pedig Bum érthetően megmondta, védelmezi Baekot. De vajon a törékeny Ómega elég ehhez? Hiszen bármennyiszer belenéz a szemébe kiolvasható a fájdalma. Magához akarta húzni és ölelni míg szenvedése el nem múlik, ám semmit nem érne. Kim Kibum összetört méghozzá darabokra és soha senki az ég világon nem lesz képes egyberakni őt, sose lesz teljes a kép, mert a puzzle darabjai rég elvesztek. Reménytelen.
Lenézett BaekHyunre aki halkan szuszogva aludt, fejét pedig a vállán pihentette. Nyomott egy puszit a halántékára és suttogni kezdett.
– Teljessé teszed az életem, Pici. Te lettél a mindenem, pedig emlékszem ám mennyire az agyamra mentél először.. Köszönök neked mindent, szeretlek.
– Én is téged.. – motyogta félálomban.
– Yah! Nem is aludtál? – bökdöste meg.
– A puszid felébresztettet – ásított. – Éhes vagyok..
– Úristen – tört ki belőle a nevetés amit telefonjának csörgése tört meg. Ki a fene keresné ilyen későn? Előre hajolt érte s a képernyő megnézése nélkül vette fel. – Igen, tessék?
– ChanYeol.. siess..
– Kibum?!
– Yeol, SeHun kórházban van.. meglőtték.
Összeráncolta a homlokát. Mi a fasz? SeHun? Valami balhéba keveredett?
– Melyik kórházba?
Az Ómega hadarva elmondta majd egy utolsó "siess" szóval lerakta.
Beletépett fekete tincseibe. Komolyan minden ember aki fontos számára bajba kerül?
– Kicsim, most el kell mennem, te maradj szépen itthon és pihenj.
– Eh? Ho-hova mész? – pislogott zavartan.
– SeHunnal valami rossz történt.. most kórházban van.
– Akkor én is menni akarok – állt fel rögtön, még a nagy hasa se tudta megállítani.
– De baby...
– Mondom megyek! – emelte fel a hangját, ChanYeol rögtön befogta... BaekHyun ijesztő ilyenkor, komolyan.. néha úgy érezte el kell bújnia előle.
A páros gyorsan összeszedte magát, behuppantak a kocsiba, a megengedettnél pedig gyorsabban mentek. Ahogy megérkeztek sietősen a recepcióhoz sétáltak, aki egyből elkezdte a magáét mondani, hogy kell-e a párjának hordágy mire csak kérdő tekintetet kapott. ChanYeolnak utána esett le.
– Elnézést, de még csak hét hónapos, és nincs semmi baja, mi egy barátunkhoz jöttünk – vakarta tarkóját kínosan.
– Ó, sajnálom – pirult el a fiatal nő. – Mi a barátjuk neve?
– Oh SeHun.
– Áh! Ő a második emeleten van a műtőszobában.
– Mikor hozták be?
– Olyan tizenkét perce. A várószóbában leülhetnek, csak felmennek a liftel egy szintet és rögtön balra fordulnak.
– Rendben, köszönjük – hajoltak meg.
A várószobában két ismerős arc tűnt fel. Az egyik LuHan a másik pedig Kibum volt.. mind ketten ramatyul néztek ki.
– Mi történt?
– Megöltem Michaelt...
